Szentesi Napló, 1943. június (24. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-19 / 137. szám

1043.' *"■%/(‡„. «. 12 illél fi. p # SZfcn‡ |SI NAPIO Szerkesztőség­: Petőfi-u. 2. Telefon: 41. Kiadóhivatal: Petőfi-u. 2. Telefon: 6S. Nyomda: Petőfi-u. 1. Telefonszám: 63.. JÚNIUS 19. SZOMBAT Előfizetési árak: Egy hónapra 3.20 F. negyedévre 9.20 P. Egyes szám árai hétköznap 12 fillér, vasárnap 20 fillér. Egy nemzet akkor áll és akkor él, ha sorsdöntő időkben kiváló vezetője van — mondotta Molnár Imre főispán Csongrád vármegye tegnapi ünnepi ülésén Díszközgyűlés a Kormányzó Úr születésnapja alkalmából A nemzet nagy ünnepéről mél­tó keretben emlékezett meg teg­nap délelőtt 11 órakor a várme­gyeháza közgyűlési termében Csongrádvármegye törvényható­sági bizottsága. Az ünnepélyesen feldíszített terembe lassú sorok­ban, fekete sujtásos ruhában vonult be Csongrádvármegye törvényhatósági bizottsága teljes létszámban. Megjelent a helybeli huszárosztály tisztikarának, a tűzharcosoknak, Szentes városá­nak küldöttsége, a járásbíróság, a Túrai Szövetség „Horváth Mi­hály" bajtársi egyesülete, Cson­grád vármegye községeinek kép­viselői, a Gimnázium, Tantestüle­tek, az Ármentesítő Társulat, a Gazdasági Egyesület, a Kisgazda Szövetség, a Pénzintézetek veze­tői, az Országos Társadalom Biz­tosító Intézet, az Ipartestület, az Iparoskor, a Posta és a Királyi adóhivatal. Meleg köszönő taps és éljen­zés követte a főispán beszédét, majd Sebestyén Béla református lelkész emelkedett szólásra. Emel­kedett hangú bevezetésében törté­nelmi visszapillantást vetett a világháborút követő zavaros na­pokra. — Katonáink — mondotta beszé­dében — győzedelmesen küzdöttek minden harctereken. A csatát nem ők vesztették el, hanem a bűnöktől és a kétes eszméktől megzavart belső front. A száz küzdelemtől, gondtól és szenvedéstől meggyötört magyar népre csillagtalan borultak rá a magyar éjszakák és a körülöt­tünk álló országok már csak a pil­lanatot várták, hogy beletaszítsák nemzetünket, az áruló kezek által ásott sírba. Az elcsüggedt magyar szívekben — folytatta a református lelkész — kialudt a reménynek a leghalványabb sugara is, amikor egyszer csak maroknyi kis csapat, élén a legendás fehér lovon ülő vi­téz nagybányai Horthy Miklóssal, (hosszan tartó lelkesedés és taps) elindult magyar földön a megméte­lyezett és bűnbehullt nagy város felé. És mire megérkezett, már gyűlt, gyülekezett körülötte a mind nagyobb és nagyobb csapat. A ma­gyar szívekbe visszatért a remény és a megkínzott nép egyöntetű hű­séggel állott vezetője mögé. És et­től a pillanattól kezdve minden esz­tendőben újra és újra­ érezhette az ország, hogy egy olyan férfi kezébe tette le jövendőjének sorsát, aki népével együtt érez, aki kenderesi kúriájának csendes magányában megismerkedett a föld egyszerű né­pével és aki mindenféle vonatkozás­ban megtestesítője annak a magyar úrnak, aki méltó és elhivatott a nemzet vezetésére. Emlékezzünk csak vissza — folytatta beszédét nagytiszteletű Sebestyén Béla — két évvel ezelőttre, amikor megje­lent a magyar puszták réme: az ár­víz és a gyönyörű kalászttermő ró­­naságot tengerré változtatta. Az egész nemzet egységesen tekintett a királyi vár felé, ahol csendesebben lépkedtek, suttogva beszéltek csak, mert a Főméltóságú ű­r szobájában gondoktól terhes fejével az árvíztől sújtott nép megmentésének lehető­ségein gondolkozott. De nem csak gondolataiban, hanem személyében is megjelent és megmutatta magát népének. Karcsú, ezüstszárnyú re­pülőgépe ott lebegett a vizek felett s a föltekintő magyar szemek köny­­nyesen érezhették, hogy itt van a férfi, aki mindig és mindenütt meg­jelenik, ahol baj van. (Hosszan tar­tó lelkes taps.) És emlékezzünk csak vissza az elmúlt esztendőre. A 74 éves, áldá­sos életű Kormányzó Urunk méltó segítő társat keresett magának, aki fáradságos napjait megkönnyítette volna s ezt meg is találta fiában, vitéz Horthy Istvánban (egy­hangú úgy van! úgy van! kiáltások), aki­ben apjának és őseinek erényei tel­jes mértékben