Színház, 1977 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
Közvélemény-kutatásom eredménye: 1. asztal: „Hallottam a rádióban énekelni, eljöttem, milyen a srác az életben”; 2. asztal: „nem tudtuk, milyen buli lesz, de nem bántuk meg”; 3. asztal: „kibírtuk. Gondoltuk, csak vége lesz egyszer ennek a gajdolásnak”; 4. asztal: „táncdalénekes jön, azt hittük, de azért ezt is meg lehetett hallgatni”; 5. asztal: (műsor közben többször cserélt gazdát, aki maradt): „bejöttem, nem tudtam mi ez, de nem zavart”; 6. asztal (akik elmentek a műsor közben): „azt hittük, táncdalok lesznek, ez nem volt érdekes”. És így tovább. A művelődési ház igazgatója Cseh Tamásról nem hallott, a műsort azért kötötték le, hogy legyen náluk is irodalmi presszó, s hogy ne csak Mátészalkán, de náluk is öt műsor legyen. (Elmélkedés a közönségről) Cseh Tamás műsora után, még az esti előadás után is többször feltették a kérdést, Gyurkó Lászlónak: milyen a szatmári, a szabolcsi, milyen a falusi közönség ? S ő mindannyiszor úgy válaszolt: nincs városi meg falusi közönség, illetve a közönségnek és az előadásnak meg kell találnia egymást. A falusi közönség sok szempontból nyitottabb, s az a közönség, amely nemigen találkozott még színházzal, különösképpen nyitott. Tehát a véleményük szerint a bonyolultabb gondolatmenetű vagy formájú darabokat is jól fogadja ez a közönség, kevesebb előítélettel közelít a műhöz, mint mondjuk a hagyományos színházhoz szokott, zömmel értelmiségi közönség. De azért nem mindegy, hogy milyen előadást milyen érdeklődésű közönség néz meg. Vannak például kifejezetten intellektuális előadások, ilyen Cseh Tamás műsora is, melyhez feltétlenül szükséges a hallgató aktív gondolati közreműködése, a sok finom poén, áttétel, szójáték, a zene és a szöveg asszociációs rendszere csak így dolgozható fel. S ehhez nem a legalkalmasabb a fehérgyarmatihoz hasonló presszó alkalmi közönsége. Nem véletlen, hogy Tarpán, ahova három tucat debreceni egyetemista utazott a műsor kedvéért, kirobbanó sikere volt Cseh Tamásnak, s nemcsak az egyetemisták körében, de a helyi hallgatóság között is, mert kialakult az a szellemi kontaktus, mely egy ilyen műsorhoz elengedhetetlenül szükséges. (Műsor a legkisebbeknek) Az irodalomórák kezdettől fogva részei a vidéki turnéknak. Sok ötlet gazdagította már eddig is ezeket a diák-művész találkozókat. Az idei turnén a társulat egy szőkébb része vállalta az órákat, és kísérleteztek az irodalmi műsor és a hagyományos óra arányainak kialakításán. Igyekeztek a gyerekek életkorához, pillanatnyi hangulatához igazítani programjukat, amelynek állandó részei vannak, így népdalok és megzenésített versek éneklése, közösen is, sajátos szempontú verselemzés, és olyan irodalmi blokk előadása, ami nyíltan közéleti töltésű, s ami után megpróbálnak a gyerekekkel úgy beszélgetni, hogy tudatosítsák ezt a bizonyos közéleti magot, politikai látásmódot. (A Vörös zsoltár és a vitája) A Huszonötödik Színház Fehérgyarmaton a szabolcsi turné első napjaiban a Has című komédiát játszotta, telt házzal. A gimnáziumban pedig Gálán Géza adta elő Petőfiperben című monodrámáját. Vajon milyen lesz az érdeklődés - szombat este - a Vörös föltár iránt ? Az előzetes hírek szerint telt házra lehet számítani, tehát gyors átrendezés: a parányi előcsarnokban nem férnek el a nézők, így az előjátékot, a forradalmi dalokat, az Engels-idézetet a színházteremben éneklik, olvassák fel. S a meglepetés: kevéssel hét óra előtt közönség még sehol. Tanakodás: egyáltalán