Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1874-02-22 / 1. szám

t­ lanság, mely ezeket jelemzi. Nem kételkedem, hogy minden szakember, feltéve hogy nem is volna tudomása az irodalomban előforduló esetekről, tüstént ráismerne a sajátságos congenitál vo­násokra, és hogy aztán ezeket épen csak a látóhártya rendellenes visszafejlődésére vonatkoztatná. Ezen eset leginkább hasonlít ahhoz, melyet Ruete (Tho­mas után) közétett, még a szivárványhártya színe is (világos barna) tökéletesen olyan. A különbség, csekélységektől eltekintve, csupán az, hogy R u­e t­e n­é­s az egyik szemben hosszab szálak egész a szivárványfelület középső harmadáig szabadon láthatók. (úgy látszik, hogy a szóban levő fejlődési hiba barna szivárvány­­hárt­yánál gyakrabban észleltetett mint más szín mellett.) Hogy mi okozhatja a látóhártya visszafejlődésének akadá­lyát, arról semmi tudomásom nincs. Tulajdonképi lábfolyamatot már a fenntemlített érveknél fokva fel nem tehetni. Még azon körülmény sem szólhat a láb mellett, hogy a leírt lemez legszo­rosabb összeköttetésben áll a lencsetokkal, minthogy tudva van, hogy a magzati látóhártya maga is tökéletes rendes viszonyok mellett már oly szorosan függ össze a tokkal. Megjegyzendő végre, hogy a töklemez középpontján létező vérnyúlás arra mutat, hogy a hártyának visszafejlődése eleinte rendes módon kezdődött meg, a­mennyiben ez épen a láta közép­táján k­kadással szokott megindulni. .4 lázidegek kereszteződéséről. 1. Ueber SéhnervenTcreuzung und Hemiopie von JDr. Emanuel Mandelstamm aus Kiev). 2. Ueber den Bau des Chiasma nervorum opticorum von Prof. D. Micliel. Igazi fáradalom az, mi a mai tudomány mindegyik lépését jelegzi. A haladás nem képzelhető anélkül,hogy a dolgokról való né­zeteink lényegesen ne változzanak,hogy ma ne legyünk kényszerítve elhagyni azt, a­mit még tegnap igaznak tekintettünk, de a reform néha oly rögtönözve lép fel, hogy tudásunk egész épülete szinte ingadozni látszik. J o­h­a­n­n M­ü 11 e­r óta a lázidegek félkeresz­teződésre mintegy kétségen kívüli volt és mint átalában a lát­­működés feletti okoskodásunk úgy különösen a féllátásról (He­­miopia) való nézetek innen indultak ki , pedig úgy látszik, hogy a félker­eszteződés nem volt egyéb megbocsátható analógián alapult tévedésnél, és hogy a ráidegek a chiasmában tö­kéletesen kereszteződnek. „Umlernen müsste man immer, umlernen!“ panaszkodott a vénülő örök­ fiatal Goethe. A két fenn­­czimzet dolgozat ugyanazon tárgygyal foglalkozik, az első inkább kórodai, a második kiválóan bonczolati szempontból. Mandelstam­m már régebben győződött meg arról,hogy az úgynevezett semidecussatio nem felel meg a kórodai képnek, főképen ott hol mindkét szemen az oroldali láttérfél hi­ányzik, tehát mindkét reczegnek külső fele van bántalmazva. Ha a Müller-féle schemát tekintjük, látjuk ugyanis, hogy az agy kö­zépvonalában, akár a chiasma előtt akár a chiasma mögött fekvő folyamatok a kereszteződött idegrostokat támadják meg, tehát a reczegek belső felét bénítván halántéki hemiopia eredményeztetek; meg nem foghatjuk ellenben, hogy mindkét reczeg külső felét bántsák belső felük épségben maradása mellett , miért is hasonló esetben a nem igen valószínű föltevényhez kellett fordulni, hogy mindkét lázideghuzam (tractus nerv, optici) külső szélén syme­­trice üljön a bántalmazó képlet. Azonkívül még azon esetek is, hol az egyik agyfél megbetegedése mellett csupán az ellen­kező oldal szeme tökéletesen megvakult, arra indították szerzőt, hogy Biesiadecki már 1861-ben megjelent dolgozata nyo­mán, mely már akkor a látidegek tökéletes kereszteződése mel­lett szót emelt, a boncztani viszonyokat uj vizsgálásnak alá­vesse, melyekből kiderült, hogy a Biesiadec­kinek igaza van. Nyomozása mind szétrongálás (Zerfaserung) útján mind harántmetszeteken történt; ez utóbbiakra vonatkozólag megjegyzi, hogy igen könnyen tévedésbe viszik a vizsgálót, ha nem igen finomak, de nemleges módon mégis nagyon értékesek, a­meny­nyiben félkereszteződést sehogy sem találhatni bennök. Kísér­letei, melyek abban álltak, hogy majd igen fiatal, majd megnőtt házinyulakon