Színházi Élet, 1919. június 8–14. (8. évfolyam, 23. szám)

1919-06-08 / 23. szám

VIII. évfolyam 1919 Junius 11-tól junius 14-ig ELŐFIZETÉSI ÁRA : kotta-melléklettel Budapesten és vidéken Negyedévre . . 24.—K Hirdetések mm.-sora 3 korona Egyes szám­ára : Budapesten és O. vidéken . . K SZÍNHÁZI ÉLET SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Szerkesztőség Erzsébet-körút 24 Telefon: Józsefi 29-35 Kiadóhivatal Erzsébet-körút 29 Telefon: József 121-72 A jegypénztár száma : Telefon: József 121-73 23. szám A haldokló etikett Irta : SZOMAHÁZY ISTVÁN Egy időben nyilvános tanácsokat ad­tam azoknak az olvasóknak, akik va­lami bonyolultabb lelki kérdésben hoz­zám fordultak s azóta, bár rég abba­hagytam ezt a hálátlan mesterséget, egy-egy faluban vagy vidéki városban még mindig engem tekintenek annak a fórumnak, mely a fehér asztal fölött dúló vitákat eldönti. Sok levelet kapok, nyájas ismeretlenektől, akiket a szere­lem viharai vagy az etikett apró tör­vényecskéi izgatnak s bár férfiasan ki­tartok amaz álláspontom mellett, hogy komoly ember nem válaszol a leve­lekre, ezek a­ szende kis szőkék és rétesnyujtás közben lelki tusákról ál­modozó háziasszonykák még mindig nem akarják tudomásul venni, hogy probléma-kibogozó és etikett-kodifikáló mivoltomban már régesrég nyugalomba vonultam. A háború alatt valamivel megcsappant a levelek száma, de vég­leg még a proletárdiktatúra idején se szabadultam meg tőlük. A posta most nem nagyon pontos, de azokat a levele­ket, melyekben közismert bölcsességem parcellázását kérik, most is hiányta­lanul megkapom. Mindenesetre az volna a legkényelmesebb, ha régi szokásom szerint tűzbe dobnám őket, de mivel van bennem valami az öreg Toldiból, aki roskadozó inakkal mégegyszer a lovára pattant, én is kiragadok még egy levelet a sok közül, hogy a nyil­vánosság előtt válaszoljak rá. Ez azon­ban visszavonhatatlanul a hattyúdalom s a jövőben még a leghibásabb orto­gráfia se fog többé rábírni, hogy hófehér, pátriárkás álszakállamat felcsatoljam. A drága nő fölött, aki a levelet hozzám intézi, nyomtalanul vonult el az utóbbi öt esztendő története : a szerb hadüzenet, a magyar Gotterhaltét zengő pesti utca, a Belgiumon átszáguldó né­met lovasok robaja, a pergőtűz, Lima­nova, a császár frázisoceánja, Ferenc József halála, a lövészárkok, elégett falvak, tengeralattjárók vértengere, a nyomor, a lerongyolódás, az októberi forradalom s végül a győzedelmes proletárdiktatúra, ő most is szendén és ártatlanul és fi­oskáját ábrándosan levegőbe szegezve kér tőlem felvilágo­­­sítást abban a fontos kérdésben, hogy illik-e kézbefogva szopogatni a spárgát s nem barátnőjének, a gyógyszerész­nénak van-e igaza, aki törhetetleníti amellett kardoskodik, hogy úri társa­ságban a jólnevelt ember villára szúrja a virágot, mielőtt a vajasprézlit leszo­pogatja róla. Versaillesben vaskalitkában tartják a béketárgyalásra meghívott németeket, a levegőben szikratáviratok röpködnek, a sok százezeréves föld vajúdik és ro­pog a pántjai között, az embersokasá­gok mélyén vulkánok sisteregnek és ennek a drága kis ártatlanságnak a madáragyvelőcskéjében a vajasprézli és a spárgaevés technikájának problé­mája motoszkál. Tíz millió embernek halála és száz meg száz milliónak fáj­dalma és bizonytalansága mind volt elegendő, hogy ebben a bájos nem és buta kis állatban a lelket felébressze. Szenvedések, energiák, évezredeken át fékentartott indulatok vad áradata rohan végig a világon s ő most se lát tovább az etikett rózsaszínű szalagocskáinál, melyekkel valamikor a pólyácskáját feldíszítették. Nem tudjuk még, hogy milyenné

Next