Szentesi Napló, 1943. május (24. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-14 / 108. szám
6. oldal. W •m I¥ Kirek ■JHL • NAPTÁR. Péntek, 1943 május 14. Róm. kat.: Bonifác. Protestáns: Bonifác. Napkelte 4 óra 26 perc, nyugta 7 óra 28 perc. Május 8-tól május 14-ig Kerekes gyógyszertár tart éjjeli ügyeletes szolgálatot. Vasárnap ugyanezen gyógyszertár szolgálatos. A pénz Zemplénben ezúttal nem a porban van, csak fel kell emelni — az amerikai közmondás szerint, — hanem a lyukban, a földben, csak ki kell várni, ki kell húzni pézsmapatkány képében. Lám, az ember nem is gondolná, hogy mi mindenből lehet kenyeret teremteni. A zempléniek életrevaló emberek, tehát a csapást is arannyá változtatják. Mert a pézsmapatkány valóságos csapás, ahol megjelenik és az lenne a Bodrogközben is, ahol túlontúl elszaporodott, ha a zempléni magyarok ölhetett kézzel néznék. De nem nézik, hanem úgy gondolkoznak, hogy ha egy pézsmabőr 30—40 pengőt is megér, akkor áldás is lehet ez az undok féreg s talán áldják is azt a cseh vénkisasszonyt, aki először telepítette. Mert ezek a csúnya és kártékony állatkák Csehországból vándoroltak a Bodrogközbe, hogy ott tönkretegyenek minden gabonát. Mos pedig folyik a vadászat s eddig körülbelül 40 ezer pengőt jövedelmezett, ami nem megvetendő összeg ebben a háborús világban. A vagyonszerzés hát meglepte a jó zemplénieket s ennél ügyesebb vagyonszerzést ugyan ki látott! Magyar élelmesség ez is; nem is haragszunk hát a pézsmapatkányra, ellenben örülünk, hogy magyar vagyon lesz belőlük, ami dicséret a zempléni magyarokra, akiknek a kezükben a patkány is arany. — Mi van a hivatalos lapban? A közellátásügyi miniszter megállapította a 7 százalékos lúgkőoldat és egységes szappanfőzőszer, a belföldön előállított rézgálic, az ecet, a tej és tejtermékek, a friss tyúktojás és afürdőüzemek jegyeinek legmagasabb árát. Az erre vonatkozó rendeletek a Budapesti Közlöny csütörtöki számában jelentek meg. A közellátásügyi miniszter rendelete kimondja, hogy a tojást viszonteladás céljára május 15-től további rendelkezésig akár a saját, akár pedig megbízója számlájára csak az a kijelölt tojáskereskedő vásárolhat és gyűjthet, akinek a közellátásügyi miniszter erre külön megbízást adott.— Kitüntetés. A múlt év őszén hősi halált halt Csallány Gábor őrnagyot, a szentesi múzeum igazgatójának fiát, legfelsőbb elhatározásból a Nemzetvédelmi Kereszttel tüntették ki. Internálási eljárás indult három szökött cseléd ellen, akik munkaadó gazdájuktól megszöktek. Ezután ,majd munkatáborban elmélkedhetnek arról, hogy hol jobb dolgozni, kinn a szabadban, vagy pedig az őrök szeme előtt. A Népművelés vasárnap délutáni vásárhelyi tanulmányi kirándulására nemcsak vasúton való részvételre, hanem többen kerékpáron való részvételre is jelentkeztek. Mivel csak korlátolt számú résztvevőnek tudják a belépést biztosítani, felhívják a kerékpáron való résztvevőket is, hogy Munkatervüket szombaton délig feltétlenül pecsételtessék le a Népművelés titkári hivatalában, hogy azt érvényesítse belépésre és igazolásra használhassák a kirándulók. — LENIN GRADÓT ezelőtt Szentpétervárnak nevezték s itt játszódik le a háború előtti cári világban a szerelmes asszonyok harca egymás közt a férfiakért. A cári világ letűnt emlékei elevenednek meg újra a „Szerelem... Bosszú... Halál...! című nagy filmben, amely ma utoljára látható a Tudományos Mozgószínházban. — Népművelési előadóképzőtanfolyamot rendez a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter úr Balatonlellén és Gyulán. A tanfolyamra jelentkezni a Népművelés titkári hivatalában lehet. (Vármegyeház 2 sz.) — Kerékpárlopás. Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen Székely Tóth Eszter Gróf Tisza István utca 50. szám alatti lakos. Elmondotta panaszában, hogy „Leti“-gyártmányú 0.16-os gyári számú női kerékpárját 11-én délelőtt 11—14 óra között a fábiánsebestyéni községháza kapuja előtt valaki elemelte. A kerékpáron egy „Daymon“ dinamó volt és egy pár ,,Huszár“ gumi. A kár 150 pengő. Ismeretlen tettes után a nyomozás megindult. Fejnélküli gyermekholttestet fogtak ki a Tiszából. Egy fejnélküli gyermek holttestét fogták ki a Tiszából Szegeden a Kőrösi-féle halászcsárdával szemben. A holttesten mindössze egy fekete foltos nadrág volt. A rendőrség értesítette a partmenti hatóságokat, de egyelőre senki sem tudja, hogy ki a vízbefulladt gyermek s egyébként is sötét bűntényre gyanakszanak. Megjelent a köszméte. A tegnapi piacon megjelent az idei köszméte, illetve az egres, ahogy Szentesen nevezik. Szinte egyidőben Pesttel, mert ott is a tegnapi újság jelenti az érkezését. Pest környékén Szentendre a legnagyobb egres-termelő. A szentendrei egres ára kilónként 2.50—3.50 pengő volt a nagyvásártelepen Szentesen valamivel olcsóbban tartotta a bemutatkozót. — A Vöröskeresz Tudósító Iroda felhívása a hadbavonultak hozzátartozóihoz. A budapesti Szt. István körút 1 szám alatt elhelyezett Vöröskeresztes Tudósító Iroda felhívja a hadbavonultak hozzátartozóinak figyelmét, hogy a felgyülemlett munkálatok feldolgozása miatt május 10-től június 6-ig sem írásban, sem pedig szóbeli érdeklődésre tudósítást nem ad, következésképen ez idő alatt beérkezett kérdéseket válasz nélkül hagyja, a személyes érdeklődőket pedig nem fogadja. Ettől függetlenül a hősi halált haltak, eltűntek és hadifogságba jutottak hozzátartozóit, úgy, mint eddig, a beérkező veszteségjelentés után, tudakozódás nélkül is, azonnal írásban értesítik. A MANSz folyó évi május hó 15-én (szombaton) délután fél 4 órakor választmányi, utána pedig 4 órakor tisztújító rendkívüli közgyűlést tart a vármegyeház alispáni fogadóban. Felkérem úgy a választmány tagjait, mint pedig a rendes tagokat, hogy a gyűlésen okvetlenül és pontosan jelenjenek meg, mert amennyiben az előbb hirdetett közgyűlés nem lenne határozatképes, úgy fél 5 órakor a tagok létszámára való tekintet nélkül, a közgyűlés határozatképesnek lesz kimondva. Szentes, 1943. évi május 12. Elnökség nevében: Istváncsics Mária korelnök. — Megdöbbentő borzalmasság és bűntény foglalkoztatja a szegedi rendőrség bűnügyi osztályát. Veress Sándor napszámost egy ismeretlen ember előbb leitatta, majd ittas állapotában szesztartalmú folyadékkal leöntötte, azután meggyújtotta. A napszámost súlyos égési sebekkel szállították a kórházba. A távházasság pillanatában megérkezett a vőlegény. Az újpesti anyakönyvi hivatalban éppen távházasságra készült Kozmár Mária hajadon, akinek a vőlegénye a fronton volt. Éppen meg akarták kezdeni az aktust, amikor felpattant az ajtó és megérkezett Ladi József honvéd, a vőlegény. A közönség könnyezve nézte a meghatott jelenetet és a fiatal pár boldogan esküdött egymásnak örök hűséget. — Parazita razziák Budapesten. Sorozatos razziákat tartott a főváros rendőrsége Budapesten. A razzia során meglátogatták a nagyobb éjjeli mulatóhelyeket a Rákóczi úti és nagykörúti kávéházakatis, amelyek egyikében két botrányosan viselkedő nő pezsgőzött, akikről kiderült, hogy privát életükben textil zugkereskedelemmel foglalkoznak.Ugyancsak végig razziázták a detektívek a dunaparti nagy