Szentesi Napló, 1941. április (23. évfolyam, 74-97. szám)
1941-04-24 / 92. szám
oldal Ma ad programot a Bárdossy kormány Kiemelkedő eseménye van ma a magyar belpolitikai életnek. Délelőtt összeül a képviselőház, majd a felsőház, hogy bemutatkozzék az új Bárdossy-kormány. . . A politikai pártok vezetői megegyeztek abban, nem állítanak szónokot a képviselőház ülésén, amelyen csak egyetlen felszólalás hangzik el. Bárdossy miniszterelnök elmondja bemutatkozó beszédét és ismerteti a kormány programját. GYAPJÚRA előleget adok RavátorPát, zabot, tengerit és DUZot, egyéb terményeket minden mennyiségben veszek OBERNA SÁNDOR gyapjú- és gabonakereskedő, Apponyi-tér 31. sz. Káprázatos körülmények között vonul fel a Budapesti Nemzetközi Vásár revü-színpadán a női divat Budapestről jelentik. A hölgyközönség már tudja, hogy a legtökéletesebb divat- és ártájékozódást a tavaszi Nemzetközi Vásár nyújtja. Hogy mit hoz fel Erdély, a székely megyék, Kalotaszeg, Kárpátalja, Felvidék, Dunántúl, Alföld és a matyók hazája kézimunkákban, az már egymagában is valóságos csoda lesz. A bőrdíszműárusok, a művirág- és műékszerkészítők, a kerámia mesterei, a fazekasok, mind-mind a női szívnek kedves tárgyakkal állnak ki. A szegedi bőrtalpú papucsokat utalvány nélkül vásárolhatja a közönség és valósággal mesébe illik, hogy milyen női lábbelieket remekelt máris a magyar cipőipar, persze olyanokat főként, amelyek megszerzéséhez szintén nem kell utalvány. A legnagyobb látványosságot a Vásáron mégis talán a külön revüszínház nyújtja. Ennek színpadán 34 válogatottan szép mannequin 80 előkelő divatszalon 350 modeljét mutatja be, természetesen a modellekhez legjobban illő kalappal, cipővel, retiküllel, nap- és esernyővel együtt. Minden modell, minden divatcikk a ma is könnyen megszerezhető anyagokból készült s így nemcsak a legújabb divatot, de az új — kitűnő és ízléses — anyagokat is mind megismerheti itt a közönség. Meglepetéssel várják a hölgyeket azok az újdonságok is, amelyeket az edénygyártó, a konyha- és lakásberendező iparok produkáltak. A minden menetjegyirodában kapható vásárigazolvány kedvezményével már szombattól, április 26-tól kezdve féláron lehet Budapestre utazni. A vásár május 2-től 12-ig tart. BETÖRŐBANDA A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK ELŐTT Veszedelmes betörőbanda garázdálkodott a közelmúltban Csongrádon. Rövid idő alatt több üzletet, kereskedést, lakást fosztottak ki a banda tagjai, ékszereket, készpénzt, ruhaneműt zsákmányoltak. A nyomozás során a detektívek ártalmatlanná tették a betörőbanda vezérét, Dékány József 25 éves büntetett előéletű napszámos személyében, aki elmondotta, hogy a betöréseket Kolompár József és Ferenczi Mihály cigányok segítségével követte el. A betörőbanda tagjai kedden állottak lopással vádoltan a szegedi törvényszék Bókay-tanácsa előtt, Dékány ellen az ügyészség lopáson kívül még rablás büntette miatt is vádat emelt, mert az el SZENTESI NAPLÓ Goutortok, 1941.at. múlt év november 21-én a csanyteleki országúton Dávid István nevű barátját leütötte és az eszméletlen ember zsebéből 12 pengőt elrabolt Dékány és társai beismerő vallomást tettek. A betörések színhelyét Dékány szemelte ki, először terepszemlét tartott, majd amikor alkalmasnak látta az időt, értesítette barátait. A lopott holmikat Ferenczi értékesítette a csongrádi s szentesi piacokon. A bíróság Dékányt kétévi fegyházbüntetésre, Kolompárt nyolchónapi börtönre, Ferenczit pedig tízhónapi börtönbüntetésre ítélte. Ne engedje meg a hatóság a sertések kiszállítását A hentesek küldöttsége a városházán Az elmúlt napokban kiadott kormányrendelet szabályozta a sertésforgalmat és a hatóságok által kiadandó engedélyhez kötötte a sertésvásárlást. A rendelet kiadása a szentesi mészárosok és hentesek körében megelégedést keltett, azon a véleményen vannak, hogy így legalább hozzá tudnak jutni a szentesi fogyasztást biztosítani tudó hízottsertés mennyiséghez. Az utóbbi időben ugyanis általános volt a panasz a mészárosok között, hogy az álkormánybiztos által megállapított árakon nem tudnak hízóhoz jutni, mert a vidékről idejövő kereskedők összevásárolják és elviszik a hízókat, ezenkívül néhány vidéki nagyvágó szentesi megbízottja