Szemészet, 1870 (7. évfolyam, 1-6. szám)

1870-03-27 / 1. szám

de ekkor tengelyeik jobban térnek össze és éles, de kettős látva áll elő. Kész látás vagy kettős látás, ez a dilemma. Ha szemei 111 elé tartott -1- 20 al nézek közel tartott rajzom­a, magamat a rela­tív túllátó helyzetébe hoztam és felváltva vagy az egyik vagy a másik tüneményt hozhatom elő, egyszerre azonban egyszerűen és tisztán nem láthatok; de ha egyik szememet behunyom a látás kielégítő, mert a rajzonig alkalmazkodom, a láttengely ugyan jobban áll befelé, de a tárgyat oldalt mozdítom a tengely irányába; ha azonban a másik szemet felnyitnám, kettősen látnék, mert ennek tengelye az ellenkező oldalra van irányítva. Egy­­szemi látás tehát relativ H-nál lehetséges. A viszonylagosan túllátók kielégítőn alkalmazkodhatnak, ha­rttengelyeiket inkább térítik össze, azaz ha mind a két szem jól lát, akkor ez esetben tűrhetlen kettős látás áll be. Minden re­latív túllátó kancsallá válnék, ha a kettős látás kikerülése hatal­mas védbástya nem volna ellene. Igen, de ha az egyik úgyis rosz­­látó, mert szaruhomály, részleges hályog, láttompalat, déltől el­térés vagy még nagyobb fokú­­ van rajta jelen, akkor a kettős látásnál az egyik kép homályos, és az illető képes azt tekintetbe nem venni, akkor fog kancsalítani, valahányszor jól akar alkalmazkodni, hogy tisztán lásson. Egyszer véletlenül megtalálva a módot a kielégítő alkalmazkodásra, ehhez többször folyamodik, és úgy ta­lálja, hogy minél erősebben kancsalít, annál jobban lát, mert nagy tengely összetörésnél jobb az alkalmazkodás és a talán még né­mileg zavaró másik kép is homályosabb lesz, mert a roszlátású szemen távolabb esik a sárga folttól. Hetek, hónapok múlva a belső egyenes izmok feszülése állandó lesz, az összeférő kancsalság is időnkéntiből állandóvá lett.Megjegyzendő hogy az ily kancsal néma tárgyat mozdítja a látó szem tengelyébe oldalt, hanem a Úttengelyt alkalmazza a tárgy közép vonalom állásához úgy, hogy fejét ol­dalt fordítja. Ezért látszik csak az egyik szem nagyon befelé térni, holott mind a két szemnek egyenlő része van a kancsal­ságban ; próbáljuk meg csak a szemnek oldalmozgásait, meglát­juk, hogy egyik sem képes a külső szemzugig mozdulni, míg befelé egyenlően bújnak be a könyhúscsa alá. Ezért is kell a nagyobbfokú kancsalságot mindkét szemen műtenni, mert különben ha egy szemen műteszünk csak, a fej oldal tartását állandósítjuk, ez pedig csak csekély eltérésnél engedhető meg.­­ Ez az össze­térő kancsalság keletkezése a legtöbb esetben. Donders hallhat­­lan érdemeinek egyike ennek kiderítése és ez annál bámulatosabb, mert nem véletlenül jött rá, önmagának felvetett kérdések és ész­leletek egész lánczolata vezette őt eddig. Donders 172 összetérő kancsalságot elemezett azután, melyek közül 133 esetben biztosan csak az előadott módon jöhetett létre az összetérő kancsalság. Azt mondták előbbi időkben, hogy az egyik szem rosz látása oka a kitérésnek és a kancsalságnak. Ez nem áll. Oka a relatív túllátás, a roszlátás egy szemen csak elősegítője annyiban, hogy a kettős látástól v­iszony ekkor megszűnik, és elesik a kétszemi tiszta látás által képzett akadály a kancsalságra. Épen ferde pedig azon nézet, mintha a kancsalság csak a gyermekek rosz szokásából származ­nék ; hány gyermek szenved korholást, büntetést, mert a kancsal­ságról nem akar leszokni! talán leszokjék a relatív túllátástól is? Az összeférő kancsalság gyermekkorban keletkezik, legtöbb­ször az 5 és 7 életév közt, sohasem a serdülő koron túl. Az eltérí­tett szem idővel elveszti látképességét, ezért ideje korán kell meg­szüntetéséhez látni. Oka a túllátásnak a sárga folt közelsége a szaruhoz, azaz a szem rövid alkata mellről hátfelé menő iányban. Ezen lapos alkat gyakran külsőleg már felismerhető; ha az inhártya (sclerotica) látható részét figyelmesen megtekintjük, vagy veszszük észre, hogy az a szarutól meredeken irányul a szem egyenlítője felé, ezen pedig az irány rögtön visszafordul a lázideg felé, úgyhogy az egyenlítő élesebb mint a szemen. Ezenkívül a mellső csarnok szűk, a láta kicsiny. Az arca is gyakran lapos alkatú, az orrhát alacsony, az orr pisze, a pofacsontok kevéssé domborodnak elő, a felső szemgödör­­szél nem árnyékolja a szemet, a két szem távol áll egymástól; míg e távol rendszerint egy-két vonallal kevesebb vagy több mint 2", addig a nagyobb távolok túllátásnál fordulnak elő, (egy esetben 2' 6"' találtam, mi az arcznak kellemetlen széles és lapos külle­met kölcsönzött). A szemteke rövid alkatát fejlődési akadályból származottnak