Szemészet, 1874 (11. évfolyam, 1-6. szám)

1874-02-22 / 1. szám

oly részekre ment át, melyek ha nyomást gyakoroltak, azt csakis a chiasma hátsó szögletére bírták tenni. Úgy hiszi, hogy ezen esetben könnyű volt volna, a kórgócz helyét kórodailag felis­merni, ha akkor a chiasmábani tökéletes kereszteződést felvet­tek volna. Ad 3) Bernhardt esetei, melyekben a phasia oldal fel­látással jelen volt, szintén hangosan szólnak az új boncztani adat mellett. Már Graefe megjegyzette, hogy guttaütés után hasonoldali (gleichseitig) háttérszűkület gyakran marad fenn, azonban ő is mint Bernhardt a tünetet az egyik huzam megbetegedésére vonatkoztatta. Ha tekintetbe vesszük, hogy Aphasiánál majdnem kivétel nélkül a Sylvius-féle árok falai s pedig kiválóan a baloldaliak szenvednek a vérömlés által, s hogy az eddig közölt esetekben, melyekben Aphasia hemiopiával együtt előfordult, ez utóbbi jobboldali volt, nem tagadhatni, hogy ily esetekben a chiasma külső szögletének bántalmazottsága való­színűbb a huzaménál. Ad 4) csak két eset hozható fel. Az egyikben (Demme­­ter) baloldali vérömlenyes reczegláb volt jelen; a hullában a jobb agyacsfélben tojás mekkoraságú vellősrák találtatott. A má­sikban (Ber­o­n i­u­s-tól) baloldali mór után a hullában a jobb agyacs tentoriuma alatt rostdag találtatott, mely alkalmasint négy dombra kihatott. Ha szerző czikkét azon remény kifejezésével végzi, hogy jövendőbeli kórodai észleletek és bonczleletek a tökéletes ke­reszteződés tényleges voltát még inkább bizonyítani fogják, hozzá­tehetjük, hogy az daczára mindannak, mit felhozott, ily érvényesítésre nagyon is szorul. Kísérletei igazán oly bonyoló­­dottak és a nehéz kivitel folytán oly sötétek, hogy alkalmasint döntőknek nem fognak tekintetni az ítélő élettanárok által. Sok­kal többet tanúsít a górcsői vizsgálat, mely mások által is tör­tént hasonló eredménynyel. Legtöbb világosságot várhatunk azonban gondosan észlelt kóresetektől, melyeknek tünetei majd részletes konczlelet által kellő értelmezésüket nyerendik. Mind­enek előtt szükséges lesz ezentúl a hemiopiát tüzetesebben ku­tatni a perimeter segítségével, nevezetesen a két szemben való egyenlő vagy egyenlőtlen kiterjedését és éles vagy nem éles ha­tárvonalát szemügyre venni, minthogy ezen mozanatoktól függ nagyobbrészt azon tünetek belbecse mely által a fél- vagy tö­kéletes kereszteződés plausibilitására vezettetik Ítéletünk. Michel tanár górcsői nyomozások utján szintén megerő­síti Biesiade­ck­i véleményét, miszerint a chiasmában a láz­­idegeknek tökéletes kereszteződése találtatik. Vizsgálatai fő­képen vízszintes átmetszetekre vonatkoznak, melyeken az ideg­rostokat még a chiasma határain túl is mind huzamba mind az idegtörzsbe követni bírta. Élettani kísérletek nevezetesen az egyik idegnek átmetszése vagy az egyik szemteke kiirtása által előidé­zett idegsorvadásnak tanulmányozása döntő eredményt nem nyúj­tottak, minthogy a sorvadási tünemények csak rövid darabra voltak felismerhetők.Csupán egy kutyában, melynek egyik szeme világra hozott hiba folytán vak volt, az idegsorvadás még a c­iasmán túl is terjedett a huzamba, s ezen esetben a sorvadt idegrostoknak az épekkel való tökéletes kereszteződését észlelte. Az idegrostoknak a chiasmában történő kereszteződése a különféle állatosztályokban különféle, és mintegy jelemző vonást (typisch) képez azokra nézve. A legegyszerűbb mód a halaknál találtatik, hol a két lázideg egymás felett fekszik, míg hüllők­nél és madaraknál lemezbeli (blätterförmige), emlősöknél szal­­mafonatszerű (Korb- oder Strohmattengeflecht) kereszteződés lé­tezik. Ez utóbbihoz közel áll az, mely az embernél jelen van. M i­c­h e­­ mindezeket körülményesen leírja és rajzokkal mus­trálja, fősúlyt fektetvén a sajátságos helybeli viszonyokra, me­lyek a chiasmához szomszédos agyrészben találtatnak, nevezete­sen azon öblöt illetőleg, mely épen a chiasma fölött fekszik és a harmadik agygyomrácscsal közvetlen közlekedésben áll. Ezen közlekedés nagy fontossággal bírna némely kóreseteknek értel­mezésében, melyek rögtön beállnak és vagy mindkét szemet egy­idejűleg vagy hamar egymásután támadja meg, de azon kívül a hemiopia magyarázására nézve is, ha tekintetbe vesszük, hogy a nevezett öbölben meggyülemlött folyadék által gyakorolt nyomás az egyik esetben