kávéházakat is. A polgári ruhás rendőrök egy-egy csinos nagyvilági dámával a karjukon jelentek meg a korzón és hirtelen csaptak le áldozataikra. Több jólöltözött elegáns démont szállítottak be a dunaparti kávéházakból az erkölcsrendészetre, igen nagy nézőközönség közepette. — A tűzoltóparancsnokság figyelmeztetése. Mivel a padlásterek lomtalanítására vonatkozólag többirányú felfogás alakult ki, hivatkozással a 180.000— 1936. B. M. sz. rendelet 77. §-ára, a padlástereken könnyen gyúló anyagok nem tarthatók, más anyagok is honi légvédelmi készültség elrendelésekor a padlástérről lehordandók. Mivel jelenleg honi légvédelmi készültség van, sem a fő, sem a melléképületek padlásterén a már ismert tűzvédelmi eszközökön kívül semmiféle anyag nem tartható. A tűzoltóparancsnokság egyben figyelmezteti a lakosságot, hogy a házparancsnokok által a lakók kiképzésével kapcsolatban a tűzifecskendő kipróbálásánál tüzet ne gyújtsanak, mert az szigorú büntetést von maga után. A szegedi V. honvédhadtest kötelékébe tartozó kitüntetett katonák küldjék be fényképeiket. A katonai parancsnokságok felhívják mindazokat, akik a szovjet elleni harcok során kitüntetésben részesültek, hogy fényképeiket állománytestükhöz mielőbb személyesen vagy postán juttassák el. A fénykép hátlapján tüntessék fel nevüket, rendfokozatukat, csapattestüket, továbbá, hogy mely kitüntetés birtokosai és hogy a kitüntetés adományozása a „Honvédségi Közlöny" melyik számában jelent meg. — Letartóztatásba helyeztek egy tolvaj leányt. Január 19-én Gágyor János Nagyhlágocs 54. szám alatti lakos éjjeli szállást adott Dömsödi Etel 20 éves munkáslánynak. Mikor a munkáslány reggel, eltávozott, észrevette a gazda, hogy eltűnt egy darab béléstelen női lüszterkabát. Ezt követőleg január 20-án Csiger Lidia, lakásán szállt meg Dömsödi Etel, azonban onnan egy pár hosszúszárú fekete csattos cipőt és egy pár fekete selyemharisnyát lopott el. Ezután ismeretlen helyre szökött. A rendőrségnek alapos gyanúja volt, hogy a leány Szegeden bujkál, ezért értesítette a szegedi rendőrséget, amely meg is találta és Szentesre toloncoltatta, ahol előzetes letartóztatásba helyezték. Hetes ikrek Spanyolországban, Valenciából jelentik: Valencia közelében egy munkás felesége a napokban hét élő gyermeket hozott világra. A hetes ikrek közül kettő születés után nemsokára meghalt, de remélik, hogy a többi öt életben marad. Az ikrek anyjukkal együtt állandó orvosi felügyelet alatt állanak. Százhúsz cigányt eltoloncol Szeged. A szegedi rendőrség erkölcsrendészeti osztálya a lovasrendőrség közreműködésével razziát tartott s nem kevesebb, mint 120 gyanús cigányt fogtak el, akik közül hatot azonnal urulógiára, 36-ot a fertőtlenítő intézetbe küldtek. A többit megfigyelés után hazatoloncolták. — Nagyon meleg lesz az idei nyár. Néhány évvel ezelőtt nagy feltűnést keltettek néhai Hankó Márton tengerészeti akadémiai tanárnak, az európai hírű asztrológusnak időjárás jóslatai, amelyek legtöbbször pontosan beváltak. Az elhunyt tudósnak egyik legutóbbi kiadványában érdekes feljegyzéseket találtak 1943-ra vonatkozóan. Az időjóslás szerint ez az esztendő „nagyon meleg, időnként forró’ lesz. „Főleg május-júliusban lesznek nagy melegek, amikor a Jupiter Castor- és Pollux-szal, az Uránusz pedig a Taurus-csoporttal marad hosszabb időn át együttállásban. SZENTESI NAPLÓ Péntek, 1943 május 14. közgyűlési meghívó. Kiadó vályog, 10—12 ezer drb. egyéves, elsőrendű. Megtekinthető a Vekerház 19 számú tanyában. Bővebb felvilágosítást nyújt a Szentesi Napló kiadóhivatala.