is eszközöl vásárlásokat. A mészárosok kérelmezték a városházán, hogy a polgármesteri hivatal ne adjon kiszállítási engedélyt, illetve tiltsa be a hízott sertések kivitelét Szentesről mindaddig, amíg az itteni zsír és hús szükségletet biztosítani nem tudják. Rámutattak a hentesek azokra a megengedhetetlen állapotokra, hogy Szentesen a vidékre szállító bizományosok és kereskedők 1 pengő 70, sőt 1 pengő 80 fillért is adnak a hízókért, amely összegek meghaladják a megszabott árakat. A hentesek küldöttsége kijelentette a városházán, hogy ha nem történik intézkedés a sertésszállítás megakadályozásáról, nem tudják a zsír és húsfogyasztást ellátni és ismét az a helyzet áll elő, ami a tél folyamán bekövetkezett, hogy az egész városban nem lehet zsírhoz hozzájutni. —no— úi P&takl átházadása a Budapest. Sajtót is fogral Jelentette a Szentesi Napló, hogy megtörtént a fellebbezés a Petőfi-szálloda bérbeadása ellen. A bérbeadást ellenző képviselők nevében Ökrös János arra kérte a vármegyei kisgyűlést, hogy a képviselőtestület határozatát semmisítse meg és utasítsa a várost új határozathozatalra, ne engedje, hogy Brebovszky János, a jelenlegi bérlő továbbra is megmaradhasson a Petőfiben. A Petőfi bérbeadásának kérdése egyre nagyobb port kezd felverni, túlnő a városi kereteken, és behatóan foglalkoztatja a budapesti lapokat is. A jobboldali, keresztény lapok kifogásolják, hogy a Petőfiben a bérlő zsidó érdekeket szolgál, zsidó tőkével dolgozik, zsidó alkalmazottakat tart és csupán az alacsonyabbrendű munkát végző alkalmazottaik keresztények. A kisgyűlés a fellebbezést rövidesen tárgyalni fogja, a határozat iránt általános érdeklődés nyilvánul meg. Márkás írógépek-Kerékpárok a legjutányosabban, VÉTEL, CSERE, Rádiók RÉSZLETADÁS Csillárok Villamos cikkek Blaskovicsnál. Tekintse meg üzletemet. Kossuth u. 17 Szentes megyei város adóhivatalától. 3092/1941. av. szám. Tárgy: A kettőnél több gyermekkel bíró adózóknak járó adókedvezmény. Az 1940. XXII. t. c. végrehajtása tárgyában kiadott 166.000/1940. VII. P. M. számú rendelet szerint: Azon adózónál, akinek háztartásához kettőnél több gyermek tartozik és a jövedelemadónak azért nem alanya, mert az évi adóköteles tiszta jövedelme az 1000 pengőt, ha pedig adóköteles és adómentes jövedelme van, az adóköteles tiszta jövedelme az évi 600 pengőt nem haladja meg, a terhére előírt föld, ház és általános kereseti adóból, valamint az ezek után járó állami, törvényhatósági és községi adókból az első és második gyermek után 5,5 százalékot, a harmadik és negyedik gyermek után 7—7 százalékot, minden további gyermek után 10 százalékot kell törölni. Az adózó háztartásához tartozó gyermek alatt a közös háztatásban élő törvényes, törvén nyesített, mostoha vagy örökbefogadott kiskorú gyermekeket és unokákat kell érteni és csak azokat a gyermekeket szabad figyelembe venni, akiknek önálló keresetük nincs. Ennek a körülménynek elbírálásánál az adóévet megelőző év utolsó napján mutatkozó tényleges állapot az irányadó. Adókedvezményben nem részesíthető az az adózó, aki az adóévben jövedelem és vagyonadónak alanya vagy jövedelem és vagyonadóval éppen gyermekei számára való tekintettel nincs megróva. Ez az adókedvezmény az 1938. évi IV. t. c. szerint a hadirokkantakat, hadiözvegyeket, hadiárvákat, valamint a vitézségi érem tulajdonosokat és tűzharcosokat megillető adókedvezményt nem érinti, tehát a gyermekkedvezmény az előbb említett címen megadott kedvezményeken felül jár, azonban az adómérséklés mindezen jogcímen sem lehet több, mint az évi adóelőírás teljes összege. Az adókedvezmény elnyerése végett az érdekeltek kötelesek legkésőbb folyó évi április hó 30-ig bejelentésüket a városi adóhivatalhoz írásban benyújtani, ahol a még esetleg szükségessé váló felvilágosítások is nyerhetők. Szentes, 1941 április 22. Dr Kréter Kálmán s. k. adóügyi tanácsnok. TUNGSRAMAmnAtr KRYPTON IdmpdK, Zseblámpák, zseblámpa elem. — Autófelszerelési cikkek Connocco olaj- és milnagy választékban MCpCSSjr Már most gondoljon tüzelőanyag beszerzésre Tűzifa, hasábos, fűrészelt és aprított, kokszbrikel, dorogi és salgótarjáni darabos szén minden mennyiségben kapható a ZSOLDOS RT. telepéngelés. — Előzékeny kiszolgálás.