Színház, 1947 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1947-08-05 / 32. szám
yiU teá/K a YÍLcujÁjiWi III. évfolyam 32. SZÁM, IM7. AUGUSZTUS L-TŐL AUGUSZTUS IMG Nyilt levél Bognár József polgármesterhez / Polgármester Úr! Alaftya'r Szivisz hat hónapja gazdátlanul áll. Harmincnál több színész és legalább ugyanannyi műszaki alkalmazott tisztviselő vesztette el kenyerét Sáros Ferenc csúfos bukásával. Azóta néhány hétig a Nemzeti Színház vendégszerepelt bent, de a színház állandó gazdát kapni nem tudott. Rövidesen megindul az EU színházi évad, s a Magyar Színház sorsában még mindig nem történt végleges döntés. Polgármester Úr a „Színház" legutóbbi számában nyilatkozott a Magyar Színház városi kezelésbe vételéről. Örömmnel olvastuk ígéreteit, de ez a nyilatkozat csak akkor volna a színészek részére megnyugtató, ha fél év óta nem előzte volna meg hasonló nyilatkozatok özöne. Sem a régi polgármesternek, sem a város egyéb funkcionáriusainak, de még Polgármester Úrnak a nyilatkozata sem változtatott a Magyar Színház sorsán; még mindig nem történt semmi és a színház továbbra is üresen áll. A Magyar Sznnház közszegesítésének gondolata a Színészek Szakszervezetéből indult el. A Szakszervezet vezetősége, látva azt, hogy a szükséges tőkével rendelkező magánvállalkozó nem jelentkezik, s ezt az utat találta járhatónak ahhoz, hogy a színházat sürgesen üzembe lehessen állítani. A községesítés megoldotta volna a köztartozások kérdését és nyugalmas életű tudott volna biztosítani még ebben az évadban a gazdátlanul maradt társulatnak is. A Szakszervezet javaslatát magáévá tette a Művészeti Tanács és így került a Várdaháza illetékes ügyosztályára. A javaslat nyomán indultak el aztán a nyilatkozatok és tartanak még ma is, anélkül, hogy színházi életünknek ezt a súlyos problémáját megoldották volna. Fél év óta semmi érdemleges nem történt. De a fél éve folyó nyilatkozatoknak és ígérgetéseknek nem csak az a bajuk, hogy nem követik őket a tettek, hanem az is, hogy a köztudatban azt a hiedelmet hintették el, mintha a Magyar Színház községe,sllése elintézett kérdés lenne, s ezzel elriasztottak mindenkit, aki vállalkozott volna a színház megnyitására. Bánki jelentkezett — mert jelentkeztek magánvállalkozók az utóbbi hónapokban — mindenkinek azt kellett mondani, hogy a vérosiasítás folyamatban van. Pedig kiderült, hogy még mindig nem történt semmi, a ma is csak a nyilatkozatoknál tartunk. A híresztelés azonban sok olyan embernek az érdeklődé-sét is felkavarta a községesítés alatt álló Magyar Színház iránt, akiknek a közreműköödése egy városi üzemnél egyáltalán nem kívánatos, s akik egyéni pecsenyéjüket akarják a nyilatkozatok tüzénél megsütögetni. így például hihetetlen agilitással sodródott a még meg sem valósult terv és annak kivitelére kiszemelt közfunkcionáriusok m mellé a főváros egyik közismert, de nem túlságosan jó hírnévnek örvendő ügynöke, nyilvánvalóan nem azért, hogy közreműködésével a városnak hasznot hajtson. Kitűnő összeköttetéseket épített ki a Városházán, a szülészek körében pedig olyan látszatot igyekszik kelteni, mintha ő lenne az egyetlen személy, aki meg tudja előttük nyitni a Magyar Színház igazgatói irodájának ajtaját. Ismerve módszereit, ez a látszat binsás jövedelmet jelenthet a kiváló ügynöknek. A Szakszer'vezet azért javasolta a városi kezelést,hogy a szinház stabilitása, a színészek nyugalma, a műlt művészi színvonala, a színiházvezetés anyagi függetlensége és a megtámadhatatlan ügykezelés biztosítva legyen. Két dolgot kérünk tehát Polgármester Úrtől. Először is foglaljon v végleg álást abban az irányban, hogy a Magyar Színházat valóban átveszi-e a város még szeptember előtt, vagy sem. Ha akadálya van az átvételnek ebben a színi évadban, akkor ezt sürgősen nyilvánosságra kell hozni és lehetőséget kell nyújtani arra, hogy legalább magánvállalkozók jelentkezhessenek, mert a színháznak szeptemberben feltétlenül ki kell nyitni a kapuit. A másik kérésünk pedig az, vizsgálhassa meg Polgármester Úr, Ők azok a hívatlan elemek, akik a