Színházi Élet, 1928. április 22–28. (18. évfolyam, 17. szám)
1928-04-22 / 17. szám
130 S 2 IK H Ä2 I Ë LE r VARIUS (kiszól jobbra): Rettenetes egy itali Jobb borunk nincs? META (kivül): Nincs. Csak ez van. (Meta karcsú, csinos fiatal lány, bejön, egy csészében szőlőt hoz, leteszi az asztalra.) És ebből sincs sok. VARIUS: Bár sietnének egy kicsit és befejeznék már ezt a háborút, hogy végre tisztességes ételhez és italhoz jussunk. META: Hogy meri a rabszolga gazdájának a borát szidni? VARIUS (az asztalnál ül): Rendben vam. De torkig vagyok már ezzel az élettel. META: Talán én is. Rómában rabszolgának lenni nem a legmulatságosabb mesterség... De szeretném tudni, mit tehetünk ellene? VARIUS: A rabszolga néha megszökik. META (rémülten): Varius, ne beszélj többé erről. És megtenni se próbáld. Tudod, mi vár rád. Halálista vagy, ha elfognak. VARIUS: Nem választod százszor inkább a halált, mint a rabszolgaságot? Cudar idő! Ilyenkor támadja meg az embert a reuma, csuz és zsába. Ne felejtse el, hogy az Aspírintabletták ily bántalmak esetén biztosan megsegítik. Kérjen mindenütt eredeti csomagolású Aspirin-tablettákat és utasítson vissza úgy „pótszereket", mint egyes tablettákat. Minden gyógyszertárban kapható. VlTA: Nem. Nielli mondhatnám. VARIUS: Neked könnyebb, mint nekem. Te ragaszkodol az asszonyodhoz, ő pedig jó hozzád. Megért. META: Megért minket, mert ő maga is idegen itt. VARIUS: Úgy van. Rómában pedig minden idegennel szemben az a jelszó: „Ha itt nem érzik jól magukat, nem mennek vissza oda, ahonnan miért jöttek?" Ők tudják legjobban, hogy nem mehetünk. META: Ne törődj vele, Varius. (Megöleli és megsimogatja a haját.) Rosszabb vége is lehetett volna, sokkal rosszabb. Ha eszembe jut, hogy elszakíthattak volna egymástól, amikor elfogtak minket... VARIUS: Igaz. De miért nem szabad egymást szeretnünk? Miért kényszerítenek arra, hogy elfojtsuk azt, amit a természet oltott belénk? Egymáséi vagyunk — de nem lehetünk egymáséi, mert rabszolgák vagyunk. META: A római rabszolga okosan teszi, ha elfelejti azt, ahogy ő is ember. VARIUS: Ha te nem volnál itt, talán elfelejtettem volna már. (Megöleli.) Amikor a szemedbe nézek, semmiről sem tudok — csak arról, hogy szeretlek. META: Én is szeretlek. Varius: Örökké szeretni foglak. (Félénken elhúzódik tőle.) VARIUS (kitörve): Meg kell szöknünk. Metal Menekülnünk kell Rómából, vissza kell szerezniünk szabadságunkat. META: Varius, nem menekülhetünk Rómából. Mindenütt Róma van. Nemsokára az egész világ Róma lesz. VARIUS: Ha el tudnánk jutni csak Apuliába is, csatlakozhatnánk a karthagóiakhoz. META: Ez a legreménytelenebb. A római hadsereg bekerítette őket. Hallottam, amikor gazdánk azt mondta, hogy Hannibal vereségének a hírét minden pillanatban várja. VARIUS: Gazdánk nemi mindig tudja, mit beszél. META: Nem bizony. De nem is kell tudnia. Szenátor... De nem tudok elmenni, nem tudom úrnőnket itthagyni. Amytisnek szüksége van ránk. Varius: Halálra unja magát Rómában. VARIUS: Érthető. META: Egyetlen barátja mi vagyunk. Ragaszkodik hozzánk. VARIUS (izgatottan): Talán velünk szökik. META: Ha valamilyen módját tudná annak, hogy Rómából megszökhessen, régen megszökött volna már. .. Verd ki fejedből ezt a gondolatot. Nem szökhetünk meg. Soha. VARIUS: Majd csak találunk valami egérutat. (Meta gyöngéden megcsókolja.)