Színes Vasárnap, 1997. március (4. évfolyam, 9-13. szám)
1997-03-16 / 11. szám
6 SZÍNES VASÁRNAP MAGYARORSZÁG Pincehely h az urnákhoz készül. Politikai stílusok között választanak A falu, ahol divatba hozták a blokádot Holnap jár le a törvényben meghatározott határideje annak, hogy dr. Tóth László, a Tolna megyei Pincehely község jelenleg ügyvezető polgármestere eldöntse: akar-e újra a falu első embere lenni. Az időközi helyhatósági választást április 6-án tartják Pincehelyen - kiírására azért volt szükség, mert a település tíztagú képviselő-testülete önmaga feloszlatása árán is kikényszerítette a polgármester távozását. Mégpedig azt követően, hogy egy képviselő hiába szólította fel lemondásra a polgármestert, aki szerinte - mivel a kórház megmaradásáért szervezett emlékezetes demonstrációról hiányzott - nem képviselte megfelelően a pincehelyi kórház ügyét, azaz a választók akaratát. A faluban azóta csillapodtak az indulatok, talán annak is köszönhetően, hogy a kórház egy része - egyelőre - továbbra is működik. De mi lesz három hét múlva? Vállalja-e Tóth a megmérettetést? Bár kórházbezárások ellen az elmúlt két évben szerte az országban összesen húsz helyszínen tiltakoztak, egyik akció sem nyert utóbb olyan jelentőséget, mint a pincehelyi. Az ottani blokád és a gazdatüntetések kapcsolatára e héten még a térség ellenzéki országgyűlési képviselője is felhívta a figyelmet a Parlamentben. Pedig az idén január 20-24. között a 61-es utat részlegesen eltorlaszolók nem más, mint az ágyszámleépítések ellen tiltakoztak. Az idén január elsejétől érvényes, az Országgyűlés által még mindig nem módosított adó- és tb-jogszabályok megjelenésével, illetve a kiskőrösiek megmozdulásával Pincehely mégis mérföldkő lett a Horn-kabinet történetében. A kormányzat ugyanis a Tolna megyei falu lakóinak demonstrációja hatására elállt korábbi szándékától, azaz: a helyi kórházat lényegében nem szüntette meg. Ez volt az első eset, hogy a szocialista-szabaddemokrata koalíció ilyen látványos nyomásgyakorlás hatására ilyen látványosan engedett. Nincs tehát mit csodálkozni azon, hogy a gazdák a pincehelyiek eredményén felbuzdulva szintén kivonultak az utakra. Az útlezáró tiltakozások elterjedése felől visszatekintve tehát egy pillanatra sem lehet kétséges az, hogy a kormány rosszul döntött, amikor a pincehelyiek demonstrálásának engedett. Természetesen még akkor sem, ha a gazdák első kritikái között megalapozott, a kormányzat részéről azóta jogosnak elismert követelések is voltak. A kórház megmaradása, illetve a helyiek érdekei szempontjából az engedékenység persze kétségtelenül helyesnek látszik. Más kérdés, hogy a tiltakozás a település vezetőségének válságába torkollott. Az ügyvezető polgármester és Ocsovai László ügyvezető alpolgármester („civilben” állomásfőnök) talán nem csak azért fogalmazzák meg lényegében ugyanúgy a képviselő-testület feloszlásának okát, mert már nem riválisok. - Miért nem mentem ki én is tüntetni? Nekem nem az a dolgom, hogy azt csináljam, amit a tömeg akar, hanem azt kell tennem, amit akarnia kellene - fogalmazza meg filozófiáját Tóth László a községházán hangulatosan berendezett irodájában (többek között közigazgatási segédkönyvek, 1848-as témájú festmények, zászlók, feszület, emberi koponya fér meg jól egymással itt). Ottjártunkkor állítja: nem jelölteti magát ismét, hanem másfél választási cikluson át szüneteltetett foglalkozását akarja űzni a továbbiakban, „éppen megüresedett egy állás a környéken”. Tudni való, hogy mielőtt - előbb kereszténydemokrata támogatottsággal, utóbb függetlenként polgármesterré választották, hosszú évekig állatorvosként tevékenykedett a környéken. Ezt egészíti most ki termékmenedzseri műveletekkel, azaz gyógyszereket ajánlgat majd. Utóbbi tevékenységgel egyébként néhány hete már próbálkozik, s állítja: ha úgy sikerül folytatni is, ahogy elkezdte, több jövedelme lesz, mint polgármesterként. A még mindig KDNP-tag Tóth Lászlóról - „a Giczy-vonallal, a Miklósokkal szimpatizálok” - kevesen tudják, hogy a Templomos Lovagrend közép-magyarországi kommendátora. Biztos benne: munkája s a lovagrenddel kapcsolatos teendői ezután is kitöltik majd az idejét. Politizálni Tóth László nem szeretne, bár állítja, „Csurkának sok mindenben