a chiasma közép, a másikban annak oldalré­szét illetheti. A hemiopiát illetőleg szerző helyesen megjegyzi hogy annak éles határára nézve tüzetes nyomozások még hiányoznak kivált a perimeterrel, és hogy még az idegrostoknak a reczeg két felére való felosztása sincs tökéletesen ismerve. Említi, hogy a láidegrostok madaraknál az idegdomcsában kereszteződnek, mi­előtt a reczegre átmennének, mire mind Schwalbe mind hazánkfia Mihalkovicz figyelmeztetett. Végre megjegyzi, hogy tanulmányozásának befejezése után megtudta, hogy B­r­o­w­n-S­é­g­uar­d éllettani kísérletek által ugyanazon eredményhez jutott mint ő maga, a­mennyiben a c­iasmának a középvonalban történt átmetszése kétoldali mórt az egyik ideghuzamnak átmetszése pedig az ellenkező oldalon márt eredményezett. (Arch. f. Optht. XIX. II. 37. 1.) H. A Köthártyának amyloid elfajulása. Lebek tar­tól. Ezen bántalom, jóllehet hogy az utóbbi évek irodalmában ismételve elő­fordult, elég ritka és átalában ismeretlen a gyakorló orvosok körében, miért is a göttingeni tanár kimerítő tanulmányá­nak eredményét­­. olvasóink tudomására juttatni czélszerűnek véljük. De vessünk előbb egy pillantást az esetnek kórodai képére, mely e tanulmánynak tárgyát képezte. A beteg 22 éves, joghallgató, ki erőteljes testalkata által ki­tűnik; szembaját kivéve, mindig egészséges volt. Életének 12 évében bal felső szemhéja láb nélkül alácsü­ngeni kezdett, s ez így több évig tartván, 1866-ban Mooren műtéttel gyógyította. A nevezett szak­férfiú akkor kéthártyabajt nem talált, ennek eredete tehát csak 1867- re vihető vissza. Egy másik szemorvos látta a beteget 1868-ban, mikor m­ndkét felső szemhéj az átmeneti redő túltengése folytán csüngő állapotban volt. A félholdszerű hártya szintén túltengett vala, de rögnek nyomát sem lehetett találni. 1869-ben mindkét szemben a félholdszerű hártya valamint a túltengett köthártya eltávolíttatott, mi­által javulás állott be. Végre 1870-ben egy harmadik orvos kocsonyás bujálkodást talált a bal felső szemhé­jon, mely egész a porczhártya közép tájáig ért, és egész terjedel­mében a szem egyik zugától a másikig műtét által eltávolíttatott. Leber 1871 dec. havában a beteg első megjelenésénél a köthártyának, nevezetesen az átmeneti résznek és a tülkhártyarész­­nek sajátságos túltengését találta, mely hasonló volt a rendkívül nagy mértékben fejlődött kocsonyás szemcsékhez, csak hogy még tömegesebb és némi tekintetben szokatlan küllemű volt. A szem­tekék rendes állapotot mutattak. Egy évvel későbben a beteg újra megjelent. Már kívülről lehet a felső szemhéjak kivált a jobbnak megvastagodását felismerni. A köthártyának elfajulása mindkét szemben a hártya nagyobb részére terjed; leginkább azonban az átmeneti valamint a tülkhártyarészt illeti, kisebb fokban a porcz­­részt. Mind az átmeneti, mind a tülkhártyarész megvastagodott, részint elszórt durva kocsonyás szemcsék, részint sárgás, áttetsző, terimbeles kocsonyás beszűrődmény által, mely a hasonló szem­csés rögtől tömegesebb voltánál fogva különbözik. Már maga a beszűrődött anyag nagyobb vastagságot mutat, azonkívül a köt­hártya lapja szerint is tetemesen túltengett, úgy hogy itt-ott erős ránczokat képez. A bal szemben egy ily sárgás kocsonyás ráncz bújik ki a szemhéjrésből, míg egy másik a felső tülkhártyarészből indulva föggönyszerűleg fedi a porczhártya felső részét. A kisebb mértékben megbetegedett jobb szemen a tülkhár­­tya a felső átmeneti részhez szomszédos tájának kivételével meg­lehetősen ment a bajtól; a félholdszerű hártya idomtalan dombort képez ; a felső átmeneti résznek belső fele igen bujálkodó, úgy az alsó is valamint a porczrész ; ez utóbbi nagyobb fokban mint a bal szemben. A porczrész megbetegedése — nyilván feszültebb volta folytán — különbözik a leírt átme­neti rész elfajulásától Itt majdnem egyenletes kocsonyás megvastagodás található, mely te­szi, hogy a köthártya szokott színvonalán túl emelkedik; felüle­tét sűrű finom hajszálé lényreczézet fedi, mely alatt, kivált nagyító üveggel, a sárgás beszűrődményt fel lehet ismerni. Oly benyo­mást tesz, mintha a felületes edényreczézet az alsótól a beszűrő­dött anyag által elkülönítve lenne. Az alsó szemhéjak porczrésze nagyobb mértékben szenved a felsőkénél. Többször jöttek elő vérzések. A közhártyában a beteg főképen

Next