Szentesi Napló, 1941. december (23. évfolyam, 275-296. szám)

1941-12-10 / 280. szám

6. oldal. SZENTESI NAPOV Szerda, 1941 decembrei' 10 Nyomában van a rendőrség a pénz és ékszertolvajoknak Beszámoltunk arról, hogy az elmúlt na­pokban egymásután két nagyszabású pénz és ékszerlopás történt a városban. Tiboly Vil­­mosné, Harucker ucca 7 szám alatti lakásából 2000 pengő értékű ékszert és ruhaneműt, Kiss Imréné Lakos uccai kocsmájából pedig 1700 pengő értékű készpénzt loptak el titokzatos módon. A rendőrség a feljelentések megtétele után mindkét helyen helyszíni vizsgálatot tartott és arra a megállapításra jutott, hogy a két lopást egy szervezett társaság követte el. A tolvajok kilesték az alkalmat, amikor a háztulajdonosok nem tartózkodnak otthon, be­surrantak a lakásba, álkulccsal felnyitották a szekrényt és — mivel nem kellett a megza­varástól félniök — nyugodtan kipakolhattak mindent. A rendőrkapitányság detektívcsoportja a pénzlopások ügyében már több személyt őri­zetbe vett. Az előállított személyek tagadják ugyan, hogy valami közük lenne a lopások­hoz, azonban remény van arra, hogy rövide­sen fény derül a két nagyszabású lopási ügy­re és a tettesek bíráik elé kerülhetnek. ------□□-----­ Ajándéktárgyakat a legnagyobb választékban Kultúra és Untermüller Testvérek­nél talál. A legkiválóbb írók művei, szépirodalmi könyvek, ifjúsági íratok, képes me­séskönyvekből, levélpapírokból világmárkájú töltőtollakból, Tintenkulikból, díszműáruk­ból, gramafonok és lemezekből, játékkártyákból dúsan felszerelt raktárral ál­­lunk a n. é. közönség rendelkezésére. Rózsavölgyi, Bárd és Nádor karácsonyi albumok megérkeztek! Hilézek dolgoztak a hétfői hetipiacon Furfangos trükkel károsítottak meg a hétfői hetipiacon egy piaci árust. Rekettye József bazáros sátránál megjelent egy fiatalember és 2 pengő 50 fillér értékű bazárárut vásárolt. Amikor fizetésre került a sor, 10 pengőssel fizetett, a kereskedő visszaadott a 10 pengőből 7 pengő 50 fillért. Mi­után az ismeretlen átvette az aprópénzt, meglepe­tést színlelt és kijelentette, hogy nem kell az áru, mivel úgy gondolta, hogy csak 1 pengő 50 fillérbe kerül. Visszakérte a 10 pengőt, ő pedig átnyújtotta a kereskedőnek az aprópénzt. Csak később, ami­kor az ismeretlen férfi a sátortól eltávozott, vette észre Rekettye József, hogy a 7 pengő 50 fillérből csak 5 pengőt kapott vissza, mert a 2 pengő 50 fillért az ismeretlen eltüntette. Az alvilág nyelvén ezt a trükköt „kilózásnak" nevezik és amint a rendőrségre érkező feljelentések mutatják, a hétfői heti piacon több kereskedő sátrában kísérelték meg ismeretlen szélhámosok a bűnözésnek ezt az ötle­tes fogását. A rendőrség feljelentés alapján meg­indította a nyomozást. A gyanú az, hogy egy bé­késcsabai piaci árus volt a ,,kilózó“. Véres verekedés az Apponyi téren­ Véres verekedés játszódott le tegnap dél­előtt Ökrös János Apponyi­ téri korcsmájában. Fazekas István Széchenyi­ utca 14. szám alatt lakó szikvízgyáros több ismerősével csendesen borozgatott, amikor — a feljelentés szerint — megjelent a korcsmában Csendes János, Rákó­czi Ferenc­ utca 8. szám alatti lakos és megtá­madta Fazekast. Ököllel többször az arcába ütött, majd összerugdosta. Fazekas a vereke­dés után orvoshoz ment és orvosi látleletet ve­tetett fel sérüléseiről. A sérülések nyolc napon belül gyógyulnak. Fazekas István tegnap fel­jelentést tett a rendőrségen Csendes ellen könnyű testi sértés vétsége miatt. Elfogták a Hangyatelep fosztogatóit Jó fogást csinált vasárnap este a rendőrkapi­tányság őrszemélyzeti kara. A Hangya­telep körül szolgálatot teljesítő rendőrőrszemek az esti órák­ban arra lettek figyelmesek, hogy két napszámos külsejű ember talicskával igyekszik az egyik sötét zugba, hogy eltűnjön a rendőrök szeme elől. A rendőrök megállásra szólították fel a talicskáso­­kat, majd igazoltatták őket. E­gyik sem tudta meg­felelően igazolni magát, így a rendőrök bekísérték az őrszobára. A talicskán egy zsákot találtak, amelyben vágott libák és kacsák voltak. A kihall­gatás során a két napszámos beismerte, hogy a libákat és a kacsákat a Hangya-telepéről lopták. Bevallották továbbá, hogy már hónapok óta folya­matosan lopják éjszakánként a vágott baromfi­készletet és pedig