Színházi Élet, 1928. január 1–7. (18. évfolyam, 1. szám)
1928-01-01 / 1. szám
88 SZÍNHÁZI ÉLET AZ JTH^IOr/POPT Szerkeszti: BALLA ERNŐ — Nagyon örülök, ilyen jó színben látom, hogy úgy látszik, már kiheverte a karácsonyi ajándékosztás fáradalmait. — Hát nem panaszkodhatom, simán ment minden, mindenki meg volt elégedve. De mi az én ajándékaimhoz képest az, amit Somogyi Nusi kapott. S nemcsak, hogy mit kapott, de hogy hogyan kapta? — Hogyant — A következőkép: Somogyi Nusi karácsony estéjén vacsorát adott, amelyen Családja és néhány meghitt jóbarátja vett részt. Javában folyt a vacsora, amikor hirtelen éktelen dudálás hangja szűrődött be az ablakon. „Hogy lehet így dudálni? — mondta Somogyi Nusi — mire a duda még hangosabban kezdett odakinn bőgni. Oly feltűnő volt ez a dudálás, hogy Nusi kinyitotta az ablakot, hogy megnézze, kinek szól a kürtjei Éppen szemben az ablakkal egy autó körvonalai látszottak, mellette a soffőr, aki mihelyt a primadonnát meglátta, elkezdett integetni. Somogyi Nusi nem tudta mire vélni a dolgot, bundát vett magára és kisietett. Ott állott egy vadonatúj, zöldszínü Citroëncabriolet, benne az igazolólapon a tulajdonos, Somogyi Nusi neve, a kocsi ablakán pedig ott függött kedvenc kaballája, egy kis Bonzó. — Képzelem, hogy örült. — Azt meghiszem, ennél szebb karácsonyi ajándékot kevesen kaptak, no de Nusi meg is érdemelte. — Valamint merte az ünneplést megérdedr. Hajós Imre, aki a Svábhegy keményre fagyott, síkos utján hatvanhét kilométeres tempóban száguldott felfelé Harley-Davidsohn motorkerékpárján. — Méghozzá nem is egyedül! — Nem. Salacz Oszkár és Ottlyk Lajos siiztek és őket vontatta maga után Hajós.