Széphalom 23. (2013)
Gál Sándor: Márai és a város
SZÉPHALOM 23. • A Kazinczy Ferenc Társaság évkönyve 2013 GÁL SÁNDOR Márai és a város A Keleti Napló első számában 1990-ben Fábry Zoltán kiadatlan naplójának egy részletével idéztük meg hosszú évtizedek után első alkalommal Kassán Márai Sándort. A lapban akkor arcképét is közöltük, a címoldalra pedig - a Dóm képe alá - Márai sorait nyomtattuk. Kassa fél évszázados szilencium után így és ekkor találkozhatott akkor a Kassai polgárok szerzőjével. A Keleti Naplónak ez a tudatosan vállalt Márai-idézése, azt gondolom, természetes és törvényszerű velejárója volt az adott történelmi helyzetnek és lehetőségeknek. Csakhogy akkor is élt, és azóta is él bennem egy mélységes hiányérzet: a Márai-művek hiánya. Mert egy író hazatérése a műveiben s művei által valósulhat meg igazán. Művek nélkül nincs hazatérés! És főleg, ha hiányoznak az olvasók. És Márai művei tájainkon ma is hiányoznak. Nincsenek - hetven év óta nincsenek - holott a ma ismert Márai-életmű bő hetven kötetre tehető. Kérdezhetnék, miért sorolom most mindezt, miért, amikor immár semmi akadálya nincs annak — valóban nincs akadálya? —, hogy Márai műveit megjelentessük? ... Azért, fogalmazhatom az egyik lehetséges választ a sok közül, mert van és volt bennem, bennünk valami alig titkolt várakozás - a megismerés várakozása. Abban az időben tudtam csak megérteni Fábry Zoltán 1954-ben írott jegyzetét, amelyben ez olvasható: „Érthető az izgalom, mellyel április 25-én a Kossuth rádióra kapcsoltam, hogy meghallgassam a rádió világirodalmi folyóiratának, a Kilátónak adását, ahol a program szerint Márai versét fogják felolvasni.” S amikor elhangzott a Halotti beszéd, Fábry ezt írta: „... elhangzott Márai verse... és én ez órán életem egyik legmegrendítőbb élményének lettem a részese.” Mindezeket az emlékeket pedig akkor idéztem fel magamban, amikor annak idején egy decemberi napon a Kassán tartandó Márai-emlékülésre ballagtam. A tanácskozás címe ez volt: Márai városa — Márai világa... És: Márai újra itthon. Az egész emlékülésnek az adta a történelmi pikantériát, hogy azt az egykori vármegyeház dísztermében tartották, amelyben 1945. április 5-én kihirdették a Kassai kormányprogramot. Abban a teremben, amelyben közel ötven évig magyar szó el nem hangozhatott. Magam sem jártam korábban ebben a teremben, s akkor, hogy láthattam gazdag díszítésű boltíves mennyezetét, s a boltívek hajlatában az egykori megye jelesebb településeinek magyar címereit, egyre csak arra kellett gondolnom, hogy amit e falak között 1945 tavaszán kihirdettek, mivé tette a szlovákiai magyarságot, együtt a németekkel. A teljes jogfosztottság, vagyonelkobzás, deportáció, lakosságcsere, reszlovakizáció, iskoláink bezárása, bűntelen