megvoltak. A haza és a nemzet védelme a frontra szó­lította a kormányzóhelyettest, aki itthagyva ifjú feleségét, csöpp kis gyermekét, beleszállt a gépmadárba és elrepült oda személyesen, hová atyjának, — kora miatt, — csak a gondolatai és az érzései juthattak el. És ekkor ért az a szörnyű hír minket, hogy az ellenség gyilkos golyójától Magyarország kormány­zóhelyettese hősi halált halt. A hő­sies apa gyermekét áldozta a haza oltárára, ez­által is példát mutat­ván minden magyar szülőnek és apának. De a nagy csapások — folytatta beszédét Sebestyén Béla — nem törték össze e kiváló férfiút. Bár a belső gyász és fájdalom sohasem fog megszűnni lelkében — ezt ő ki nem mutatja —, tovább folytatja munkáját. A nemzet életében nem állott­ be zökkenő és mindenki cso­dálattal és hódolattal nézte azt az erőt, amellyel a csapásokat Kor­mányzó Urunk elviselte. Hetvenötödik születése napján hozzá száll minden gondolatunk és kérjük az Egek urát, hogy minél hosszabbra nyújtsa áldásos életét, hogy minél hosszabb ideig folytat­hassa országgyarapító munkáját népünk, földünk és Hazánk érdeké­ben. Éppen ezért indítványozom, hogy Szentes város törvényhatósági bi­zottságának e díszgyűléséről üdvöz­lő táviratot küldjünk a Főméltóságú Úrnak, hogy érezhesse a feléje su­gárzó szeretetünk megnyilvánulását (Folytatás az 5. oldalon.) A díszközgyűlés a Hiszekegy elim­ádkozásával kezdődött, majd dr. Molnár Imre Csongrád vármegye főispánja emelkedett szólás­ra, és ezekkel a szavakkal kezdte megnyitó beszédét: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Ünnepi ülésre voltam szerencsés a tek. t­. Bizottságot egybe­hívni, hogy összejövetelünkkel külsőleg is kifejezést adjunk annak a nagy, őszinte örömünknek, amelyet mindnyájan érzünk ezen a napon, amely Kormányzó Urunk Őr­­méltóságának a születésnapja,­­ a 75-ik évfordulója annak, hogy vele az isteni gondviselés a magyar nemzetet megajándékozta. Hála telt szívvel fordul most minden magyar ember az egek Urához, megköszönni­­azt a nagy kegyelmet, hogy azt a férfiút, akit balsorsunkból való kivezetésünkre rendelt, akihez hasonlóst ezeréves történelmünk során csak ritkán adott nekünk, a legsú­lyosabb időkre, erre a sorsdöntő korszakra egészségben, akaratere­jében töretlenül magas életkorában is megőrizte számukra s ezzel megtartotta a nemzetnek a jövőben vetett hitét, bizalmát és az ehhez vezető úton, a jelenben megacélozta szükséges kitartását, küzdelmét, munkáját, energiáját. Egy ország, egy nemzet akkor áll és akkor él, ha sorsdöntő időkben kiváló vezetése van s ha ezt a vezetést egységesen követi. A magyar történelem tragikus fejezetei bizonyítják ennek az igaz­ságát s azt tanítják nekünk, hogy antikor megfelelő vezér hiányá­ban voltunk, vagy­ pedig a vezér elleni pártoskodás dúlt, mindig hosszú időkre szóló lehanyatlás következett be. A magyar nemzetnek legutóbbi, a mondott okokból bekövet­kezett történelmi válsága 1918 óta tart. És forradalmakba, majd a trianoni országvesztésbe történt zuhanás kataklizmájával elkez­dődött mepróbáltatások óta mindig egyetlen férfi, vitéz nagybá­nyai Horthy Miklós Öfőméltósága volt a p­áros, az a mindig kima­gasló vezéregyéniség, akinek irányítása mellett kiemelkedett az ország a legnagyobb balsorsából és haladt a feltámadás felé. Ez újabb nagy megpróbáltatásban is, mely most áll előttünk, ebben a bölcs vezérletben bízva nézünk a jövő elé és kérjük a magyarok Istenét, hogy tartsa meg nekünk a mi vezérünket, Kormányzó Urunk Öfőméltóságát hosszú időkre, az ő tündöklő példaadása ih­lesse meg a magyar akaratot és cselekvést, kövesse bölcs útmuta­tását egyemberként az egész nemzet, neki pedig adja meg a legnagyobb jutalmat áldásos életéért abban, hogy érje meg egész­ségben, erőben munkásságának koronáját, Nagy-Magyarország feltámadását! E hálás szívből fakadó kívánsággal ünnepi ülésünket van sze­rencsém megnyitni. Üdvözölve a tek. t­. bizottság tagjait, felké­rem nagytiszteletű Sebestyén Béla th. biz. tag urat, hogy ünnepi beszédét elmondani szíveskedjék.

Next