igaza van”. Hangoztatja: ha esetleg mégis, ismét indulna országgyűlési képviselőjelöltként, „annak idején sem én veszítettem, hanem Dávid Ibolya győzött”, azért tenné, mert változatlanul hisz a kereszténydemokrata értékekben. A falu papja, az idős Halmai György apát Tóthot ennek ellenére már nem támogatná úgy, mint kezdetben. „Sokat panaszkodtak rá”, vallja meg a gyóntató, aki kezdettől fogva a kórház megmaradása mellett volt. Második szívinfarktusát ugyanis nem élte volna túl, ha nincs a közelben kórház. Én Ocsovaira szavazok - mondja a pap. Véleményében vélhetően közrejátszik az is, hogy a képviselő-testület nem szavazta meg a helyi iskola visszaadását az egyháznak, amely mellett pedig még Jeleníts István piarista rendfőnök is kiállt. „Közvélemény-kutatás nyomán a lakosság 20 százaléka akarta ezt”, mondja ezzel kapcsolatban Tóth. Szerinte nincs a világon olyan képviselő-testület, amely ilyen támogatottsággal visszaadna egyháznak iskolát. Az energikus Ocsovai Lászlót a vasúti sínek mentén találjuk. Várunk is rá kicsit, amíg fogadja, majd elengedi az állomásról a soron következő személyvonatot. Mert ugye rendnek kell lennie, „aki a vasúthoz kerül, még ha szétszórt ember is, tanul egy kis rendet”. A pincehelyi vasútállomás főnöke - 14 éve tölti be ezt a munkakört - pedig éppen szolgálatban van. Egyébként az ő szobája is tele relikviákkal. Az egyik megkopott pléhtáblácskán például, amit a szekrénye tetejére állított, a következő áll: „Vigyázz! Ha szól a csöngettyű, a sorompók közé menni tilos! Ha köztük vagy, sietve távozzál”. A másik szekrényen forgalomból kivont vasúti jelzőlámpákon akad meg az idegen szeme, de kint a falon Ocsovai egykori vasutasesküjének szövege is, páncélszekrényéből pedig az állomásfőnök egy 1904-ben tett vasúti esküről készült írásos dokumentumot keres lelkesen elő. „Néptribunalkat” - vélekedik róla az állatorvos. Ő az az ember, aki kint volt a tüntetéseken, és egy szocialista képviselőt is felrázva „eredményesen” kilincselt a minisztériumban is, akire tehát a pincehelyiek hallgatnak. Nem szabad persze elfelejteni, hogy a polgármester szintén próbált tárgyalni, ő azonban nem tudta elérni azt, ami az útlezáróknak, illetve a képviselővel, a megyei közgyűlés elnökével és a miniszterrel egyezkedő Ocsovainak sikerült. Az állomásfőnök egyébként nem tartja összeegyeztethetetlennek a polgármesterséget aktív vasúti munkakörével, emlékeztet: az alpolgármesterséget is ezzel együtt látja el. Mégpedig úgy, hogy a falu ügyében például az állomásról nem telefonál. „Miért fizetné azt meg a MÁV? Ha a beosztottaimnak nem engedem meg, hogy a vasúti ügyeken kívül felemeljék az állomáson a kagylót, magammal sem tehetek kivételt” - indokolja a drákói szigort. Mivel Tóth úr ígéretet tett arra, hogy március 17-ig nem másítja meg elhatározását, a pincehelyi polgármesteri poszt biztos várományosának egyedüli jelöltként csakis Ocsovai urat tekinthetjük. Aki függetlenként kíván indulni, annak ellenére, hogy az utóbbi időben több párt is megkereste. Az MDNP belépési nyilatkozattal örvendeztette meg, de támogatná az FKGP-KDNPMIÉP hármas is, bár - állítja - utóbbi pártok együttműködési megállapodásukat csak egy napilap újságírójával küldték el neki. Az állomásfőnök rendíthetetlen függetlenségében, ám fontosnak tartja hangsúlyozni: a község mindenki segítségét elfogadja. A képviselőkről (akik annak idején 8:2 arányban feloszlatták a testületet) egyelőre annyi tudható, hogy a korábbiak közül Zajtány Béla és Juhász Ottóné újra indulnak, de jelentkeztek képviselőnek új emberek is: Fügedi József, Horváth Ferenc, Simon Attila, Gyulasi János, Suhajda Mónika, Pecz Gyula, Jóna Béla, Sebestyén Péter, dr. Varga Mira, Borbély János, Szirmai Ottó, Baliczer János, Kuczik Józsefné és Juhász Jánosné (róla biztosan tudni, hogy blokádolt, mert még újságíróknak is nyilatkozott). A legnagyobb kérdés fentiek alapján talán nem az, hogy megmarad-e Pincehely „belügye” a kórház nyomán megindult vezetői átrendeződés. Sokkal inkább érdekes, mennyire tudható be sikerként a kórház megmaradása. Ez persze egyelőre még a jövő titka. Az azonban bizonyos, hogy Pincehelyen az egykori 88 (belgyógyászati, sebészeti, szülészeti) ágyból mára 30 belgyógyászati férőhely maradt, igaz, ígéretet