az egyik lázideghuzamot keresztülmetsző és a ré­czegen az erre bekövetkező változásokat vizsgálta, fölötte érde­kesek. A házinyúl reszege igen alkalmatos ilyen észlelésre, mivel a fáidegrostok benne szétterjednek a nélkül, hogy kettős körvonalukat (Contur) elveszítenék és eszerint mint élesen ha­tárolt fehér vonalak nagy terjedelemben láthatók. Ily keresz­­tülmetszés és az általa okozott sorvadás következménye az volt, hogy már a negyedik hét végén a történt keresz­­tülmetszéssel ellenkező reczegen az ideg­rostok jelentékenyen sorvadva és a láz­­idegkorong körüli táj piszkos-szürke szín­­ben találtatott (mivel az érhártyasfes­­teny a sorvadt reczegen át volt látható), mi­g az ugyanazon oldali resteg rendes állapotát megtartotta. A szemeknek valamint az agynak későbben történt bonczolása és górcsői vizsgálata mindent megerősített, mit az élő szemben szemtükörrel látni és mindazt, mit a leletből következtetni lehetett. Kérdés : 1-őt miként kell, hogy a reczegek a középpont­ból eredő körülírt okokra hassanak vissza a lázideg ilyetén ta­­gadhatlan tökéletes kereszteződése mellett ? 2-0 váljon a kórodai kép és bonczlelet megfelel-e a boncz­­élettani tényeknek ? E kérdés megfejtésére szükséges, hogy megint egy rajz­­schemát tekintsünk, melyben a lázidegek tökéletes kereszteződés után a szemekbe térnek. Akkor láthatni, hogy l­o minden olyan képlet, mely az agy középvonalában a chiasma mellső részét bántalmazza, azon idegrostokat tompítja, melyek a resze­gek belső feléhez mennek, miből aztán a két láttér külső felé­nek hiányossága­­következik. 2- 0 Ha a kórgó ez a chiasma mögött fekszik a középvo­nalban, akkor azon idegrost­ok bénuttatnak, melyek a reszegek külső feléhez vonulnak, ered tehát láttérhiány mindkét belső oldalon, oly hemiopia, melyet igazán nem lehetett értelmezni a félke­reszteződés tana mellett. 3­­0 Ha a kórgóez a chiasma egyik külső zuga mellett fekszik, akár a Sylvius-féle árok egész hosszában, mindkét szemben szükségképen támad oldali hemiopia, jobb- vagy balol­dali; az előbbi ha a kórgóez a chiasma bal, az utóbbi, ha jobb szögletébe esik, mivel mindkét esetben az egyik huzamot bán­talmazza, mely az ellenkező valamint az egyik ideget, mely ugyanazon oldal reszegéhez húzódik. Szerző ezen féllátási nemre különös súlyt fektet, mivel ez az, melylyel G r a e f e és a legtöbb szakférfiak a félkereszteződési tant leginkább támo­gathatni vélték, míg épen ezen fellátási mód sokkal termé­szetesebben a tökéletes kereszteződés által értelmezhető, főleg ha tekintetbe vesszük, hogy a chiasma külső szöglete mellett fekvő körütér (Willisii) sokféle megbetegedésre alkalmat nyújt, mely a hozamnak a négy dombhoz való lefolyásában alig ta­lálkozik. Ha más támpontok hiányoznak, akkor az azonos ol­dali fellátásból a Sylvius-féle árok megtámadására való követ­keztetés lehető leghelyesebb, míg az ily esetben a lázideghozam bántalma szabad tért enged a kórgóez elhelyezésére a búzámtól kezdve annak a lát—a négydombban és magában az agyfélgömbben történő szétsugárzásáig. 4­­0 Az egyik agyfélgömbnek megbetegedése végre — ha a lát—a négydomb vagy lázideghuzam vonatik be a bántalomba — az ellenkező oldali szem tökéletes vagy részbeni m­óros meg­betegedését vonja maga után. Szerző taglal néhány az irodalomban előforduló kórtörté­netet a czélból, hogy megmutassa, miként a kórtani tünetek tökéletesen megfelelnek a boncz-élettani követelésnek. Neve­zetesen ad 1) egy Saemisch által közölt esetre, melyben mindkét szemen a külső háttér hiányzott, a bonczolás pedig a chiasma mellső szögletében fekvő újképletet mutattak Egy másik hasonló esetet E. Müller-től. Mindkettő ugyan félke­reszteződés által értelmezhető, de sokkal inkább tökéletes kereszte­ződés mellet szólnak, mivel a kórgó ez a chiasma előtt t­aláltatott. Ad 2)Wegner és Schmidt egy esete, melyben mind­két szemen a háttér belső fele hiányzott. A bonczolati lelet szerző szerint fényesen bizonyítja a tökéletes kereszteződést, minthogy az újképlet az agy középvonalából indulva, eleinte az infundibulumot, a fornix-ot, a septum pellucidum-ot érte, tehát 1* 6

Next