városi terv körül rajzanak és távolítsa el őket még élejében. A Szakszervezet részéről tervüiészetesen örömmel köszöntenénk, ha az általunk javasolt terv valósulna meg, de ha erre nincs mód, nyilván akad magánvállalkozó, aki a színészeknek kenyert-t tud adni a Magyar Szinházban. A forrtás az, hogy végre történjék is már valami. Maradtam Polgármester Úrnak tisztelő híve Sisrudiéza írja: Márkus László Augusztus elseje a magyar feltámolás második szakaszát jelöli. A hároméves terv megvalósítása kezdődik ezen a napon és minden okunk megvan rá, hogy komoly ünneppel szenteljük meg az alapvetések jelentőséggel, ígérettel és reménységgel teljes napját. Előadások és szónoklatok hangzottak, maga a köztársaság elnöke, az építő miiniszterek, a hároméves terv végrehajtásának vezető tényezői méltatták az ünnep jelentőségét, de egészen elementáris hatással egy riportsorozat eszméltetett rá, hogy micsoda pokolból szabadultunk ki most egy éve. Vidám, színes, ötletes hangképekben éledtek fel azok a groteszk kis tragédiák, amelyek az imfláció utolsó hónapjaiban a kereskedő és a vásárló minden találkozásából kikerekedtek. Akkor csakugyan komikusnak éreztük a nullák hömpölygő özönárját mert a lehetetlenségnek és a semminek ez a mértéke már túl van a felfoghatóság határán. Ma a forint szilárd védőgátja mögött biztonságban a pénteki riport jókedvű pesztflétusaiból egyszerre kiéreztük a katasztrófa rémületét és mint a holdkóros aki ébredése után.Kár miad rá, hogy milyen nyaktörő arlistetrükköket mutatott be eszméletlenül, mi iebezonyodtunk, mikor megvilágosodott előttünk a múlt év tavaszi és nyári élményeinek igazi értelme. Valósággal a matematikai képlet exaktságában láttuk meg azt a különbséget, amely a múlt év augusztus elsejével elválasztott két korszakot megkülönbözteti és ezzel tudjuk lemérni pontosan a magyar demokrácia első döntő győzelmének nagyságát. Ebből a győzelemből már derűs, tárgyilagos bizonyossággal következik a hároméves terv sikere; ha ezt megéltük, ezt a csodát, akkor az lenne már a csoda, ha nem tudnánk czszerűen élni, miután feludltunk támadni a megsemmisítitésből. Szombaton este a Vígszínházból közvetített „Lánc, lánc, eszterlánc" műsorát bejelentvén a spiker, felsorolta a közreműködőket, s amennyire az ilyen bemozdásokat értené lehet, Ráthonyi Róbert, Keleti László és egy alighanem Mironescunak nevezett úr prodrukcióit is ’beígérte többek között. A színpadon azután megjelent a két lanbár, Kálmán és Árpád egy olyan klasszikus bohócjelenettel, amihez foghatót utoljára aWilland-testvérektől, az ősi komédia legnagyobb mestereitől hallottunk. Aztán Balogh Erzsi mondotta el igen csinosan Walter von der Vogelwelle kis verseit, kissé gyanús fordításban, mintha ezt a lovagi Minnesängert ugyanaz a kitűnő műfordítónk kor- szerűsítette volna e maga képére, akinek azokat a sikerült Vallon-hamisításokat köszönhetjük. Böszigörményi Nagy Béla tiszta költöiséggel zongorázott el egy Bartók- és egy Brahms-apróságot, majd valaki, akinek nevét Hacsik Edének hallottam, olyan virtuozitással dongatta fel gitáron aRimsky Koszakov „Dongóját", ami már a bűvészettel italáros. Végük Bárdi György utánozott kísérteties hűséggel prominens színészeket és még két zenekari szám és a műsor befejeztetett. És megint megszólalt a szpíker, mondván, elhangzott ez meg ez, közreműködtek Ráthonyi Róbert, Keleti László, Mironescu (ha jól értettem) és még egy-két elhadart név, de sem Bárdi, sem Hacsik létezésérel a bemduló nem vett tudorlást. Megint örömetszerzett a Munkás Kulúrszövetség szombat, délutáni műsora. Urak és parasztok cin-en két dramalizált Mikszáth-novellát játszottak el ezúttal nem a legszerencsésebb szereposztással, kissé elkent, homályosan érthető előadásban. A két novella dramatizálása azonban többet jelent, mint ezt a pn.szményt. Véletlenül ismerem a dramatizálót, Klappka Istvánnak hívják, egyszerű műszaki munkás egyik állanti színházunkban. Elolvastam egy színművét, mely érett és teljesen felkészült író munkája. \ két l.^tabár klasszikus» hohó('}el^nBt^ Hulegh Kr%i