Széphalom 12. (2002)
Balassa 3)0Aj emlékének ajánljuk a Széphalom évkönyv 12. kötetét. A tudós 85. születésnapjára szántuk meglepetésként, s most in memóriám Balassa Iván adjuk át az olvasóknak. Néhány nappal a családi körben töltött bensőséges ünnep után kórházba került, már ott vette kezébe társaságunk 35. Hírlevelét, amelyben köszöntöttük őt, a barátot, a segítőt, tiszteletbeli tagunkat. S Mindenszentek ünnepének reggelén örökre elaludt, most tehát majd azt a szellemi örökséget kell számba vennünk, amelynek gazdagsága talán feledtetni tudja testi távozását. László Gyula professzor ezt írta róla készített ceruzarajza mellé: „Balassa Iván, a magyar néprajz élő klasszikusa, jó barátom”. így tekintettünk, tekintünk reá mi is: hasznosítjuk tudósi teljesítményét, s becses kincsként őrizzük baráti gesztusait. Épp száz éve annak, hogy Ujszászy Kálmán professzor született, 85 éve született Balassa Iván, s kettejük ösztönző példája adta az élők közül a legtöbbet annak a közösségnek, amely az abaúji és zempléni történeti, művelődési, néprajzi hagyományok őrzésére szövetkezett a Kazinczy Ferenc Társaságban. Hálásnak kell lennünk, hogy ismerhettük őket, hogy személyes jelenlétük erejét megtapasztalhattuk. Kézszorításuk melege emlékezetes marad számunkra ezután is, amikor fizikai jelenlétüket nélkülöznünk kell. Balassa Iván életútja 1917. október 5-én a bihari Bárándon indult, s 2002. november 1 -jén Budán ért végpontjához. E két dátum között megvalósult az ifjú tehetség kibontakozása, az érett férfi szívós munkálkodása, s az európai hírű tudós pályájának kiteljesedése. Az új tényeket feltáró kutatómunka klasszikusan maradandó alapműveket eredményezett, s a magyar földművelés történeti néprajzának, a határon túlra került magyarság etnográfiájának, a magyar falvak temetőinek vizsgálatában olyan szintéziseket alkotott, amelyek a tudomány élvonalába emelik őt. Számunkra különösen kedvesek azok a művei, amelyek Sárospatakról, a Bodrogközről, Tokaj-Hegyalja szőlejéről és boráról, a hegyközi földművelésről gazdagítják ismereteinket. Évkönyvünk 12. kötetének írásaival Balassa Iván emléke előtt tisztelgünk. Megidézzük Kossuthot a 200. születésnapon, vizsgáljuk Kazinczy és kora művelődési viszonyait, merítünk a régió történelmi múltjának és hagyományainak gazdag világából, s tudósítunk a Kazinczy Társaság életéről. Elemzések, dokumentumközlések, visszaemlékezések nyomán igyekszünk felmutatni korábbi századok értékeit, az előd nemzedékek sorsát. Támogatóinknak köszönhetően az előzőnél terjedelmesebb kötettel szolgálhatjuk a Kazinczy Ferenc Társaság célkitűzéseit. Vannak fájdalmas veszteségeink, de épp azzal kívánunk enyhíteni rajtuk, hogy folytatjuk a munkát. Kazinczy követve valljuk: „Elrepül az élet, mint a reggel édes álmai, de a szeretet s a baráti hűség meggyőzi a halált s túléli a koporsót.” A Szixtnszfá