Szinház, 1946 (2. évfolyam, 1-48. szám)

1946-01-01 / 1. szám

Ez a kép érkezett néhány nappal ezelőtt San­ta Monicából Alpár Gitta pesti rokonaihoz. A kép, ugyebár mindenki rá­ismer, Alpár Gittát ábrázolja, kislányával, Jutkával. ,,Akár hiszitek, vagy nem, ez a Juli, meg én !*" — írja a kép hátán Alpár Gitta. Jutika feltűnően hasonlít apjához, Gustav Fröhlichhez, Alpár Gitta pedig fiatalabb, csinosabb és szexe­­pilesebb, mint valaha ... AZ ÚJ ÉV ELÉ .. . IRTA : STAUD GÉZA ... Minden újévkor az az érzésünk, hogy valami befeje­ződött és valami újnak a kezdetéhez érkeztünk. Pedig tulajdonképpen ez a nap semmiben sem különbözik a többitől, csak a­­szokás és az illúzió avatja ünneppé. Az élet ellenállhatatlanul áramlik át rajta, a sors tovább fonja perceink fonalát és nem vesz tudomást az emberek állította határkőről. Az ember mégis úgy érzi, hogy meg kell állnia. Egy percre csak, míg visszanéz és búcsúzik, lélekben le­zárja az elmúlt napok sorát. Ugyanakkor belefúrja tekin­tetét az ismeretlen, ködös jövendőbe. Egy sóhajtás az egész, egy elfutó pillanat, amely kissé megduzzad az el­múlás szomorúságától, s amelyet elektromossággal telít meg az ismeretlen küszöbén támadó izgalom. Ez a termékeny pillanat a vágyak és elhatározások termékeny földje, amelyből nagy tettek nőhetnek a jövő felé. Ha ezt a képzelt fordulót nem fojtjuk a borgőz mámorába, hanem az öntudat fényével világítjuk be, lelkünk kitisztulhat és izmaink erő­sebbé válnak. A színház is elérkezett az újévi fordulóhoz. Arai el­múlt tele volt zűrzavarral, küzdelemmel, nyomorúsággal- A jövő ismeretlen, de feléje nyúlnak vágyaink és keres­sük benne azt, amiben eddig nem volt részünk: keressük és várjuk a szabadabb, a tisztább, a becsületesebb és szociálisabb művészetet, a demokratikus színházat... A demokrácia szabadságot hozott. Ennek a szabadság-,­nak meg kell hoznia a színház szellemi arculatában a demokratikus műsorpolitikát. Az igazgatóktól egy kis mű­vészi bátorságot várunk. Több kapcsolatot a haladó élet­tel, az új irányokkal és a művészet friss eredményeivel. Nem propagandadarabokra gondolunk. A színháznak magasabbrendű propagandát kell­ szolgálnia: az­ örök és egyetemes értékek propagandáját. Az út nyitva áll, engedjük beáramlani a Nyugat és a Kelet szellemi érté­­keit, amelyektől eddig el voltunk zárva. Emeljük föl az elesett magyar írót, akibe belefojtotta a szót a letűnt po­litikai korszak. Használjuk ki a szabadságot, engedjünk teret a társadalmi kritikának és ezzel vállaljunk szere­pet a lelkek újjáépítésében. A demokratikus színház feladata, hogy a színházi elő­adásokat a lehető legmagasabb művészi színvonalra emel­je műfajra való tekintet nélkül. Az operettnek éppen úgy megvan a jogosultsága, mint a komoly drámának. Művé­szileg mindkettő egyformán kötelezi a színházat. Szerep­­osztásban ma már nem kell mellékszempontokat érvénye­síteni, a művészi minőség egyedül az irányadó. A színészet művészi és gazdasági érdekei szorosan összefüggnek egymással. Egészséges művészi élet csak egészséges gazdasági rendben alakulhat ki. A sztár­ rend­szer igazságtalanságait nemcsak azért kell megszüntetni, mert művészileg egészségtelen, hanem azért is, mert a színészet szociális érdekeit sérti. Fokozatosan ki kell ne­velni az együttesek rendszerét, amelyben szociális ki­egyensúlyozottság és közös művészi munka uralkodik. Meg kell akadályoznunk, hogy a színház üzletté vál­jék. Ez nem azt jelenti, hogy kapcsoljuk ki a színház­­vezetésből a gazdasági szempontokat, csak azt,­ hogy til­­takozzunk a művészetellenes gazdasági érdekek szerepe ellen. De közönséget is kell nevelnünk az új, demokratikus színházhoz. Ez természetesen nem­­ megy máról holnapra. Lassan, céltudatosan kell ráébresztenünk az embereket a színház igazi értékeire azzal, hogy átgondolt, nevelő ér­tékű műsort tárjunk eléjük. Aki silány darabok levegőjé­ben nevelkedett, sohasem fogja megérteni a „Hamlet“-et, vagy az „ödipusz király“-t. A színházaknak hos­szú táv­ra kell politizálniok, mert művészi vonalon ugyanazt a szerepet töltik be, mint az iskolák: az ő hivatásuk is a lélek formálása. A színház ma még mindig a kiváltságosoké. Legfonto­sabb feladatunk közé tartozik, hogy minél szélesebb réte­gekben szerezzünk részére népszerűséget és elsősorban rarikás tömegekkel frissítsük föl a szellemileg ernyedt polgári közönséget. Tudjuk, hogy, mindez nagyon nehéz, mert egy vesztett háború minden nyomorúsága nehezedik ránk. Éhesen, fáz­va és romok között keserves dolog magasabbrendű esz­mékért harcolni. De ha még a vágy is kihalna belőlünk, akkor jobban­ tennénk, ha abbahagynánk az egészet. Az újévi han­gulatban felénk mered a jövő alaktalan köde. Az a kívánságunk, hogy ne csak a várakozás varázsa ejtsen meg bennünket, hanem sarjadjon ki bennünk az akarat is, amely ezt a ködöt világos formákra hasítja. 1946 első percében a szabad, demokratikus színház életére emeljük a jókívánságok poharát.

Next