Színházi Élet, 1919. szeptember 21–27. (8. évfolyam, 35-36. szám)

1919-09-21 / 35-36. szám

SZLNRIAZI-KLEI 31 Az utolsó színházi habitué A második felvonás után történt, a nagy tünet alatt. A büffének támaszkodtam és a­zellemi élvezetek hiányáért testi élvezetekkel vgasztaltam magam. Hirtelen felhangzott a­armadik felvonás kezdetét jelző csengetés és z emberek, akik mindig sietnek, vesztükbe ohanni, berohantak a nézőtérre, ahol valóban em voltak teljesen nélkülözhetetlenek. Én azonban, aki — mivel az első két felvonást gyelmesen végig­hallgattam — mér az egész darabot ismertem, a foyerban maradtam és uj iveg világos sört rendeltem. A lámpák egy része faludt, a büffés kisasszony kasszát csinált a élhomályban. A háttérben egy páhelynyith­ató, mint melankolikus jegesmedve, járt-kelt el és alá. Oldalt, az üvegajtón keresztül meg­gyeltem egy ruhatáros asszonyt , harisnyát kö­ött, de a modern vígjáték múzsája is lehetett. Amint megint a sörösüvegem felé fordultam, b­ámulva vettem észre, hogy egy idősebb ur­a velem szemben. Udvarias köszöntéssel meg­merte kalapját. Én ezt a mozdulatot beszél­etésre való felhívásnak véltem. — Önnek, ugy látszik, ép oly szívből nem etszik a darab, akárcsak nekem ? Alig észrevehetően elmosolyodott. — A darab ? Nem mondhatnám ! Inkább p­ublikum ! A darab nem jobb és nem rosszabb, mint ezer másik ! — Mi kifogása van a publikum ellen ? — Hogy nem színházi publikum ! Talán l­­ersenypublikum, cirkuszpublikum . . .­­ Úgy beszél, mint egy színházigazgató a szelezők gyülekezetén ! Érdekelve van a válla­ltban ? — Sajnos nem ! De érdekelve vagyok a pub­kámban, mert magam is hozzátartozom. Sőt jegyemet is magam fizetem. Meglepődve mustráltam végig : Hogyan ? Szmokingos úr és mégis maga fizeti a je­gét ? — Micsoda furcsa dolgok vannak a slégen ! — Igen érdekelve vagyok a publikumban, — flytatta — és ezért fáj látnom, hogy a közön­ég csőd előtt áll. — Szellemi csőd előtt ? — Mondjuk , színházi csőd előtt ! Látja, a­özönségből kiveszett valami, ami az én időm­én még megvolt benne : a színházi érzék, a fellönös, sajátszerű érzék a színház iránt. — Nem lenne szíves ezt az „érzéket", amely­et még sohasem hallottam és amely egyelőre még kissé badarnak rémlik, értelmesebben körülírni ? — A dolog nem olyan egyszerű, de meg­próbálom. Az öregúr kalapját kimért mozdulattal le­tette maga mellé a székre, egy selyemzseb­kendővel leszárította homlokáról a verejtéket és szólt : "­­ — Szégyen botfülünek lenni ? Szégyen a fes­tészethez nem érteni ? — Bizonnyal nem ! Senki­sem szégyenli nyíltan bevallani : nem értek a zenéhez, nem járok hangversenyekre, mert nincs érzékem hozzá, hogy egy szimfóniát él­vezni tudjak. Vagy : nem járok múzeumokba, mert nincs érzékem a festészethez. — Nos hát, színházi érzék is van, amely sajnos nagyon is sok emberből hiányzik, de még nem tartunk ott, hogy ezt a fogyatékosságot nyíltan be­vallhatnók, anélkül, hogy a műveletlenség gya­núját magunkra ne vonnánk. A színház önálló műfaj és ahhoz, hogy a színháznak termel­ü­nk. DÉNES GYÖRGY a Belvárosi színház tagja

Next