kell tartanunk, erre mutat a részeg elemeinek cse­kélyebb kifejlődése és ennek következtében fennálló rész­látélesség is. Déltől eltérés által okozott csekélyebb S is elég gyakran párosul nagyfokú H-val. A­mit eddig mondtunk a túllátásról az a veleszületett alakra vonatkozott; kell, hogy szóljunk még a szerzett tullásról. Ennek egyike az, mely a távollátás későbbi szakához csatlakozik A közel­­pont az egész élet folyamán át kiebb meg kiebb mozdul, és ezen alapszik a távollátás. De vénkorban a távolpont is valamivel távo­labb mozdul a szemtől, az által hogy a lencse tömörülésével rétegei egyenlőbben és az egész lencse kevésbé tőr. A távolpont kimozdu­lása M-nál az M fokát kevesbíti, E-nál csekély fokú H-t hoz létre, H-nál pedig a H nagyságát fokozza. Más szerzett H az, mely a lencse kivonásából hályognál, vagy erőművi félretolásából áll elő. Ha a szem előbb E volt, most H -1­ egész Mg vált belőle. 3 / 2 Előbb jelen volt H-nál most a H nagyobb mint '/,, M-nál kisebb, és pedig annyival kisebb minél nagyobb fokú volt M, ha M 1/s volt most H — 0, azaz E lesz jelen. A lencsével hiányzik az alkalmaz­kodás, a szem minden üveggel mindig csak egy távolra van beál­lítva, különböző távolra megannyi külön üveg kellene. A tullátás felismerése, viszonyainak kikutatása, a szemfáradás magyarázása az alkalmazkodási szélesség egy részének nemleges fekvéséből, a tullátás szoros elkülönítése a távollátástól és szembe­állítása a rövidlátással, Donders legfényesebb érdeme ; 1859-ben a heidelbergai szemész­gyűlésen értekezett róla először. Gyógykezelése a tullátásnak csak helyesen választott dom­­borüvegek rendelésében állhat. Magára a tullátásra legkisebb befo­lyásunk sincs; a túllátáson változtatni akarni, annyit tenne mint a szem alkatát akarni megmásítani. Feladatunk a kedvezőtlenül elhelyezett alkalmi szélességet oly viszonyok közzé hozni, hogy a közelpont közelebb álljon a szemhez. Ha állandóan azon dombor­­üveget viseltetnek, mely a H egész nagyságának megfelel, akkor a távolpont­ik-ben állana és a szem az üveggel úgy működnék mint az E szem. Ha pedig H átváltoztatott E-vé, akkor a szemfáradás beálltának is egyszer mindenkorra eleje volna véve. Ezt tette is Dondors eleinte, atropinnal bénította a sugárizmot, az egész H fokát meghatározta és ezen javító üveget rendelte. De azt tapasztalta, hogy a betegek visszajönnek és mindenféle kellemetlen érzésekről panaszkodnak, mi onnan ered hogy a túllátók észök eddigi folya­mán át annyira megszokták minden tengelyösszetérésnél nagyon alkalmazkodni, hogy most nem képesek egyszerre e szokásról lemondani, és minden tengelyösszetérésnél kevesebbet alkalmaz­kodni ; arra hogy az összetérés fokai és az új alkalmazkodási viszo­nyok ismét egymáshoz szokjanak, hetek, hónapok kellenek. A­z egy részét próbálta tehát Douders javítani, és pedig a nyilvánvaló részt. Ez pedig kevésnek bizonyult, a szemfáradás javult ugyan, de vagy nem enyészett el egészen vagy nemsokára kezdett ismét előállani, mert a kedvezőtlenül helyezett közelpont közelebb ért ugyan a szemhez, de még nem elég közel. Valamivel többet kell tehát javítani, mint a nyilvánvaló részt, s Donders ajánlja, hogy ez utóbbit és a lappangó résznek (melynek nagyságáról megközelítő ítéletünk van) egy negyedét javítsuk. Eljárásunk ez: tisztába jövünk először hogy szemfáradás van-e jelen, aztán hogy ez H jelenlététől függ-e, továbbá mily erős domborüveggel képes az illető távolba nézni anélkül, hogy a látás rosszabbodnék azaz mennyi a nyilvánvaló­­, aztán a közelpontot határozzuk meg, a talált közel- és távolpont különbségéből megtudjuk az alkalmazko­dási szélesség szabad akarat alatt álló részét, ezen alkalmi széles­séget levonjuk az egyén életkorának megfelelő alkalmi szélességből, az eredmény adja az alkalmi szélesség görcs által elfedett részét, ez egyszersmind a lappangó H.; ennek körülbelül 7*-ét hozzászá­mítjuk a nyilvánvaló H­hoz vagy az ezt javító üveghez; ez a ke­resett javítóüveg. Megmérjük a szemek távolát, s ezt felírjuk a üveg gyutávo­­lával együtt a látszerésznek előmutatandó utasításra. Utasítjuk a beteget hogy a pápaszemet az első napokban csak a munka hosszasabb folytatásakor, később egész nap viselje dolog közben, mert lassan­­kint hozzá kell szoknia az új látási viszonyokhoz. Ha helyesen jártunk el, panasz nem fordul elő. Közönséges gyakorlatban egy­szerűbben úgy járunk el, hogy a nyilvánvaló­­-t határozzuk csak meg, s ennél néhány számmal erősebb üveget rendelünk, ha az egyén fiatal és még sok lappangó­­-t gyanítunk. Hónapok vagy

Next