Színházi Élet, 1921. november 6–12. (10. évfolyam, 45. szám)

1921-11-06 / 45. szám

9 SZÍNHÁZI ÉLET mama is térdig érő szoknyában áll a szín­padon.­­ Furcsán hat az is, mikor modern ruhás emberek arról beszélnek, hogy valaki négykrajcárosokat lő le a levegőből, holott ma már a közönség jó részének még a gyerekkori emlékei közül is hiányzik a régi suszter tallér. Modern ruhában anakronizmusnak hat az efféle, valamint az is, mikor gazdag embe­rek, nagyvárosban gyertyáról, beszélnek, kül­dönccel intéznek el olyan dolgot, amit tele­fonon el lehetne végezni , és ha tízezer korona miatt zavarba jönnek, holott csak egy szőnyeget kellene eladniok az első „házhoz jövök"-nek. Mert a mai, divatos szabású ruhát viselő szereplőkről joggal te­heti föl a néző nemcsak azt, hogy épp úgy tisztában van a modern technika vívmányai­val, telefonnal, automobillal, repülőgéppel, mint ő, hanem azt is hogy tudomást szerzett a világháborúról, a forradalmakról, sőt arról is, hogy ezer korona ma annyit ér, mint haj­danában húsz. Ezek azonban még a kisebb, látható, kézzelfogható dolgok, amelyeken még vala­hogy túlteheti magát a néző, ha nem túlsá­gosan kirívóak és nem nagy számban for­dulnak elő a darabban. Nagyobb a baj, ha a darab szereplői egy más, elmúlt kor szel­lemi áramlata alatt születtek, ha gondolkodás­módjuk, világnézetük, erkölcseik idegenek a mai kor gyermekeiétől. Ha a nézőben felmerül a kétely: „ilyen ember ma már nincs", — akkor következett el az, hogy a szinlapon jelzett ma és az igazi ma között beállt a végleges szakadás. Akkor a darabot nem lehet többé mai ruhá­ban játszani, hanem vissza kell állítani a sa­ját korába, amelyben íródott. Így vélik a civil darabból kosztümös darab. Kisfaludy Károly és Szigligeti Ede darabjai már régen átestek ezen a processzuson és ma már alig lehet elhinni, hogy a Csalódá­sok vagy Liliomfi valamikor modern darabok voltak. Mert ezek egy azóta egészen átala­kult társada­lom viszonyaiból fakadtak s ami bennük a mai felfogástól idegen, azzal ki­békít, azt megmagyarázza a kosztüm. Az örök em­bert pedig a kosztümön és régi miliőn áttörve, hozzá tud férkőzni a szí­vünkhöz. Mert itt van a kérdés­nek a lényege. Ez hatá­rozza meg, hogy egy da­rab visszaöltöztethető-e a saját korába, hogy van-e benne olyan örök emberi tartalom, amely megbírja a kosztümöt. Ezért nem menthető át minden darab a modernségből a klasszi­kusba, csak az, ami klasszikus. Az olyan da­rabok ugyanis, amelyek­ben nem az események külsőségei, vagy a játszó „Jaj, de csúnya a kegyelmes úr" Latabér Árpád, Somogyi Nusi Király Színház : „A hollandi menyecske" Angelo fotografia

Next