Szép Szó 4. kötet (Budapest, 1937)

13. szám - Figyelő - Könyvekről - Bóka László: Reményik Zsigmond új könyvei

280 KÖNYVEKRŐL Remenyik Zsigmond új könyvei Az irodalom nem tűri a félmunkát, a forma legbelsőbb törvényei közé tartozik a befejezettség,­­ sokszor maga az író csodálkozik azon legjobban, hogy hangulatainak szeszélyes egymásutánjában sorjázó mű­­veiben kritikusa egybefüggő életművet lát. Persze nem a szélkakas-írók tarkabarka életművére gondolva íródnak e sorok, kik tegnap bidermájért pipiskedtek s ma földszagú Dózsa Györgyök, sajnos, az alájuk kíván­kozó tüzes ülőbútor nélkül. Becsületes létszemlélet kordájában tartott tehetség kell ahhoz, hogy bizonyos könyveket ne csak egy név, ne csak egy kiadói reklám fogjon egybe. Ha nem is­kolai plánum, de egész em­ber, igaz művész világának egysége kell, hogy egybefogja az egyes mű­veket, hogy valóban oeuvre-nek hassanak. Remenyik Zsigmond kibonta­kozó Apocalipsis Humanáját sem az író szándéka kovácsolja egységgé, hanem markáns egyénisége. Művész öntudata sajátosan csekély, a mű­alkotásokat „az élet másodlagos produktumainak" tartja, az „írásművek­nek csupán asszociatív jelentőségében" hisz: az élet és természet elemen­táris hatása, élményeinek, szürke világunkban ritka sokrétűsége olyan életközelségben tartják, hogy az irodalomhoz önmagán keresztül jutha­tott csak el. Írói pályájában van valami XVI. századi, féktelen ifjúság, utazások és vad kalandok között elszórt írások után, a férfikor érettsé­gében fog a nagy műbe, végigjárja vándoréveit, tapasztal, harcol és szenved s mikor az ifjúság köde felszáll, a férfi-szem hideg napragyogá­sában mutatja meg világát. A Bolhacirkusz és a Mese habbal éles, kar­rikírozott vonásokkal húzták meg a silány világ kontúrjait, a Költő és a valóság relációba állította a művészt a silány világgal. Szegény Justh Zsigmond torzónak­ maradt művére, a Kiválás genezi­sére emlékeztető következetességgel és felelősséggel épül tovább a mű. A Nagytakarítás vagy a szellem kötéltáncá­ba (Viktória 1936. Korszerű magyar írások 6.) valóban nagytakarítást tart a mai ember házatáján. A napilapok tükrében villan elénk e swifti pamfletből az a zűrzavar, szenny, felelőtlen és következetlen handabanda, ami ma az elvtelen és korrupt világ fekélyeit kendőzi. Soha, vagy csak igen ritkán hallott hangon disputálja le közszellemünk korhadt­ csontú skeletonjáról az újságrongyo­kat: az olvasót kiveri a hideg veríték, arra a gondolatra, hogy naponta ekkora adag mérget vesz négy, hat vagy tíz fillérért az uccasarki rik­kancstól. Századvégi kegyetlenség és hideg undor hangulatát keltenék e lapok, ha nem éreznénk a felelősséget s a tisztulás szándékát belőlük. (Hiszen meddő kritikában volt részünk eddig is, blazírt zsenik eddig is mutattak — és méltán — szamárfület a világnak. De itt többről van szó, ha nem is szebbről.) A nagytakarítást ezúttal férfi végezte, ki nem elégedett meg azzal, hogy félretologassa a bútorokat, felverje a port .

Next