Szentesi Napló, 1941. március (23. évfolyam, 50-73. szám)
1941-03-02 / 51. szám
Vasútépítés a szentesi Időközönként — most már szinte rendszeresen — felbukkannak a szentesi korhatárban a különböző trükökkel dolgozó csalók, akik a tanyavilág idősebb embereire vetik ki hálójukat s igyekeznek valami furfangos módon pénzt kicsalni a hiszékeny áldozatoktól, akik nem is sejtik, hogy csalók kezébe kerültek. A múlt években a Kunczi bácsi-féle alakok kuruzsoltak rendszeresen a korhatárban, tekintélyes pénzre tettek szert, mígnem a hatóság is felfigyelt s Kunczi bácsit érzékenyen leültette. Az elrettentő példa nem elegendő, mindig akadnak újabb és újabb vállalkozók, akik fáradtságot nem kímélve, a bőséges zsákmány reményében nyakukba veszik az Alföldet és ennek áldott népét, hogy alaposan becsapva, a tekintélyes zsákmánnyal odább álljanak. A múlt hetekben az egyik alsóréti öreggazda — egyedül lévén a tanyában — hangos kutyaugatásra lett figyelmes. A kutya kegyetlenül fogott valakit. Amikor kinézett, egyenesen a konyhaajtónak vezető bejáróútra, — látta, hogy két eléggé jól ölözött fiatalember közeledik a tanya felé. Az egyik hosszú fehér szalagot húz maga után, a másik pedig halad utána s az egyik kezében levő bottal igyekszik a szalaghoz kapkodó kutyát távoltartani. Az öreg gazda mindezeket látva, kilépett a konyhaajtón és odaindult a jövevényekhez s megkérdezte: — Mit keresnek itt maguk, mit Magáinak, miféle madzagot húzgálnak? A jövevények közül az egyik igyekezett felelni: — Mi mérnökök vagyunk és azt mérjük ki, hogy merre halad itt a vonat. Majd' ezután nagy bőbeszédűséggel elmondatta a „mérnök úr“ a másik nagy fejbólintgatása mellett, hogy itt most már az Alsóréten vasutat építenek, mert nem nézhetik, hogy a rétiek egész télen nem tudnak hazajárni. — Mondom — mondotta a bőbeszédű — a vonat éppen itt a maga földjén megy keresztül öregem s csuda jó lesz, amikor itt megy el az orra előtt a vonat és maga csak úgy ugrik fel arra, mint a fülkércre. Nagy élvezettel, de kétségekkel hallgatta az öreg gazda az előadást. Előbb hitte, azután nem is aggályoskodott, hogy erről ő nem olvasott eddig az újságban semmit. Erre megnyugtatták: — Ez itt hadi vonat lesz, nem szabad róla tudni senkinek, mert esetleg az angolok füleibe jut a dolog . . . Az öreg nagy nehezen belenyugodott a felvilágosításba s ezzel hallgattatta el a kíváncsiskodás ördögét: — Ki tudja, mit csinálnak „odafent" az urak? De azért mégis fúrta az oldalát. Ha már itt a földjén megy keresztül a vonat, mégis hol megy? Nagyon lassan, hogy jaj! stenski se hallja meg — alig merte megkérdezni az egyik „mérnök úrtól". — Mondja uram — hát azután mégis hol megy itt az én földemen keresztül az a vonat? — Na nézze öregem — felelte a mérnök úr s már kapta fel a mérőszalagot s megindult a konyhaajtó felé, ott berúgta az ajtót s húzta magával a szalagot befelé. Az öreg gazda egy pillanatig csak nézett a mérnök után és nyomban megindult a konyha felé s kiáltozott a szalagot húzó után: — Megálljunk! — Ott nem mehet a vonat, hiszen akkor a tanyát el kell pusztítani. Értsünk szót! Erre, hogy „értsünk szót!" a „mérnök úr" is visszafordult és tárgyalásokba bocsátkozott az öreg gazdával: — Hát ha éppen nem tetszik ez a vonatvezetés, hát lehet éppen segíteni rajta. S ha segítenénk, ugyan hol menne a vonat — mondja öregem? kérdezte az álmérnök. — Hát nem bánnám, ha ott az ól háta megött menne az a vonat, ha már éppen mennie kell s oda mutatott a kukoricagóré alá épített disznóól felé. kel a kávéfőnéshez. Az egyik az, amellyel a kávét megdaráljuk. A legszegényebb házi* asszonynak is nélkülözhetetlen segítőtársa ez. A másik az a kávédaráló, amely a cikóriakávé jól ismert kék*barna dobozán látható. Ez is ajánlatos, mégpedig minden kávéitalhoz! Ez adja szép, sötét* barna színét, különleges, tökéletes ízét és azt a kiváló zamatét, amely mindennapi kávénkat előttünk olyan kívánatossá teszi. Ha csak rágondolunk, ragcis érezzük annak pompás illatát. Mmmek