Színházi Élet, 1914. április 5–12. (3. évfolyam, 14. szám)
1914-04-05 / 14. szám
r 10. oldal WUAQCLCT pszichológusnak, aki valamely színpadi jelenet hatását akarja , megfigyelni más és más egyedeken, egyszóval a közönségen, ajánljuk, hogy válasszon ki egy széket a színházban és öt vagy hat estén figyelje meg a benne ülőt, természetesen mindig ugyanannál a jelenetnél. Itt aztán sok kedves és érdekes, sőt mélyreható megfigyelést tehet, már tudniillik, hogy a kor, a nem, a társadalmi állás milyen reakciókat vált ki ugyanegy jelenet kapcsán, ugyanegy szék birtokosaitól. Mi például kikaptuk a Timár Liza második felvonásának azt az izgalmas és hatalmas részletét, amikor az anya ostoba ábrándozásaitól megzavart Liza odavágja az apjának, hogy : — Nem te vagy az apám ! Ezt a hatalmas és megrázó jelenetet a közvetlen megértés céljából itt adjuk az olvasónak, mi addig szépen elhelyezkedünk a színpad egyik láthatatlan sarkában és szemeinket merően a földszint balközép III. sor, 6. székre szegezzük. Öt estén át csináltuk végig ezt az érdekes kísérletet. Íme a jelenet, aztán jöjjön a jelenet hatása öt féle variációban. Liza : .... És mi jogon beszélsz velem ilyen hangon? Timár : Azon a jogon, hogy az apád vagyok ! Az apád, aki életre hitt. Ha én nem vagyok, nem vagy. Ha én nem vagyok én, utcaleány vagy, konyhaszolgáló vagy. Én vagyok az apád, az urad, az istened, akit tisztelni, imádni tartozol. És a hit szerint, amelyből kiszekíroztál, ur vagyok az életed fölött is és ... Mi jogon ? Mi jogon ? Tudod mi az ? Én vagyok az apád ! (Székéből lassan fölemelkedik.) Liza : És én nem érzem, hogy az apám vagy. Azt érzem, hogy nem vagy az. Nem vagy az apám ! Timár (lassan, majdnem macskalépésekkel odamegy Lizához és végszó után megfogja nyakánál fogva és előre hurcolja.) Liza egy pillanatra öntudatlan. Szemeit tágra nyitva mereszti apjára.) Timár : Térdre ! Térdre nyomorult gyer-Liza mek az apád előtt ! (akit atyja térdre kényszerített, két öklével elfödi szemét, egyszerre éles sírásban tör ki.) Timár : Mondd, hogy hazudtál, mondd, hogy elragadott az elbizakodottság ! (Megrázza vállát.) Liza : (sirva) Hozzám nyúlt, hozzám mert nyúlni. S hol van az apám, aki megvédjen engem ! .. . (Egyszerre elhallgat, mint akinek eszébe jutott, hogy vendégei vannak.) Van más ! Van más ! (Az ajtó felé indul) Első este. A földszint balközép III. sorának 6. székében egy apa ül. Hegyesre stuccolt őszes szakála pontosan beleillik a mellény kivágásába, jól táplált arcán az első pillanattól fogva némi rémület tükrözik :