megtartsák-e az előadást? Aztán mégis összegyűlik egy félteremnyi néző. A közönséget az első pillanatok eseményei, a Tiszt megjelenése a közönség háta mögül, a lelőtt parasztember „belezuhanása a közönségbe”, meglepték, de aztán megbarátkoztak a rendhagyó formanyelvvel — láthatólag. Az egyik széksorban elkülönülve nyolc-tíz férfi ült a téesz egyik szocialista brigádjának képviselői. Az ő viselkedésükön, reagálásukon lehetett leginkább lemérni a darab feszültségét, hatását. Voltak pillanatok, amikor egy emberként figyeltek, máskor, többször, viszont igencsak kommentálták az eseményeket. Pontosan kiderült például, hogy a Csíkos Gábor alakította figurák közül a pap és az elbukó tiszt mennyire erőtlen. Míg az előadás elején minden megjelenésekor a nézőtéren is kialakult a feszültség, addig az előadás végére már nem vették komolyan a figurát. (Nem is vehették, hiszen addigra már csak illusztrációvá válik a jelkép.) Egy-egy szép képre odafigyeltek, de az ismétlődő alakzatok, formációk, a motívumok továbbhaladása már untatta őket. Furcsa módon a mozgásra, dalra, zenére épülő játék eseményessége nem volt elég a figyelem lekötésére. Az előadást vita követte, a színház tagjai szerint a turné egyik legjobb vitája. Zömmel tanárok, a járás és a helység vezetői vettek részt a beszélgetésben, amelyen olyan kérdések szerepeltek, mint a film és a színházi adaptáció közötti különbség, milyen a színész közérzete az együttes játékot igénylő darabban, kinek szól az előadás és a többi huszonötödik színházbeli produkció, probléma-e a darab mondanivalója ma Magyarországon, hogyan, milyen stílusban játszik a színház és így tovább. Az egyik legérdekesebb vitakérdés: miért éppen egy film újrafogalmazását választotta a színház, miért kellett a jó filmből egy nem olyan nagyon jó előadást létrehozni ? Kimondatlanul is benne volt ezekben a véleményekben az, hogy a film többet adott. Mi lehet ez a több ? Elsősorban az, hogy a film gondolataihoz több köze van a magyar nézőnek, mint a színházi előadás problémájához. Erről Gyurkó László így beszélt: nemcsak az lehet aktuális, ami itt és most fontos, de az is, ami a világ más táján égető kérdés. Márpedig a Vörös zsoltár konfliktusa a világ sok pontján nagyon aktuális. Az előadás a chilei puccs kitörésekor készült el, tehát - sajnos - a napi aktualitása is megvolt, megvan. (Közbeszúrás egy másik vitáról) Eszembe jut egy másik vita, szintén a Vörös zsoltárról. Tavaly októberben Wroclawban, a fesztiválon szerepelt a színház a darabbal, s utána műhelybeszélgetésre gyűltek össze a zömmel lengyel érdeklődők és a színház vezetői. A lengyel közönség jó részének nem tetszett az előadás, éppen azért, amit a fehérgyarmati vita résztvevői is pedzettek: az aktualitás hiánya miatt. Ez a mű csupán a forradalom apológiája, szép, dekoratív kirakatművészet, ünnepi, akadémikus műsor - ilyen vélemények hangzottak el. A színház érvei - „szükség van néha arra is, hogy őszintén és tisztán szóljunk a forradalomról”, „nem mindig az ellentmondásokat kell bemutatni, olykor fel kell mutatni a forradalom szépségét is”, „ha Dél- Amerikában aktuális valami, miért ne szóljunk róla itt, Európában?” - nem győzte meg a nézőket. Azon a fórumon ott Wroclawban élesen fogalmazták meg a véleményeket és az ellenvéleményeket, éles volt a vita, s nemcsak a forradalomról, de többek között a látványos forma és a csekélynek tűnő tartalom közötti ellentmondásról, akinek játszik a színház kérdésről. Elgondolkodtató, hogy más szavakkal, más érzel