Színházi Élet, 1919. október 26–november 1. (8. évfolyam, 45. szám)
1919-10-26 / 45. szám
Censurat : Dr. Muresian VI. évfolyam 1919 október 26-tól november 1-ig 45. szám ELŐFIZETÉSI ARA : Budapesten és vidéken Negyedévre . . 36. K Egyes szám ára : Budapesten és vidéken . . . ** Hirdetések mm.-sora 4 korona SZÍNHÁZI ELET SZÍNHÁZI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI HETILAP MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP REGGEL Felelős szerkesztő: INCZE SÁNDOR Szerkesztőség Erzsébet-körút 24 Telefon: József 129-35 Kiadóhivatal Erzsébet-körút 39 Telefon: József 121-72 A jegypénztár száma : Telefon: József 121-73 A közönség a diktatúra alatt Irta : SZÁSZ ZOLTÁN okat olvastunk a proletárdiktatúra alatt arról a magas színvonalú, megértő, tisztult izlésü s más hasonló nemességekkel felruházott közönségről, mely a romlott és tompalelkü burzsujok helyét a színházakban elfoglalta. Az uj közönség — ez kedvelt témája volt az akkori szovjet dicsérő íróknak — s a proletárok meg lehettek elégedve azzal az esztétikai érettségi bizonyítvánnyal, kekben kaptak, melyet ezekben a cik-Nap-nap után hallottuk, hogy itt is, mint annyi más téren, elérkezett az a nagy változás, melytől egy uj korszak fog számítódni. Bár, bevallom, egy szót se hittem azokból a cikkekből, mégis néhányszor elmentem a színházba a szovjet alatt, mert arra valóban kíváncsi voltam, hogy miképen viselkedik a proletárközönség. Voltam egy kétszer a Magyar- és Vígszínházban, egyszer az Operában, kétszer a Nemzetiben, megfigyeléseim elég széleskörű tapasztaláson alapulnak tehát. Meg kell mindenekelőtt jegyezni, hogy a közönség a szovjet alatt se volt igazi proletárközönség, azaz tisztán szegény testi munkásokból álló tömeg. Az olcsó jegyeket ezek a rétegek a legtöbb esetben továbbadták kishivatalnokoknak, diákoknak, mindenféle szellemi munkásoknak, akik erős burzsujárnyalatot adtak a nézőtereknek. Különbözni azonban ezek mégis jelentékenyen különböztek a régi, diktatúra — vagy pláne háború előtti közönségtől. Már egy egyszerű végigpillantás a nézőtéren elömlő emberfejszőnyegen is nyilvánvalóvá tette a nagy változást. A közönség szürkébb és dísztelenebb volt, mint előbb. De nemcsak a csillogó hajdíszek és ápolt hajzatok hiánya idézte elő ezt; maguk az arcok sokkal jelentéktelenebbek és üresebbek. De ez még hagyján. Kezdődött az előadás s én azt figyeltem meg. Minden színházbajáró ismeri azt az érdekes folyamatot, mellyel a darab kezdetén a nézőtér lassan elcsendesedik s a közönség figyelme belekapcsolódik a darab menetébe. A függöny szétválása után rendesen még hallani köhögést, megjegyzéseket, izgést-mozgást, szinlapzörögést ; mindaz aztán lassan elcsitul s végül is majdnem teljes csendben a nézőtér s a szinpad lelkének egyesülése megtörténik. Minél kongeniálisabb a darab és a közönség, annál gyorsabb ez az egyesülés. Nos, a diktatúra alatt a nézőtérnek ez az elcsitulása szinleg lassabban történt meg s tökéletesen körülbelül sohse jött létre. De természetesen a közönség nemcsak ilyen némasággal reagál a darabokra. Sőt ellenkezőleg ez igazi visszahatás ugyancsak zajos szokott lenni. Taps, kacaj, erősebb lélekzés, a hangos nevetéssel járó testi mozgás mind együtt adják azt a hangvihart, mely valami hatásos komikus jelenet vagy mondás után a nézőtéren elsüvölt. A komoly hatás nem ilyen zajos, de az is megismerhető a színház légkörén. Nos, ezek a nézőtéri légköri változások a proletárdiktatúra alatt sokkal bágyadtabbak, elmosódottabbak voltak, mint a rendes közönség előtt. A nézőtér nem fogott fel annyi szeretni valót s nem hatódott