Színház, 1979 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
megbecsült, méltóságteljes funkcionárius volt az ispán; atyáskodó szent öreg Marcellus provinciális, az apácák gyóntatója; közkedvelt, sürgő-forgó tyúkanyó Olympiadesz, a priorissza; jámbor, gyengéd, Jézusról és majdani férjükről egyszerre álmodozó, egymástól alig megkülönböztethető fiatal lányok az apácák. Egy váratlan, mindnyájuk számára átélhetetlen és többüknek fel sem fogható felső döntés azonban felforgatja megszokott világukat, és kiforgatja őket önmagukból : ki így, ki úgy, de mind bűnrészessé válnak egy kollektív gyilkosságban, amelytől régi életük és értékrendjük helyreállítását várják. A folyamat fokozatainak, az átmeneteknek ábrázolásában Spiró helyenként remekel. Bár a parabola műfaja és kivált a Spiró választotta sajátos forma, a rövid, filmszerű vágások technikája nem kedvez az aprólékos, pepecselő jellemábrázolásnak. Spiró tökéletes fejlődési pályákat tud rajzolni, felmutatva a szituáció által kiváltott magatartási formák legjellegzetesebb változatait, a gyilkosság tudatos vállalásától a hisztérikus önigazoláson s az önmagának is hazudó képmutatáson át a különállás illúziójának fenntartásáig. Két modern klasszikus művet is ismerünk, amelyek hasonlóképpen ábrázolják egy közösség színeváltozását, önmagából való kifordulását: Max Frisch Andorráját és Dürrenmatt művét, Az öreg héig látogatását. (Az utóbbiban, akár a Nyulak Margitjában, még a kijelölt lakóra váró koporsó is megjelenik a színpadon, hogy minden önáltatást eleve minősítsen.) Ami a folyamat ábrázolását illeti, Spiró állja a versenyt. Kitűnően aknázza ki miliőjének előnyét: a szűk helyre való egybezártság fülledt, beteges légkörét, és biztonsággal találja meg a társadalmi hierarchiában elfoglalt pozíció és az új helyzetre való reagálás metszőpontjait. Jól választott formát is. A magyar dráma inkább kedveli a szabályos, egyvégtében játszódó felvonásokat, holott folyamatok ábrázolásánál a rövid, villanásszerű jelenetek sokkal gyümölcsözőbbek. A dráma egyes mozzanatai, elsősorban a mindig más tartalmat hordozó, a válság fokozatos elmélyülését illusztráló ebédjelenetek vagy az apácák éjszakai kvartettje tökéletesen megoldottak, és maradandó, tartalmas képként élnek tovább a nézőben. Amit Spiró nem tudott hasonló színvonalon megoldani: a „fenn” és „lenn”, a konfliktus két hordozójának ábrázolása. Béla és Margit motivációja csonka marad. Nem azért, mert Béla például meg sem jelenik, sőt: a Nyulak Margitja nagyon is elképzelhető lenne akár Margit megjelenése nélkül is. Nem egy szerző élt már ilyen megoldással, ha nehezen ábrázolható hősről van szó, akinek jelenléte alkalmasabban valósul meg távolléte, illetve a többiekre gyakorolt hatása révén, mint hús-vér valóságban; az abszolút távolléttől a csak jelzett, bábszerű, tehetetlen-mozdulatlan fizikai jelenléten át sokféle variációt próbáltak már ki. Spiró megjelenő Margitja sokkal több problémát támaszt, mint távolléte okozna; erre utal az a körülmény is, hogy a távollévő Béla nála sokkal súlyosabban van jelen, bár az ő jelenléte viszont túlságosan egyoldalú. A bélai jelenlétet a végrehajtók konkrét megnyilatkozásai és egész jellemfejlődése egyaránt érzékeltetik, ám csak negatív vonatkozásaiban. Túlságosan leegyszerűsítő szemlélet ez. A végrehajtók helyzetét, felelősségét, a dráma szerencséjére, kevésbé érinti totális kiszolgáltatottságuk, a beleszólási lehetőség teljes hiánya miatt, ám Margit helyzetére már annál erősebben kihat. Hogy ismét modern példára hivatkozzunk: Anouilh legszebb drámájában Becket Tamás áldozata mit sem veszít fényéből azért, mert vele szemben Henrik király helyzetét, érveit is megismerhetjük, sőt, ezekkel maga Becket is teljes mértékben tisztában van, és egy bizonyos pontig méltányolni is tudja őket. Spirónál Béla király már-már a mesebeli gonosz képviselője. Az például, hogy az újjáépítés iszonyatos öldöklés volt, még egy Marcellus szájából is igaz lehet, de hogy csak iszonyatos öldöklés lett volna, az per definitionem is képtelenség. Továbbá: ez az ábrázolásmód Margit alakját is homályossá teszi; rá üt vissza, hogy fel sem fogja, mert meg sem ismerheti, apja kívánságának indokait, a királyi magatartás viszonylagos jogosultságát. Elvileg tán elképzelhető, hogy Margit alakja Béla nélkül is sikerrel megformálható; a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy az építmény egyik lábát elfűrészelve a másik is inogni kezd. Margit drámabeli magatartása ugyanis korántsem világos. Ennek oka elsősorban az, hogy magának sem tudja megfogalmazni, mi ellen harcol, reagálásai tehát úgyszólván csak az idegek és Labancz Borbála (Olympiadesz) és Bicskey Károly (Marcellus) a Syulak Margitjában