Szép Szó 5. kötet (Budapest, 1937)
20. szám - Bóka László: Justh Zsigmond
427 Bóka László: Justh Zsigmond Pedig csak érzékenysége, fogékonysága volt századvégi, kétkedése volt nietzschei s kíváncsisága párisi. Kritikája az élesszemű íróé volt s felelősségérzete a morális művészé. Első műveit csak a hangulatuk köti a valósághoz. A Keresztutak Zürich, a Paris elemei Páris hangulatát rögzítik bizonytalan körvonalú pasztellé. A puszta könyve is pasztell még, de ez már haza mutat, a hangulatnak mélyén egy nagy érzelmi megrendülés lehetősége rejlik. Ez a nagy megrendülés sohasem következett be (Adynak, Móricznak tartogatta ezt a roncsoló fátum), de mint közeledő vihar előszele, megrezzen három utolsó nagy művének sárguló lapjain. S már kezdte látni „Kompországot", de végzetét nem hitte meg: óvott ifjúsága optimistává tette. „Egy megyebálon több romlást érzek, mint a Fleurs du Mal lapjain" — mondotta egy barátjának a kilencvenes években. De meg akarta keresni a jót a romlás sűrűjében és Zola becsületességével fogott hozzá a kereséshez. Egy hatalmas kompozíció kereteit vázolja maga elé, tizenkét kötetes regényciklust tervez s e hatalmas keretben sorra akarja venni a magyarság „elemeit", hogy kiválogassa közülük az életképeset, a maradandót, azt, amire egy jobb jövőt lehet építeni. Regényeit „tanulmányoknak" nevezi s ciklusának azt a címet adja: „A kiválás genezise". 1893-ban kezd hozzá a ciklushoz: „A mai társadalmi testet boncoljuk ... s azt nézzük, mi a kóros benne, s mi a használható, az, ami újat, jobbat fog teremthetni.. . Tudom, ezzel, mint egy kedves regényíró kollegám megjegyezte, »riasztgatni« fogom a magyar közönséget, amelynek jórésze az aktuálist, az érdekfeszítőt, a mulatságost keresi... életcélomul a magyar szellemi világnézlet keresését tűztem ki.. . a társadalom egyes osztályait áttanulmányozva a társadalmi test legkülönbözőbb fejlődési stádiumában levő részein keresztül, e világnézlet megállapítását tűztem ki életcélomul.. . E sorozat első száma ez a kis lélektanulmány, erre fog aztán a pusztuló felsőmagyarországi oligarcha világ, majd Erdély, legvégül a mai Pest elkövetkezni. Mivel e munkákban azt keresve, hogy a lassú pusztulás vagy fejlődés folyamatában lévő társadalmi részek mennyiben járulnak majd azon világnézet fejlődéséhez, amely egy a népével — s így a legmagyarabb — csak a fejlődés másodlagos fokán." Így ír bevezetésében 1893-ban, — milyen tragikus ez! Mert e sorok három évvel az ezredévet jubiláló, görögtűzoptimizmusú Millenium előtt, egy kurta évvel Justh Zsigmond halála előtt íródtak. A halállal hiszen könnyebb volt a dolga, az utolsó esztendő haldoklása alatt három művet szegezett szembe az elmúlással, — de a milleniumos Magyarország hallani sem akart a „kiválás"-ról, tudni sem akart a „társadalom egyes osztályainak" tanulmányozásáról s a „pusztuló felsőmagyarországi olygarchia" javában készült, hogy elkápráztassa karneolgombos mentéivel az akkori Pestet s a fejlődésre méltó, de halálra, kivándorlásra ítélt magyar földmunkásságot. Az első három kötet, a Pénz legendája, a Gányó Julcsa, a Fuimus megdöbbentő kórképek a háború előtti magyar életkor történetéhez. Az első kettő valóban inkább