Szemészet, 1926 (59. évfolyam, 1. szám)

1926-07-15 / 1. szám

lesztéséről lemondanunk. Ha önérzetünk és nemzeti ér­dekeink azt követelik, hogy mintegy kataszteri számon­tartást végezzünk a hazai szemészet terén folyó munká­ról és ha ezt minden szemészeti közleménynek nyitva álló folyóirattal nem tehetjük, kezdjük meg a múlt és a jelen szemészeti magyar (magyaroktól eredő) irodalom rendszeres összegyűjtését, legalább is összeírását; hiszen szégyen az, hogyha valaki elődeink szakmunkáit akarja megismerni, azokat Hirschberg német könyvében kell fölkeresnie; ha nem tudjuk az üléseinken előadott érte­kezéseket in extenso közölni magyarul: szerezzük meg azokat onnan, ahol kiadatnak s gyűjtsük össze, hiszen azok dokumentumok! De a haladás és fejlődés első föltétele mégis csak a dolgozás, és ennek a ma, minden nyomorúsága elle­nére inkább kedvez, mint a múlt. A munka fészkei, kohói és vezető munkásai megszaporodtak; négy egyete­münk öt tanszéke, egy állami szemkórház, több közkór­ház szemosztályai adnak kedvező alkalmat a beható, tudományos és áldásos munkára. Én még láttam azt az időt, mikor egyetlenegy ilyen műhely volt a Nagy- Magyarországon, mikor gyógyítható szembajokban kel­lett, föltétlenül kellett megvakulni, vagy vaknak ma­radni évente az emberek százainak, mert nem voltak szemorvosok, sőt abban az egy műhelyben is a közép­korbeli munka folyt! Ma nekem megadatott látni, fél­század lélekemelő javító törekvései után azt a helyzetet, mikor megvan az alkalom arra, hogy, ha akarjuk, bár­mely országéval egyenlő értékűvé tehetjük a szemészet magyar színvonalát és bárhová eljuttathatjuk a szem­orvosi, szakszerű segítséget. Ennek kell célként előttünk állani. Hat elsőrendű munkahelyünk lesz kevés idő múlva, hol szakunk ifjúsága magát az egészségügyi kul­túra teljes készségű és tekintélyű munkájává képezheti! Föl kell használnunk ez alkalmakat; föl kell osztanunk a munkát e több gócpont között; sűrű érintkezésben kell tudomást vennünk egymás életéről, törekvéseiről, s nemes versenyben küzdeni, hogy a hazának, az emberi­ségnek kik tesznek nagyobb szolgálatot. Nem három ülést kell egy évben tartanunk, hanem többet, rövidebb programmal, több eszmecserével, mint idáig! De nem fejtegetem ezt tovább, csak jelezni akar­tam azt az érzésemet és másokban is fölkelteni, hogy mi tartozunk többre, magasabbra törekedni annál, mit eddig elértünk. És mint biztató mozzanatot említem meg, hogy utolsó nagygyűlésünk óta a szemészet két üres tanszéke, Szegeden és Debrecenben, két tagtársunk: Ditrói Gábor és Kreiker Aladár kinevezésével betöltetett. Melegen üdvözlöm őket a Szemorvos­ Társaság nevében és kívá­nok nekik magasztos és szép feladatukhoz erőt, egészsé­get és kitartást. Remélem, hogy az Igazgató­ Tanács most tárgyalandó javaslata értelmében sorban meg­ismerhetjük a szemészet mívelésének fő­ fészkeit, a vidéki egyetemek szemklinikáit és hogy a két újabban meg­alkotandó tudományos műhely, melyek közül a debre­ceni nemsokára új otthonába költözik, méltó társa lesz, a szemészet előbb befejezett pécsi otthonának! Ezek után a közgyűlést megnyitom s titkár urat kérem jelentésének előadására.

Next