Színházi Élet, 1914. április 5–12. (3. évfolyam, 14. szám)

1914-04-05 / 14. szám

r 10. oldal WUAQCLCT pszichológusnak, aki valamely szín­padi jelenet hatását akarja , meg­figyelni más és más egyedeken, egyszóval a közönségen, ajánljuk, hogy válasszon ki egy széket a színházban és öt vagy hat estén­ figyelje meg a benne ülőt, termé­szetesen mindig ugyanannál a jelenetnél. Itt aztán sok kedves és érdekes, sőt mélyreható megfigyelést tehet, már tudniillik, hogy a kor, a nem, a társadalmi állás milyen reakciókat vált ki ugyanegy jelenet kapcsán, ugyanegy szék bir­tokosaitól. Mi például kikaptuk a Timár Liza második felvonásának azt az izgalmas és hatal­mas részletét, amikor az anya ostoba ábrándo­zásaitól megzavart Liza odavágja az apjának, hogy : — Nem te vagy az apám ! Ezt a hatalmas és megrázó jelenetet a köz­vetlen megértés céljából itt adjuk az olvasónak, mi addig szépen elhelyezkedünk a színpad egyik láthatatlan sarkában és szemeinket merően a földszint balközép III. sor, 6. székre szegezzük. Öt estén át csináltuk végig ezt az érdekes kísér­letet. Íme a jelenet, aztán jöjjön a jelenet hatása öt féle variációban. Liza : .... És mi jogon beszélsz velem ilyen hangon? Timár : Azon a jogon, hogy az apád va­gyok ! Az apád, aki életre hitt. Ha én nem vagyok, nem vagy. Ha én nem va­gyok én, utcaleány vagy, konyhaszol­gáló vagy. Én vagyok az­ apád, az urad, az istened, akit tisztelni, imádni tarto­zol. És a hit szerint, amelyből kisze­kíroztál, ur vagyok az életed fölött is és ... Mi jogon ? Mi jogon ? Tudod mi az ? Én vagyok az apád ! (Székéből lassan fölemelkedik.) Liza : És én nem érzem, hogy az apám vagy. Azt érzem, hogy nem vagy az. Nem vagy az apám ! Timár (lassan, majdnem macskalépésekkel odamegy Lizához és végszó után meg­fogja nyakánál fogva és előre hurcolja.) Liza­­­ egy pillanatra öntudatlan. Szemeit tágra nyitva mereszti apjára.) Timár : Térdre ! Térdre nyomorult gyer-Liza mek az apád előtt ! (akit atyja térdre kényszerített, két öklével elfödi szemét, egyszerre éles sírásban tör ki.) Timár : Mondd, hogy hazudtál, mondd, hogy elragadott az elbizakodottság ! (Megrázza vállát.) Liza : (sirva) Hozzám nyúlt, hozzám mert nyúlni. S hol van az apám, aki meg­védjen engem ! .. . (Egyszerre elhall­gat, mint akinek eszébe jutott, hogy vendégei vannak.) Van más ! Van más ! (Az ajtó felé indul) Első este. A földszint balközép III. sorának 6. székében egy apa ül. Hegyesre stuccolt őszes szakála pontosan beleillik a mellény kivágásába, jól táplált arcán az első pillanattól fogva némi rémület tükrözik :

Next