Színház, 2017 (50. évfolyam, 1-12 szám)
2017-04-01 / 4. szám
SÉRÜLT SZÍNHÁZ meg: kerek arca, szép, kifejező szeme, a milói Vénusz arányait követő vonalai elbűvölték a férfiakat. A francia operettek primadonnaszerepeit iskolázott hanggal, diszkrét, visszafogott játékkal alakította. Kivételes pályájának Fedák Sári megjelenése vetett véget. A kezdő színésznő sikeres bemutatkozásában nem nagyon bíztak a kortársak. Elsősorban azért, mert nem volt primadonna alkat: „Hosszú, nyurga alak, semmitmondón egyszerű öltözetben; szöszke haj, színtelen arc, apró, bizonytalan nézésű szemek a kinyúló orr felett" - így festette le Verő György a Népszínház próbájára érkező Fedákot. A bemutatkozó előadásra azonban - kifestve, parókában, kosztümben - teljesen átváltozott. A primadonnajelölt különösen „termetével” hozta lázba a közönséget. „A vélt nyurgaság helyén lángosan gömbölyű valóság ül: formás idomokban, kerek hajlásokban, karcsú teltségben. [... ] mikor táncba kezd: ezer ördög, ennek a fele se tréfa! Izeg-mozog a nézőtér...” - lelkesedett Verő. Fedák Sári pillanatok alatt felrúgta az operettjátszás évtizedes színpadi konvencióit, a konzervatív Nemzeti Színházban azonban jóval nehezebben sikerült keresztülverekedni, hogy a színész ne csak szépségével, hangjával, visszafogott, a klasszicista festmények modorát idéző mozdulataival illusztrálja a költői szöveget, hanem teljes átéléssel, felfokozott érzelmekkel, egész testével jelenítse meg a tragédia hősét. Emlékezetes kísérlet fűződik Jászai Mari nevéhez, aki 1890-ben a Nemzeti Színházban Szophoklész Elektra című darabjának címszerepét különös felfogásban játszotta. Az előadás „bátor, bár öntudatlan kezdeményezés egy új színpadi stílus megteremtésére” - írta Rédey Mária. S arra is ő hívta fel a figyelmet, hogy „egészen más szemmel nézte ezt Spectator, a Budapesti Szemle kitűnő munkatársa, inkább váratlan kizökkenésnek Jászai eddigi méltóságteljes művészeti modorából”.A Spectator, azaz - ahogyan jóval később kiderült - Arany László felháborodásának szokatlan modorú írásban adott hangot: „a művésznő, különben is túlságos számú földreomlásai közben, keresve keresi az olyan helyzetet, melyben a fej és a felsőtest a földre lapul, a hátsó testrész pedig a magasba emelkedik. Az a rész, mely nála már ilyen mesterséges helyzet nélkül sem éppen a legplasztikaibb. Milyen nem esztétikai hatású idomtalan tömeg az, ami ott a földön hentereg.”10 A nemtelen támadás nyomán Rakodczay Pál Jászai Mari mint Elektra címmel tanulmányt adott közre. Az értékes, részletes mimográfiai elemzésből csak azt a gondolatot idézzük, mely a hazai színházi szakirodalomban addig nem fordult elő: „Az embert nem annyira hangjában, hanem egész külső magatartásában képzeljük el. Az ember jelleme a test. Aki a szenvedélyeket testileg elképzelni nem tudja, vagy nem akarja, az nem színész, csak afféle muzsikus, ki minden előzmény nélkül belefúj a trombitájába, s úgy zenél. Beszél, mielőtt mozogna, illetőleg mimikai magatartást öltene.”11 Sajnos ezzel a tétellel hosszú ideig nem barátkozott meg a magyar színházművészet. A két világháború között a szórakoztató műfajokban a szépségideál alapvetően meghatározta, hogy milyen típusok kerültek színpadra. Sőt, az amerikai filmek révén a nemzeti sajátosságokat a második világháború kitöréséig szinte egy 7 Verő György: A Népszínház Budapest színi életében, 1875-1925, Franklin Társulat, Budapest, [1925], 296. 8 Uo. 9 Rédey Mária: Utójáték Elektrához. Jászai Mari és Gyulai Pál afférja, Nyugat, 1933, II, 145. 10 Spectator [Arany László]: Nyílt levél a szerkesztőhöz. (Jászai Mari asszony Elektrája), Budapesti Szemle, 1891, 65. kötet, 319. 11 Rakodczay Pál: Jászai Mari mint Elektra, Budapest, 1881, 11. 20 S?NW