Szinészek Lapja, 1931 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1931-03-01 / 3. szám
Janorits, Szikíryi Vámos nem kívánják a rendkívüli közgyűlés összehívását. Vidékről több tanácsos táviratilag tiltakozik az engedély megadása ellen, tégül Márkus József indítványára a tanács úgy határoz, hogy: »Az Országos Színészegyesület alapszabályainak 18. §-a szigorúan tiltja az egyesület tagjainak, hogy orfeumokban, vagy dalcsarnokokban akár mint szerződött tagok, akár mint vendégek működhessenek. A tanáncsnak nincs joga az alapszabályokat megváltoztatni, azonban méltányolva a Fővárosi Orfeum megmagyarot íának fontos érdekét, nem kíván elzárkózni a reform megvalósítása elől. Addig is felátt, míg a kérdés a közgyűlés előtt alaiszabályszerű elintézést nyer', a Fővárosi Orfeum igazgatóságának szenez»'.' előmunkálatai elébe gátat vetni nem fog és jelenleg, társulat kötelékére nem tartozó esetlegesen szerződő tagjait fegyelmi eljárás alá vonni nem fogja. Az egyesület tagjainak a Fővárosi Orfeum színpadán való működésre vonatkozólag már előre is a következő kikötésekkel élt a tanács: 1. A Főváros Orfeum igazgatóságának kötelezettséget kell vállalnia az isállt, hogy az igazgatótanácshoz benyújtott körvényében előadottakat betartja, magát az egyesület minden szabályának aláveti az egyesületi tagok működése tekintetében. 2. Az egyesület tagjai csakis a Fővárosi Orfeum színpadán működhetnek és peddig külön minden más előadástól. Vidéken nem vendég,szerepelhetnek. 3. Szerződésben lévő tagok nem szerződtethetők. 4 .A magyar előadást egyfolytában tartja- s míg ez tart, ételeket és italokat nem szolgáltat ki. 5. Egy felvonásnál hosszabb darabot előadni nem fog. 6. Az Országos Színészegyesület tagjai működésének megkezdésétől, német nyelvű színdarabok színre nem kerülnek. 7. A magyar előadások rendezésére magyar művezetőt szerződtet. Waldmann Imre, a Fővárosi Orfeum igazgatója a feltételeket elfogadja, bemutatja a szerződési formulákat és jelenti kiket akar szerződtetni, egyben tu,hatja, hogy a felemelt helyárakkal rendezendő megnyitóelőadás tiszta jövedelmének felét a nyugdíjalapnak adja. A tanács ezt szívesen fogadja. A tanács saját kebeléből egy ellenőrzőbizottságot alakít, melynek feladata lesz megjelenni azokon a helyeken, ahol egyesületi tagok működnek és azok működéséről jelentést tenni. ♦ Az október 9-iki tanácsülésen Ditrói Mór elnök, meleg szavakkal emlékezik meg az elhunyt Szathmáry Árpádról, a kitűnő művészről, az igaz, jó barátról, a meleg szívű emberről. Bejelenti, hogy a várostól díszsírt kértünk és azt engedélyeztük is. A költségeket az egyesület viselte. Indítványozza, hogy Szathmáry emlékét jegyzőkönyvbe foglaljuk és in- SZÍNÉSZEK LAPJA Rózsafája, A világnak legbájosabb, Legfehérebb Nagymamája.« Ezzel a szereppel uiadalmenetben járta be az egész országot. Így került el megint »szerelme bölcsőjébe«, Nagybecskerekre. Ott egy öreg úrtól kedves levelet kapott, hozzá mellékelve egy vers (régmúlt idők kedves, divatos emléke!) 