Színházi Élet, 1920. április 18–24. (9. évfolyam, 16. szám)
1920-04-18 / 16. szám
24 SZÍNHÁZI ÉLET Igen érdekes könyv jelenik meg a napokban Grátz Gusztáv dr. szerkesztésében. „A bolsevizmus Magyarországon" a könyv címe s egyik legizgalmasabb fejezete az, melyet Bárdos Artúr dr. irt a bolsevvki időkből a színházakról. Az avatott kézzel irt cikk egy részét itt közöljük : Minden igazi művész ösztönös, természetének lényegében rejlő, lebízhatatlan ellenkezése volt ez a falanszterrel, a kategóriával, az uniformissal és mondjuk ki őszintén : az egyenlőséggel szemben. Ha a kommunizmus világrendjének legfőbb ellenérve az, hogy ellenkezik az emberi lélekkel, akkor mennyire kell ellenkeznie a művész egyéni életre, élményekre szomjas énjének lényegével . . . Művészi téren már ezen a ponton is csődöt kellett mondania a kommunizmusnak. Hogy előőrsei között mégis mindenütt nagy számmal voltak művészek is, az a világmegváltó tanok emberi perspektíváján és érthető tetszetősségén kívül éppen a változatosság e vágyából, továbbá a saját alaptermészetük gyökeres félreismeréséből következik. Ezeken a nemesebb motívumokon túl, persze, sokkal alsóbbrendűek is kerestek kielégülést a kommunista világrendben. A nem érvényesült, de nem is annyira újszerűségük, mint tehetségtelenségük miatt alulmaradt tömegek azon a meggyőződésen voltak, hogy a kommunizmus nem egyéb, mint az ő érvényesülésük országa ; egyszerűen azt jelenti, hogy most már ők kerülnek az eddigi nagyok és tehetségesek fölébe. A csúnya színésznők szentül hittek a kommunizmus olyan értelmezésében, hogy ezentúl már ők fogják a gyönyörű nőket alakítani és a púposak és sánták meg voltak győződve róla, hogy a kommunizmus több szóval kifejezve azt jelenti, hogy most már ők fogják Antonius és Romeo köntösét viselni. Íme, egy okkal több, hogy viszont a jobbfajta művészek, ugyanilyen életösztönnel irtózzanak az új világrendtől. Külön fejezetet érdemelne azoknak az impresszióknak a részletes leírása, melyeket az ember a Színészek szakszervezetének, vagyis a „Fészek" művészklubnak mindenkor roskadásig megtelt helyiségeiben gyűjthetett. A hiúság és éhség vásárának dantei képei gomolyogtak itt a füsttől és emberpárától sürü levegőben, lebírhatatlan zsongás, lárma és kiabálás követelte jogát a minden díszétől megfosztott, pőre élethez és a bolseviki korszak szinte szimbolikus eledeléhez : az árpakásához. A színházi élet területein sohasem látott ásatag alakokat, mindenféle apokaliptikus szörnyeket vetett felszínre a nagy csatorna ; éjjeli nők, akik most kenyerüket vesztették, úriasszonyok, akik valamikor sziniiskolába jártak, grófnők, akik moziszinésznők akartak lenni, mert meg tudták ülni a lovat, régen nyugdíjazott kóristák, akik itt a felvételi vizsgán Hamletet szavalták: ezek proletárjogon,mind színészek akartak lenni és igazuk volt, mert lettek is. Az összes színészeket aztán kategorizálták. A népbiztosság öt kategóriát állapított meg. Az I. kategóriába tartoztak a kardalosok, a 11-dikba a segédszínészek, a III. és IV-dikbe a színészek, az V-dikbe az esőrendű színészek, rendezők, karmesterek stb. A fizetések havi 900 koronától 3000 koronáig emelkedtek. Ezeken kívül volt még egy kategória, azoké, akikkel 3000 koronán felüli fizetéssel külön szerződést kötött az állam : ezek az úgynevezett „specialisták". Minthogy a szovjet államban havi 3000 koronánál nagyobb fizetése senkinek sem lehetett, viszont az internacionális értékű munkát jobban meg kellett fizetniök, ha nem akarták, hogy minden jobbnevű művész kivándoroljon, orosz mintára meghonosították a „specialisták" intézményét. A fővárosban körülbelül 40 - 50 színész és rendező kapta volna meg a „specialista" címet és jelleget A színházak vezetőinek a kategorizált bizottság elé kellett terjeszteniük a színészek listáját és a bizottság döntött a színészek anyagi és művészi sorsa felett. Már az volt a nevezetes, hogy ez a bizottsá nem érte be azzal, hogy a művészek fizetését állapítsa meg az eddigi fizetéseké bizonyos méltányossági szempontok alapján, hanem kifejezetten művészi kvalitásokat kívánt kategorizálni, a színész művés múltjára és jövőjére kivánt osztályzati Bárdos Artúr a bolseviki színészetről