Színház, 1984 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-01 / 1. szám

NÁNAY ISTVÁN Lucifer drámája Az ember tragédiája Zalaegerszegen Ünnepelt Zalaegerszeg, Zala s egy kicsit az ország is: októberben új színház nyílt a nyugati határszélen. A színház névadója a megye szülötte, a század egyik legjelesebb színházi embere, Hevesi Sán­dor, s az ünnepi nyitó előadás műsorán Madách Imre Az ember tragédiája szere­pelt, ami különben az egyik leghíresebb és legjelentősebb, több változatban is el­készült rendezése volt Hevesinek. A Tragédia bemutatása szép és nemes gesztus, része a dráma első színpadra állítására emlékező centenáriumi ünnep­ségeknek, tisztelgés a névadóul válasz­tott rendező emléke előtt, felvállalása azoknak a progresszív színházi törekvé­seknek, amelyek egyik harcosa éppen Hevesi volt. De ennél lényegesen többet jelentett ez a premier. Ruszt József fő­rendező és fiatal társulata tudva tudta, hogy a helyét kereső színház, a nagyon vegyes összetételű színészgárda számára szinte megoldhatatlanul nehéz feladat a Madách-mű bemutatása, erre tehát csupán a protokollszempontokra figyelve nem érdemes, nem szabad vállalkozni. De szabad, sőt kell vállalkozniuk rá, ha ezzel programjukról, igényességükről, felkészültségükről, világlátásukról hittel és szenvedélyesen vallhatnak, ha szuve­rén véleményük van a drámáról és mondandójuk a drámával. A zalaegersze­gi Tragédia ilyen előadás, sőt az elmúlt évtized egyik legjelentősebb, a dráma eddigi megközelítéseit alkotó módon fe­lülvizsgáló, a mű további színpadi sorsát alapvetően meghatározó előadás. Lucifer én vagyok, és te vagy. . . Az előszínpad, a középső, emelt szintű játéktér és a háttérben magasodó vas­vázas emelvény hármas tagozódású misz­tériumszínpadot jelenít meg. A színpa­dot kétoldalt három-három fehér textí­liából készített, stilizált oszlop szegélyezi, az előszínpad közepén egy, a dobogó két oldalán, a színpad szintjén pedig szá­mos tonettszék látható. Jobboldalt, elöl egy fogas áll, rajta ruhadarabok. Az előadás kezdetekor drapp ballon­kabátban, szürke puhakalapban bejön a Lucifert alakító Gábor Miklós, és leül az előszínpadi székre. Mögötte felsorakozik a teljes társulat, a színészeken mai ruha van. Hosszú, kitartott színpadi pillanat: a játszók nézik a közönséget. Sötét. A színészek kimennek, az emelvény kö­zepére karosszéket tesznek be, amelybe a püspöki ornátusba öltöztetett Úr ül, mel­lette balról kettő, jobbról egy - szintén főpapi ruhás - arkangyal áll, kitárt ka­rokkal. A fogas mellől kelletlenül megy fel az Úr mellé, az üresen hagyott ne­gyedik helyre a ballonkabátos Lucifer. Félmeztelen „puttók” mint ministránsok misekönyvet visznek az arkangyalok elé - akiket idősebb színészek játszanak —, s akik egy évezredes szokásrendszer szerint ünnepi nagymisét celebrálnak. Ezt az ünnepélyes aktust, a megszokott­­ságtól, a rutintól unalmas, de biztonságot sugalló szertartást robbantja szét Lucifer hallgatása és szembeszegülése az Úrral. Megkezdődik Lucifer és az Úr vitája, ami a zalaegerszegi Tragédia dramaturgiai lényege. A kezdőképből már kiderül, hogy Ruszt megtartja a Hevesi-féle misztérium­színházi felfogást, amikor ő is abból a Hevesi által önmagának feltett kérdésből indul ki, hogy „Miért ne lehetne Az em­ber tragédiáját­, a legteljesebb színpadi misztériumot, abba a keretbe helyezni, amely természetes kerete, mert egész kompozíciója szerint abból származott? Miért ne lehetne Isten és Lucifer küzdel­mét állandóan láthatóvá tenni, amikor a misztériumszínpad a maga hármas ta­goltságával, gazdag elosztásával egyene­sen kínálkozik e feladat számára?”