Színházi Élet, 1919. január 26–február 2. (8. évfolyam, 4. szám)
1919-01-26 / 4. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK 1919 január 26-tól február 7-ig Simán ÉLET Felelős szerkesztő INCZE SÁNDOR Hirdetések mm.-sora 2 korona Szerkesztőség: Erzsébet-kötet 24 Telefon 34 -V VIII. évfolyam kotta-melléklettel: Budapesten és vidéken Egész évre M.- K Fél évre . Negyedévre . 32.— K 14*- K 00 Egy szám ára: Budapesten és 4 CA vidéken. . Ki._7U ILLUSZTRÁLT SZÍNHÁZI, MŰVÉSZETI ÉS MOZI HETILAP UBO ELE NIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Kiadóhivatal Erzsébet-körut 29 Telefon 9—4» X Jegypénztár számat 74-46 t. szam NÉGYÓRAI TEA Jössz pajtás? Bemegyünk a négyórai teára. Kíváncsi vagyok mindenre, mint a halálra. Már jó pár napja, hogy látom a villamosról itt a körúton ezt a diszezett modern portát, felette ki van nagyon inva .4 órai tea, igen, és a lapokban is észrevettem egy kis annonszot, az is ide ta* nácsolja az uri népeket a négyórai teára. Érdekes, hogy az ember, ha már leszolgálta a maga csikó idejét, egyszer csak úgy kibukva látja magát a világból. Nem? Kérem, vannak színházak itten, amelyekben még sohsem voltam, van egy pár híres bar, uj Gerbeaud, buffet minden, melyekbe még be nem nyitottam, vannak uj nevű táncosnők, ünnepeltek bizonyára, kiknek nem adtam egy csókot a kezökre vagy egy gyenge fricskát az orrukra, hóldolatom csekély jeléül. Ifjúság, sólyom madár. Négyórai tea. A néger legény, díszben, magyarul köszön a vörös pokrócos bejáratban. Jónapot. Ez a morbid délszaki flórás előcsarnok, ez kapualj volt. A néger életével törődöm, míg végigmegyünk itt a ruhatárig, engedj meg, arra sok, ez a néger micsoda: kommunista gondo; vagy ellenforradalmár? El vagyok már butulva. A ruhatárban egy asszony, egy férfi, egy fiatal leány vártak. Ezek mind a hárman kommunisták. Vagy pedig nem jár egyeben az eszök, mint a kabátokon meg a számokon, meg a gombostűkön, meg a papírkoronákon és vas hatosokon. Belülről halk zene szűrődik vagy mi csinál. Itt a fogasokon még csak öt négy kabát ur lóg, egy kis bunda nagysád is. Hát beléptünk. Hosszú hosszú hosszú szűk hely, a fal mellett pici nyitott szeparék. Borult lilapirosas világítás. Csend, a zenét nem számítva. Kevés meleg. Fent a falakon sovány képecskék, rámás rajzok. Oh nem, nem ez az egész: oszlopok sokan állanak sorban, az oszlopok közt beléptünk a fő terembe. Ez is hosszú, mint egy folyosó. Több világosság, sok sok kis fehér asztal, i Gaál Pál zeneszerző és karmester ur zongorázik, tapétás fal, nagy festmények végig felakasztva a lehető legnagyobb rendességgel, némelyik kép Blondeldrámában, alattok kicsi képek a könnyű életből s könnyű művészetből. Egy vernisszázsra való képelőadás. Bárpult. Hogy a fityfiritybe írja le az ember magyarosan ezt a bar szót. Én nem azt mondom, hogy bar, azt se akarom mondani, hogy báár, bár bárnak kell mondanunk, csak kurtán, úgy hogy bár. Nem. Bar. Bár. Lássák kérem, ilyen ez az irás. Nem bír az ember mondani valamit igazán, mondani kérem élő lehellés* sel, olyan meleg közvetítéssel, élve, tet* szik érteni? Így van ez komolyan is, nemcsak a barral, így van ez. Nem tudom kimondani papiroson azt, hogy élek, nem tudok érvényesen megmondani semmit sem. Nem. Helyet foglaltam. Egy idős úrnőt látok egy kis asztalnál a falnál szemben ülni egy időtlennel, egy fiatalosabb úrnővel? Beszélnek egymásnak Egy úrféle könyökös zene táján, a zenélést egyedül a terem könézi. Pincér jön hozzám. Megismert, mosolyog, bizalmas. Régi fiú vagyok már, a pincérek mégis mernek. Úgy jöttem be, hogy majd elveszve, magam, árván, idegen gyanánt, egyedül, magammal leszek, világban, mert a világ mindenütt ismeretlen mindig ismeretlen. Nem lehet már, megismerődnek a pincérek. Teát kapok. Négyórai