Széphalom 22. (2012)

SZÁMADÁS ÉS SZEMLE - Gerliczki András: Az egész igézetében. János István Egyén és világegész című kötetéről

SZÉPHALOM 22. • A Kazinczy Ferenc Társuság évkönyve 2012. 675 az egyén mint individuum mindig a világ­egészhez való viszonyában nyilatkozik meg, s önmagáról szerzett tudása egyben az egészről, az univerzumról szóló tudás is”, írja János Ist­ván. Egyén és világegész. A tanulmánygyűjte­mény címe s benne foglalt kultúrfilozófiája az imént idézett mondatban gyökerezik. Hason­lóan interdiszciplináris (megint csak zenei ér­deklődésű) értekezés a Kodály Zoltán és a régi magyar irodalom. Kodály „rekonstruálni és egységben látni vágyra a magyarság művelődé­sének évszázadait, a kezdetektől saját koráig”. Ha az előbb a kötet filozófiáját eredeztettük a Bartók-tanulmány részletével, akkor most az idézett Kodály-minősítést emelhetnénk ki a szerző tudósi, tanári, kultúraközvetítő ars poe­ticájának összefoglalására. Persze, a kutató so­hasem önmagát, mindig választott témáját emeli középpontba, így a Kodály-filológiában is a zeneszerző műveltségét, irodalmi tájéko­zottságát, magyarságtudatának dokumentálha­tó kulturális összetevőit vizsgálja. A Németh László esszéi a régi magyar iroda­­­­lomról című írás szintén több mint filológiai nyomozás. Portréfestő mozdulatnak tetszik, ahogy alanyát írásának bevezető szakaszában jel­lemzi: „a múlttal való szembenézés és számvetés sem tudósi attitűd nála, nem filológiai avagy szakmai kihívás. Sokkal több annál: a nemzeti identitás létalapjának keresése, az öntörvényű magyar kultúráé, mely azonban mégis a nagy eu­rópai kultúrkörök interferenciájában mutatkozik meg.” Egyik legfontosabb, továbbgondolásra ösztökélő megállapítása szerint Németh László régi magyar irodalom iránti érdeklődése — egyál­talán iroda­lomtörténeti esszéinek egész sora - a magyar irodalmi kánon kiszélesítésének szándé­kával (is) magyarázható. Az írás ebben a szellem­ben tárgyalja Németh László felfedező és újra­felfedező kritikai és elemző munkásságát. A ta­nulmány végkövetkeztetése az esszéíró Németh minőségelvű nemzetpedagógiai programjának koncepcióját emeli ki, elismerve, hogy az elem­zett életmű (Németh László bevallott szándéka szerint is) kiemelkedő értéke nemzeti öntuda­tunk istápolása. A Dsida Jenő istenélménye című tanulmány is elsődlegesen irodalmi forrásokat követ, ám a szerzőtől megszokott sokirányú vizsgálódás lélek­tani, bölcseleti, sőt teológiai szempontokat is föl­vet. Meggyőző érveléssel bizonyítja, hogy Dsida hitélményében, költői világképében a Kempis Tamás gondolatrendszerére visszavezethető Imi­­tatio Christi játssza a meghatározó szerepet. Ahogy a szerző fogalmaz, „Dsida valóban úgy él­te meg egész életét, mint a kereszthalálhoz vezető út egyes stációit”. A szövegek sorát a szerkesztők (barátok-tanít­­ványok) közös portréja fejezi be. Az immár lezá­rult, töredékességében is gazdag életmű s a rövid­re szabott tartamában is teljes élet foglaltatott személyes hangú írásba, s költözött át a szeretet­tel emlékezők szívébe. Az Appendix személyi bib­liográfiája, képanyaga, névmutatója azt az olvasót segíti, aki szövegről szövegre követni kívánja a szerzőt folyton meglepetésekkel, felfedezésekkel járó intellektuális kalandjaiban, kíváncsi kérdezé­seiben, szerény válaszaiban, a közös világ egészt bejáró gondolataiban.

Next