. Hevesi számára e kérdésfeltevés minde­nekelőtt a szcenikai értelmezés szempont­jából volt fontos és korszakos jelentő­ségű, Ruszt viszont e kérdéstől inspirál­va a dráma egész dramaturgiai rendszerét helyezte új alapokra. Az, hogy a dráma középpontjában az Úr és Lucifer közötti összecsapás áll, nem újkeletű értelmezés, hiszen amint láttuk, már Hevesi is erre építette a maga koncepcióját, s utána számosan küszköd­tek az ebből a megközelítésből adódó problémákkal. Az elmúlt évek legfonto­sabb hazai és külföldi előadásai - a szol­noki és a tartui, vagy a Madách szín­házi és a minszki, a grozniji - mind arra tettek kísérletet, hogy Ádám szerepét az Úr és Lucifer konfliktusának tükré­ben értelmezzék. Az Úr és Lucifer közötti konfliktus drámaszervező jelentősége abban is ki­fejeződik, hogy egyre több rendezésben nemcsak a hangjával, hanem testi mivol­tában is jelen van az Úr. Sőt az a hagyo­mányos vagy egy-egy koncepció lénye­gét kifejező gyakorlat, mely szerint egy­­egy színész a szerepek bizonyos típusát játssza el a jelenetek sorában, kibővül azzal, hogy az Urat és a történelmi szí­nek egy-egy figuráját szintén egyugyan­azon színész alakítja, ezzel is érzékeltet­ve az Úr és Lucifer ténylegesen csupán a keretjelenetekben megnyilvá­nuló harcának folyamatosságát. De ezek a kísérletek sem tudják feloldani a ke­retjáték és az álomszínek közötti lénye­gi dramaturgiai ellentmondásokat, illetve nem tudják egyértelműen tisztázni, ki a dráma főszereplője: Ádám vagy Lucifer ? Paál István volt az első, aki hazánkban radikálisan szakított a dráma megszokott szerephierarchiájával, és az Úr szerepét azzal tette dominánssá, hogy az más-más alakban, de végig részt vett az álomje­lenetek bonyolításában. A drámai esemé­nyek valódi mozgatója azonban Lucifer maradt, így az Úr a történelmi színek­ben óhatatlanul háttérbe szorult, a ren­dezői koncepció a maga gazdagságában csak a keretjelenetekben teljesedhetett ki. Ruszt József másfelől közelített a Tra­gédia dramaturgiai feladványához. Nála Lucifer lett az abszolút főszereplő, az ő kettős harca teszi élő drámává a könyv­drámát. Ez a Lucifer mai ember. Olyan, mint mi, nézők vagyunk. Elfogadja az Úr létezését, a teremtés tényét, de mert maga is részese volt - ha kis mér­tékben is! - a teremtésnek, jogot formál arra, hogy beleszóljon a világ működte­tésébe, hogy kimondja: tökéletlen a te­remtés. Kettejük vitája tulajdonképpen egy bizonyítási eljárás. Lucifer Ádám­­nak s rajta keresztül az Úrnak azt sze­retné bebizonyítani, hogy ez a teremt­mény, ez a világ nem a létező világok legjobbika, s ha nem az, akkor jobbítani kell, s e munkából Lucifer joggal köve­teli osztályrészét. De ez a kortárs­ Lucifer változatlanul csak a keret­jelenetekben konfrontálód­hat az Úrral. Hogy alakulhat ki akkor az egész művet átható központi konflik­tusrendszer? Mindenekelőtt a miszté­­riumdráma-szerkezet felerősítésével. Az Úr - mint láttuk - itt is megjele­nik a színen, ám egy jelenetet, a lon­donit kivéve, csak a keretjátékban. A má­sodik színben viszont az Úr karosszéke mögül előlép egy szintén félmeztelen fiatal angyal-ministráns (Nemcsák Károly), aki az Úr képviselője, akaratának végrehaj­tója lesz a Luciferrel szembeni küzdelem­ben. Míg az Úr két ministránsa lebonyol

Next