Széphalom 13. (2003)
Szemere Miklós: Rákóczi szelleméhez
Midőn bölcsőd koszorúzza Rabigába dőlt hazád, Nagy halott! a haldoklónak Megtört lelke száll hozzád. A te szíved rég elvérzett, Az enyém most vérzik el... Végsőt dobban tán az ősznek Lágy meleg szellőivel. Szinte hallom a közelben Híveidnek víg zaját, Szinte látom csillogni a Hálas öröm poharát. Óh! ha így van, akkor lelkünk Örök létig haldokol - Csak mese az igaz üdve... S a menyország is pokol. (1881. A költő egyik legutolsó verse) A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve SZEMERE MIKLÓS Rákóczi szelleméhez Bölcsőd és sírhalmod között Dicsőnk! mily távol a tér... De forró marad sóhajunk, Amíg sírkövedhez ér. Ott eped, ott lengi körül Bemohosult sírköved A Hellespont csendes partján A zúgó tenger felett. Mondd, mi vár lelkünkre ott fenn, Feledés, bék, nyugalom? Vagy örök emésztő lánggal Ég a honfi fájdalom?