Színházi Élet, 1919. június 29–július 5. (8. évfolyam, 26. szám)

1919-06-29 / 26. szám

2@ szám VIII. évfolyam 1919 junius 2 ©-től julius 5-ig «ifiilunn­yiók c Budapesten és vidéken Negyedévre . . 3 ®.—K SZINH­ÁZI ÉLET kotta-melléklettel ELŐFIZETÉSI ÁRA : jf » Egyes szám­ára : Budapesten és •T. vidéken . . . Szerkesztőség: Erzsébet-körút 24 Telefon: József 129-35 SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS Kiadóhivatal Erzsébet­ körút 29 Telefon: József 121-72 A jegypénztár száma : Telefon: József 121-73 MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Hirdetések min.-sora 4 korona Hirdetések min.-sora 4 korona i Egy eltűnt művésznőről Irta: SZOMAHÁZY ISTVÁN Mindennap olvasok egy-egy régi, színházi csillagról, aki sokéves szüne­telés után, most ismét visszatér a szín­­­padra, homályba borult nevek ragyognak föl újra a nyilvánosság előtt, de egy névről, mely a legfinomabb muzsika bájosságával csendül felénk fiatalságunk távolából, sohase hallottam a régi esték óta, amikor harminckrajcáros diákjeg­­gyel álltam végig az előadásokat a Nemzeti Szinház karzatán. Óh, mily hálátlan, mily feledékeny a világi A régi igazságot, hogy a színész abban a pillanatban meghal, mikor végkép eltávozik a papirsziklák és vászonerdők közül, senki se erősíthetné meg jobban, mint a nyolcvanas évek legbájosabb magyar naivája, a Szigeti József, Nádai, Halmi, Újházi, Vizvári partnere, a leg­drágább színpadi nő, akit ebben az or­szágban látnunk és hallanunk adatott. Hallottatok-e valamit, ti színházi rajon­gók, a Molnárné nevéről, aki nekünk valamikor a finom kis párisi asszonyo­kat játszotta s messze a Rejane-ok virág­zása előtt, az árvalányhajas Tamássy­­korszakban, francia finomságot és illatot terjesztett maga körül a régi, Kerepesi­úti színpadon ? Öregek, akik a maiak­nak a nevét se ismerik, álmodozva hunyják le szemüket s elfelejtett meló­diákat hallanak a szivük mélyén, mikor az ezüstöshangu Cyprienne-re gondol­nak, aki egy estén, sikerei tetőpontján, egyszerre csak lehullott a szinpad hori­zontjáról. Hova tünt a gyönyörű kis Molnárné, akibe valamikor mindnyájan szerelme­sek voltunk, akinek kedvéért habozás nélkül feláldoztuk a vacsoránkat, mert harminckrajcárnyi vagyonunktól, fájda­lom, csak a művészetre telt. Azt hiszem , férjhez ment valami gazdag erdélyi úr­hoz, egyik napról a másikra otthagyta a színpadot s harminc év óta sohase láttuk többé nyomtatásban a nevét és sohase tapsolhattuk többé véresre a kezünket, hogy mégegyszer megpillant­hassuk a függöny előtt. Milyen lehet a karcsú Cyprienne, mint öreg asszony? Hol él most, gondol-e még vissza a színpadra, ahol asszonyi gráciájával, fiatal szépségével, spinétekre emlékeztető hangjával finom egy­kor valamennyiünket meghódított. Am­íg egy erdélyi falu gazdasági udvarában tipeg, csirkéket nevel vagy régi regé­nyeket olvas, visszaemlékszik-e még a színházi estékre, mikor a gáláns Halmi udvarolt neki a régi, francia víg­játékok­ban ? Nem ejt-e könnyet néha a meg­sárgult szerepkönyvekre, melyeket még bizonyosan ott őriz a fehérneműi között, s nem hunyja-e be olykor ő is álmo­dozva a szemét, mint mi, régi szerel­mesei, akik a múlt fájdalmas szépségei­től megrészegülve fekszünk párnánkon, mikor az éjszaka a fiatalságunkba vezető fehér utat megvilágítja előttünk. Egy távoli dal, mely­ egyszerre el­némult a sötétségben, egy pásztortűz, mely éjszakai utunk közben beleveszett az erdő sűrűjébe; ez volt nekünk a Molnárné művészete. Mily irigylésre méltó sors: szépnek, fiatalnak, erősnek, virágzónak maradni meg az emberek em­lékezetében, akkor is, ha a kegyetlen idő szarkalábakkal rajzolja tele a sima arcot, ha a hajlékony termet öregesen fáradtá lesz, ha a csillogó, sima hajat lassanként

Next