kaptak arra, hogy számuk 45-re gyarapszik. Schilli Antal főorvos a pincehelyi sebészeti osztály vezetője volt, jelenleg a kórház egyetlen megmaradt sebészeként arra vár, hogy - mivel a kompromisszum nyomán a december végéig önálló intézmény január 1-jétől a Tolna megyei kórház kihelyezett részeként működik - a beígért fejlesztés nyomán megszülessen a 15 ágyas sebészeti részleg is a szülészet helyén. A főorvos a pincehelyi intézmény „sorskérdésének” a személyi feltételek megteremtését tartja. Az átszervezés nyomán ugyanis három sebész és egy belgyógyász már otthagyta Pincehelyet. \k Tóth László Levente A félútról visszahoztak egy fél kórházat Ocsovai még egy szocialista képviselőt is fel tudott rázni Tóth azt tette, amit szerinte a tömegnek kellett volna akarnia (Rákosi Péter felvételei) Kik . V ^ Bolyai honvédéi A Bolyai János Honvéd Alapítványt a Bolyai Alános Katonai ^ Műszaki Főiskola tisztjei hozták ~yv^ létre öt esztendővel ezelőtt. Később csatlakoztak hozzájuk a jogelőd, a Ludovika Akadémia és a Zalka Máté Főiskola egykori növendékei. Volt, aki csak száz forinttal, más ezerrel, akadt, aki tízezerrel gyarapította a kasszát, és teszi ezt rendszeresen, azóta is. Az alapítvány egyik legelső kezdeményezése a Hősök Emlékünnepének újbóli bevezetése volt. Nekik köszönhető, hogy május utolsó vasárnapján országos megemlékezés zajlik. Tiszteletadás mindazoknak a hősöknek, akik Mohácstól napjainkig a magyar haza, a magyarság védelmében haltak meg történelmünk bármelyik csataterén. Külföldön élő magyarok segítségével ösztöndíjakat, jutalmakat adnak a főiskola növendékeinek. Gersits István 10 000 schilling értékű ösztöndíján minden évben a három legjobb hallgató osztozik. A végzős évfolyam rangelsőjének egy hónapos genfi tartózkodását Szabó Zoltán ösztöndíja fedezi. A Bolyai-tüzérösztöndíj nyertese minden évben Karlsruhéban vesz részt háromhetes tanulmányúton. Molnár István ezredes és a dunai hajózás több elkötelezettje bizottságot hozott létre az 1871- ben épült Lajta monitor megmentésére. A világ egyik legrégibb folyami hadihajóját - amely egy ideig a Kavicskotró Vállalat úszódarujaként szolgált - a privatizációt követően az alapítvány közreműködésével sikerül a külföldi tulajdonból visszaszerezni, a hajótestet konzerválni és elhelyezni a Flottilla kikötőjében. Helyreállítására elkülönített számlán gyűjtik a pénzt. Hogy mekkora értékről van szó, azt jelzi: egyetlen létező párját Angliában féltett kincsként, múzeumban őrzik. Az alapítvány segítségével jött létre a Főiskolai Haditechnikai, Hadtörténeti és Dokumentációs Tár - tevékeny részt vállaltak a hagyományok feltámasztásában. Bolyai Díszkard adományozására kezdetben csak itthon került sor. Minden évben a legjobb - avatás előtt álló - növendék kapja. Azóta már a brémai Hadtáp Tiszti Iskola és az Argentin Katonai Akadémia is részesült a kitüntetésben. Canberrában az Ausztrál Királyi Hadsereg Duntrooni Katonai Akadémiáján Magyarország millecentenáriuma alkalmából adták át a díszkardot. Ugyancsak a külföldi kapcsolatokat erősíti a tiszteletadás a solymári Brit Katonai Temetőben. A koszorúzást Ausztrália nemzeti ünnepe, az ANZAC Day alkalmából tartják. Furcsa egy ünnep ez. A Gallipolinál elvesztett csatára, az I. világháború egyik legvéresebb, legértelmetlenebb ütközetére emlékezve arra kívánja figyelmeztetni a világot: legyen elég az öldöklésből! A volt Ludovika Akadémia kápolnájában népszámlálási okmányokat tárolt a Statisztikai Hivatal. Az alapítvány kezdeményezésére 1993-ban a honvédség visszakapta a kápolna használati jogát. Az épület előtt a Névtelen Hősök emlékműve évtizedekig szétbontva, elfeledve állt. Eredeti formájában való helyreállítására az alapítvány nélkül talán máig sem került volna sor. Nem volna rajta a II. világháború magyar katonahőseinek bronzreliefje sem. Évekig tartó erőfeszítéseik következtében emléktábla került végre Bécsben, Bolyai János tanulmányainak színhelyén a Stift kaszárnya - az egykori Hadmérnöki Akadémia - templomának falára. Megvonva az elmúlt öt év mérlegét, az alapítók úgy vélik, a múlttal szemben már teljesítették a kötelességeiket. A jövőtől pedig csak az alkalmat várják, hogy segíthessék a fiatal honvédtisztek nevelését. , Révay András 1997. március 16.