Széphalom 14. (2004)
KAZINCZY ÉS KORA - Szemere Miklós: Kazinczy Ferenc sírjánál
2 SZEMERE MIKLÓS: Kazinczy Ferenc sírjánál Küzdő sajkádat látom útra kelni, Vészektől hányva hab s örvény fölött, Dagad hév lelked merész vitorlája, Jós szellő játszik fürtjeid között, Ölő gúny üldöz! de kivillan végre A pályafok, mit irigy köd takart: Itt az óhajtott mező dús viránya Itt az új világ vége, itt a part! Ott állasz, lelki fenség tűz szemedben, Arcodról küzd és verítéke hull, Üdvözlőn zendül híveidnek ajka; Megtér a hitlen, lábadhoz borul; De meghódítva nincsen még országod, Felütve zászlók az új partra bár, A még rejlő kincs, s magas szellemed közt Ez alacsony sírdomb lett a határ. Szórjunk virágot e halomra! őszi Rózsákat hintsen minden honfi kéz! A dalnok égen esdett nyugalmának Virága úgyis csak sírján tenyész: S te roskadó lak, szegény tűzhelyeddel! Mely annyi kínnak hű tanúja lől, Beszélj minékünk: volt nyájas lakódnak Sorsával küzdő dús érzelmiről. Oh! álmodó szív, költői varázsod Körüled mily dús, vidám leplet szőtt, Fényétől tündér virágként mosolygott, Mely csak gyötrelmet szórt reád a föld; S mely kinaidra hidegen tekinte: Malaszt forrása, a szent drága hon, A rideg hajlék, örömek tanyája, S e rozzant kunyhó tévé - Széphalom. Esküdd a késő hála bánatával, Esküdd, hazám, e néma hant felett! Hogy: e nagy fiadnak amit álma rajzolt, Valóvá hímzi oldozó kezed; Hogy, melyet ülsz, ez ünnep ragyogása, Mely szerte árad kunyhón, palotán, Nem szól az árvák - tennen árvádinak - Forró könyére hideg fényt csupán. Te pedig, napja dicsőnk ünnepének, Egon szivében mindörökre élj! S hadd lásson újra s újra felvirulni, Mesés Aloe, minden századév; Ragyogj lelkünkben; s majd ha évek folytán Beomlott a sír hamvaink felett: Áldóbb hajnalban nyisd fel az utódnak Reánk mosolygó tündér kelyhedet. (1859) KAZINCZY SÍREMLÉKE (Matolay Viktor rajza, Vasárnapi Újság, 1860) Kazinczy Ferenc születésének centenáriuma ihlette ezt a költeményt: mi most társaságunk névadója születésének 245. évfordulója alkalmából közöljük újra. (A Szerk.)