Szinház, 1946 (2. évfolyam, 1-48. szám)
1946-01-01 / 1. szám
Ez a kép érkezett néhány nappal ezelőtt Santa Monicából Alpár Gitta pesti rokonaihoz. A kép, ugyebár mindenki ráismer, Alpár Gittát ábrázolja, kislányával, Jutkával. ,,Akár hiszitek, vagy nem, ez a Juli, meg én !*" — írja a kép hátán Alpár Gitta. Jutika feltűnően hasonlít apjához, Gustav Fröhlichhez, Alpár Gitta pedig fiatalabb, csinosabb és szexepilesebb, mint valaha ... AZ ÚJ ÉV ELÉ .. . IRTA : STAUD GÉZA ... Minden újévkor az az érzésünk, hogy valami befejeződött és valami újnak a kezdetéhez érkeztünk. Pedig tulajdonképpen ez a nap semmiben sem különbözik a többitől, csak aszokás és az illúzió avatja ünneppé. Az élet ellenállhatatlanul áramlik át rajta, a sors tovább fonja perceink fonalát és nem vesz tudomást az emberek állította határkőről. Az ember mégis úgy érzi, hogy meg kell állnia. Egy percre csak, míg visszanéz és búcsúzik, lélekben lezárja az elmúlt napok sorát. Ugyanakkor belefúrja tekintetét az ismeretlen, ködös jövendőbe. Egy sóhajtás az egész, egy elfutó pillanat, amely kissé megduzzad az elmúlás szomorúságától, s amelyet elektromossággal telít meg az ismeretlen küszöbén támadó izgalom. Ez a termékeny pillanat a vágyak és elhatározások termékeny földje, amelyből nagy tettek nőhetnek a jövő felé. Ha ezt a képzelt fordulót nem fojtjuk a borgőz mámorába, hanem az öntudat fényével világítjuk be, lelkünk kitisztulhat és izmaink erősebbé válnak. A színház is elérkezett az újévi fordulóhoz. Arai elmúlt tele volt zűrzavarral, küzdelemmel, nyomorúsággal- A jövő ismeretlen, de feléje nyúlnak vágyaink és keressük benne azt, amiben eddig nem volt részünk: keressük és várjuk a szabadabb, a tisztább, a becsületesebb és szociálisabb művészetet, a demokratikus színházat... A demokrácia szabadságot hozott. Ennek a szabadság-,nak meg kell hoznia a színház szellemi arculatában a demokratikus műsorpolitikát. Az igazgatóktól egy kis művészi bátorságot várunk. Több kapcsolatot a haladó élettel, az új irányokkal és a művészet friss eredményeivel. Nem propagandadarabokra gondolunk. A színháznak magasabbrendű propagandát kell szolgálnia: az örök és egyetemes értékek propagandáját. Az út nyitva áll, engedjük beáramlani a Nyugat és a Kelet szellemi értékeit, amelyektől eddig el voltunk zárva. Emeljük föl az elesett magyar írót, akibe belefojtotta a szót a letűnt politikai korszak. Használjuk ki a szabadságot, engedjünk teret a társadalmi kritikának és ezzel vállaljunk szerepet a lelkek újjáépítésében. A demokratikus színház feladata, hogy a színházi előadásokat a lehető legmagasabb művészi színvonalra emelje műfajra való tekintet nélkül. Az operettnek éppen úgy megvan a jogosultsága, mint a komoly drámának. Művészileg mindkettő egyformán kötelezi a színházat. Szereposztásban ma már nem kell mellékszempontokat érvényesíteni, a művészi minőség egyedül az irányadó. A színészet művészi és gazdasági érdekei szorosan összefüggnek egymással. Egészséges művészi élet csak egészséges gazdasági rendben alakulhat ki. A sztár rendszer igazságtalanságait nemcsak azért kell megszüntetni, mert művészileg egészségtelen, hanem azért is, mert a színészet szociális érdekeit sérti. Fokozatosan ki kell nevelni az együttesek rendszerét, amelyben szociális kiegyensúlyozottság és közös művészi munka uralkodik. Meg kell akadályoznunk, hogy a színház üzletté váljék. Ez nem azt jelenti, hogy kapcsoljuk ki a színházvezetésből a gazdasági szempontokat, csak azt, hogy tiltakozzunk a művészetellenes gazdasági érdekek szerepe ellen. De közönséget is kell nevelnünk az új, demokratikus színházhoz. Ez természetesen nem megy máról holnapra. Lassan, céltudatosan kell ráébresztenünk az embereket a színház igazi értékeire azzal, hogy átgondolt, nevelő értékű műsort tárjunk eléjük. Aki silány darabok levegőjében nevelkedett, sohasem fogja megérteni a „Hamlet“-et, vagy az „ödipusz király“-t. A színházaknak hosszú távra kell politizálniok, mert művészi vonalon ugyanazt a szerepet töltik be, mint az iskolák: az ő hivatásuk is a lélek formálása. A színház ma még mindig a kiváltságosoké. Legfontosabb feladatunk közé tartozik, hogy minél szélesebb rétegekben szerezzünk részére népszerűséget és elsősorban rarikás tömegekkel frissítsük föl a szellemileg ernyedt polgári közönséget. Tudjuk, hogy, mindez nagyon nehéz, mert egy vesztett háború minden nyomorúsága nehezedik ránk. Éhesen, fázva és romok között keserves dolog magasabbrendű eszmékért harcolni. De ha még a vágy is kihalna belőlünk, akkor jobban tennénk, ha abbahagynánk az egészet. Az újévi hangulatban felénk mered a jövő alaktalan köde. Az a kívánságunk, hogy ne csak a várakozás varázsa ejtsen meg bennünket, hanem sarjadjon ki bennünk az akarat is, amely ezt a ködöt világos formákra hasítja. 1946 első percében a szabad, demokratikus színház életére emeljük a jókívánságok poharát.