úgy, hogy az egyik munkás munka után bentmaradt és a kerítésen át bűntár­sának kiadogatta a baromfiakat. A zsákmányon megosztozkodtak. Eddig 400 pengő értékű baromfit lopkodtak össze. A rendőrség a két tolvaj ellen megindította az eljárást. A napokban az orosházi vonattal egy elcsigázott asszony három apró gyermekkel érkezett meg a szentesi állomásra. Az asszony az ügyeletes rendőr előtt elmondotta, hogy a Békés határában lévő házukat a talajvíz rom­ba döntötte, ő és gyermekei hajléktalanok maradtak. A férj a Felvidéken teljesít katonai szolgálatot, ő pedig gyermekeivel a félegyházi st­iászík... határba igyekszik szüleihez. Az ügyeletes rendőr­s nem vette pártfogásába az elárvult családot és egy alkalmi fogattal átmeneti szállásszerzés végett bevitte őket a rendőrka­pitányságra. A rendőrségen tűnt­ ki, hogy az asszony és gyermekei 24 órán át úgyszólván nem ettek, a gyerekeknek a lába kint van a cipőből s a rajtuk lévő pár szál ruhában hide- Teletünkön rádiók Valamint még raktáron lévő Orion és Standard Tekulics Imrénél. JAVÍTÁS! Előnyös csere! APPONYI TÉR Az O K R­O S - vendéglőben minden este KISS JÉRI VICII jazz-zenekara muzsikál. Jó italok és kitűnő magyar konyha. Meleg és hideg ételek. Pon­tos kiszolgálás. Szives pártfogást kér: O K RÖ S J A N Ó S vendéglős. regnek. A központi ügyelet jószívű rendőrei — amennyit tudtak, — adtak élelmükből a sze­rencsétlen családnak, majd pedig a városháza egyik üres helyiségében helyezték el őket. Amikor a család levonulóban volt a kije­lölt helyre, a véletlen egy magát megnevezni nem akaró szentesi úrileányt vezérelt a rend­őrség folyosójára, aki megszánta a családot és egy tcán belül élelemmel, ruhával és kész­pénz segéllyel látta el őket. Széchenyi emlékestet ren­deznek a szentesi középiskolák Nagyszabású ünnepségre készülnek a szentesi középfokú iskolák. Pénteken délután fél 5 órai kezdettel a Tóth József színházte­remben a polgári leányiskola, a Horváth Mi­hály gimnázium, a Kereskedelmi Szaktanfo­lyam és a Téli Gazdasági Iskola Molnár Imre dr. főispán védnöksége alatt ünnepi Széchenyi estet rendeznek. Az est műsora a következő: Himnusz: énekli a gimnázium énekkara, megnyitó beszéd: Nagyajtósi István gimná­ziumi tanár, Móra László Cenki fény című versét szavalja Szathmáry Erzsébet, ünnepi beszédet tart Nagy Elek káplán, Vörösmarty Jóslat c. versét szavalja Nagy György, Kodály Berzsenyi Magyarokhoz, énekli­ a polgári le­ányiskola énekkara, Magyar nemzeti négyest táncolnak a polgári leányiskola növendékei, Liszt Ferenc ünnepi dalát énekli a gimnáziumi énekkar. Szünet után a gimnázium kamarazene­­kara Kodály: Háry János című intermezzóját adja elő, majd Nervetti Mária Mécs László: Egy eszme elindul című versét fogja szavalni. Ezután Herczegh Ferenc Híd című drámájá­ból adnak elő jeleneteket az intézet növendé­kei. Gazdag műsor ünnepi esten, az ifjúság szívesen látja az érdeklődőket, belépődíj nincs. Műsormegváltás 50 fillér. DAUERÉ "FRIZURA­­ Á „VÉNUS" szalonban kifogástalanul készül Vörösmarty ucca 6. Anyakönyvi kivonat Születés: Czakó Ferenc, Kecse Nagy Lász­ló, Németh Sándor, Farkas Julianna, Solti Ro­zália, Garai Jolán, Dögei Sándor,­­Kérdő Zsu­­zsánna, Szabó Erzsébet, Labancz Mária, Har­mati Mária, Sándor Pál, Balogh Sándor, Tu­­ nyogi István, Kóczi Rozália, Kanfi Horváth Ferenc, Czakó László, Dávid József, Jenics Imre. Kihirdetett jegyespárok: Pádár László Labádi Erzsébet, Tihanyi Ferenc Molnár Te­rézia, Gömöri László Novinszki Erzsébet, Kú­ti Sándor Bazsó Erzsébet, Szabó István Túrák Julianna, Jordán Lajos Páczi Julianna, Lu­kács László Zsidó Ilona, Simon János Tóth Veronika. Házasságot kötöttek: Kanász Szabó Fe­renc Witting Teréziával, Virágos Kiss István Molnár Eszterrel, Báli János Ambrus Erzsé­bettel, Orsós László Áfra Jusztinával, Varga Dudás László Vasvári Teréziával, Oláh Imre Györki Olgával, Benedek Imre Óvári Johan­nával, Marton Imre Dancsó Annával. Elhaltak: Farsang Józsefné Földvári Nagy Terézia 41 éves,­­Szabó Irén 5 napos, Czuczi József 80 éves, Bodnár Lajos 28 éves, Gyulai József 43 éves, özv. Takács Lajosné Ollai Ro­zália 69 éves, Mészáros Erzsébet 45 éves,­­Kérdő Sándor 67 éves, Czakó Imréné Deme­ter Zsófia 67 éves, Papp Rozália 1 hónapos.

Next