Színházi Élet, 1919. szeptember 28–október 4. (8. évfolyam, 37-38. szám)

1919-09-28 / 37-38. szám

VIII. évfolyam ELŐFIZETÉSI ÁRA : Censurat : Dr. Muresian Budapesten és vidéken Negyedévre . . 36. -K Egyes szám­ára : Budapesten és vidéken . . . ^ 1919 szeptember 28-tól október 4-ig 37 -38. szám SZÍNHÁZI mi SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Felelős szerkesztő: INCZE SÁNDOR Hirdetések mm.-soro­s korona Szerkesztőség Erzsébet-körút 24 Telefon: József 129-35 Kiadóhivatal Erzsébet-körút 29 Telefon: József 121-72 A jegypénztár ! Telefon: József száma : 121-73 Az akadémikusok Irta : SZÉP ERNŐ Én az Akadémiát siheder időm óta tisz­teletben tartom, ki meri azt mondani, hogy nem törődtem volna soha az Akadémiával s hogy unalommal illettem ? ó soha, eskü­szöm a nemes Múzsákra, merengő márvány szemükre s mozdulatlan méla tagjaikra, melyek a legklasszikusabb ábrándokkal aranyozták a szivemet, esküszöm, hogy áhítatom lépcsőzete fölött örömzászlókkal és a derűnek krém és rózsaszín felhőivel áll dicsőn az Akadémia! Az Akadémiát tisztelem, az akadémikuso­kat imádom. Ha az akadémikusokra találok gondolni, ha drága személyeik eljárnak képzeletemben előttem, akkor az én szivem dupla erősen és dupla melegen..dobban, fejem pedig oldalt andalodik és ajkaim elnyilnak a bájolt hangulatnak illanó mt­­olyától, s bár magamban vagyok egye­dül, hangot adok,­­ gyengén azt az édes magyar szü szót mondom, elnyújtva : éédes. Édesek nekem az akadémikusok, édesek és kedvesek. Némely percében az életnek gondolom, hogy szívesen élek e világon azért, mert itt vannak az is. Ó igen, hisz eleven lények akadémikusok ők is, a nap süt rájuk s osomó fénylést teszen orcá­jukon és hajukon, kezeik érzik a szabad levegőt és cipőik talpa a flasztert érinti s annak hangzása van. Nézd, nézd, az utcán látni az akadémikusokat, hát ne legyen az ember ettől elragadtatva, ne legyen az ember, mondd, hálás ennek a véletlen potya világnak azért, hogy enged az embernek akadémikusokat látni? Én megállok és pálcámnak dűlök gyönyörködni, mikor három-négy akadémikus leszáll a villamosról az Akadémia egyszerre előtt és bemegy az Akadémia kapuján, hóna alatt. Nézem őket és hallom füzeteivel szavait és könnyed francia mámort tudásuk élvezek fejemben. Az akadémikusok drámaiak, ők tanulmányosak, elvontak, ők Shakespeare­isták, ők nagyot és szentet beszélnek egy­más közt, mikor felmennek az Akadémiára ők Júliával és Titániával foglalkoznak vagy Molière Céliméne-jével, elmerülve s nem is pillantanak széjjel az utca balkán képén, de én az akadémikusok után a férfiszájnak egyszerű igéit kiáltanám: csókolni való kedvesek vagytok, ingerlők vagytok, édesek kedvesek vagytok, de örülök, hogy megint látlak titeket drága akadémikusok. ügy vágyom az Akadémiára én, az akadémikusok közzé. Mindig is, mióta a szívemet tudom, mindig is vágyva vágytam én az akadémikusok közé, ülni köztük az Akadémián. Nem is bánom, leplezzenek le, vessenek meg érte, nem bánom elárulom mindenkinek, hogy a legtitkosabb ambícióm lett mindjárt, mikor fűzfából csinált fan­tomon játszani kezdtem, hogy bejussak az akadémikusok közé. Zenével keblemben, ölelő karokkal futottam volna az akadé­mikusok koszorújába az Akadémiára vagy a cukrászat asztalkái mellé. Ó szeptember, mikor még süt a nyári nap és ott a fán a zöld levél, te kacé

Next