1847-ben (iomnbához zengve. »Ezt az Ön gyönyörű édesanyjához írták, egy bájos asszonyhoz, akinek Ön, kisaszszony, méltó örököse a művészetben is. Kapott-e még valaha színésznő ilyen bókot ? Alig tudta az öreg rajongóval elhitetni, hogy a kettő: egy személy. Dicsőségének teljességében élte a legfelsőbb elismerés. Elsőnek kapta meg, — nem a szokás jogán, mint ma — hanem mérhetlen érdemeinek elismeréséül a Nemzeti Színház örökös tagjává való kineveztetését és szintén elsőnek királyi keggyel az arany érdemkeresztet. Viselni sohasem szokta. .. Mikor Duse először vendégszerepelt Pesten, nagy hűhót csaptak az újságok. A nagyasszony szintén készült őt megnézni. Fekete csipke ruháján ott ragyogott a rendjele. Kérdően néztünk rá: »Meg akarom mutatni annak a tálján signorénak, hogy én is vagyok valaki!« Másnap aztán nagy bizalmasan meggyónta: »bizony már az első jelenés alatt zsebrevágtam a csillogó fityegót, mindenkinél nagyobb művész az az asszony!« Életalkonyánakmegaranyozója volt a 70-ik születésnapjának emüléke. Ritka dicsőség érte. Életében kapott szobrot. Teles mester remeke. Délelőtt volt a vécé. Persze ő finom szerénységével nem jelent meg. Mikor hazamentünk, a lakás babér és virágtengerben úszott. Miikor a sok gratuláns elment, olyan szomorú humorral kérdezte: »Mit szólt Kálmán, hogy úgy megöregedtem ?« —■ Mei’t Szerdahelyi ragyogóan fiatal szobra mellé került az övé. — Este a »Nagymama« ment. Mikor kilépett a színpadra , Lendvayné a szerephez híven azt mondja: »Mindig ünnep, ha Méltóságod itt megjelenik«, mint egy ember állott fel a közönség. Mikor pedig Gyenesnek kellett azt mondania: »Méltóságod najról-najra fiatalodik«, percekig nem szűnt meg a tapsok orkánja. Csöndesebb idők következtek. Nem igen játszott. Akkor sokat olvasott. Ízlése ebben az irányban mindinkább kifinomult, fokozódott. Volt egy idő, mikor Baksay »Patakbányá«jáért lelkesült s minden vendégnek felolvasta. Utána a subtilis Justh Zsigmond a kedvence. Élete végén legszívesebben Wildoot olvasgatta. Rengeteg emlékét, értékét még életében odaajándékozta szülővárosa múzeumának. Vájjon arany, ezüst koszorúi hova lettek oláh kézen ? Élte a nyugalom napjait. Váratlanul nagy fájdalom érte. Legkedvesebb szerepét az új igazgató tudtán kívül odaadta egy hozzá közelállló művésznőnek. — »Hát életben kellett megérnem a temetésemet!?« — mondta elkeseredetten. Aztán kapta magát, a darabban használt ruháját is felajánlotta az utódjának és rátestálta egy új magyar dráma neki szánt szerepét is. Nem ment többet színházba sem, csak a »Thália« előadásaira. Nagyra tartotta ezt a fiatal gárdát. Egy szép karácsony, pár felejthetetlen hét Abbáziában, — 1905 március elsején a temetés! Halála után hét esztendőre, egy kérvény ment a közmunkatanácshoz, hogy a Vas uccát, melyben évtizedekig lakott és ahol meghalt, nevezzék el az ő szép nevéről, ötvenen írták alá. Köztük Gyulai G Pál, Görgey Artur, Bánffy Dezső, Vlassits Gyula, Berzeviczy, Blaháné, Mikszáth, Ábrányi Emil, Beöthy Zsolt, Fáik Miksa, Herczeg Ferenc, Rákosi Jenő, Apponyi, Vámbéry Annia, Mihálovics Ödön, Alomár Ferenc, Pálmay Ilka, Dóczy Lajos, Szapáry Pál, Keszler József, Endrődi Sándor, Strobl Lajos, Katona Nándor... És mit tesz Isten?! A bölcs elhatározás elnevezett róla egy még csak kicölöltözött uccát a Lágymányoson, ahol sohse járt. — Miért nem volt szegényke polgármester ? Utolsó kivánsága szerint, a szabadszállási temetőben pihen, — a sírja még ma jeltelen ... Rozsnyay Kálottán.