Színházi Élet, 1930. december 14–20. (20. évfolyam, 51. szám)
1930-12-14 / 51. szám
A PERTU Bohózat Irta: Békeffy László Kakas Kázmér Sajt Mátyás őméltósága Magyar Lajos , Páger Antal Ezen darab előadási joga kizárólag dr. Marton Sándor színpadi kiadóvállalatától (Budapest IV., Bécsi utca 1.) szerezhető meg. Az engedély nélküli előadást szigorúan bünteti az 1921. évi LTV. t.-c. Copyright 1930. by dr. Alexander Marton. Szinrekerült az ANDRÁSSY UTI SZÍNHÁZBAN a következő szereposztásban: Mákos Ákos Békeffy László Gyula, pincér Vértes Tibor Manci, trafikos lány . . Kéry Panni Tagló János . . . . .,„„1. Kiss Lajos - - - - - ' • — • --• aeienuve* u„„„„ r„t. Bekecs Dezső Peti Sándor Báró Kecskereky . . . Tasnády Pál (Szín: egy dumaparti kávéház vagy vendéglő terrasza. A színpad berendezése rendezés szerint.) Mikor a függöny felmegy, az egyik hátsó asztalnál ketten ülnek.) BEKECS (óvatosan jön be, többször körülnéz, majd hirtelen leül az egyik elöl álló asztalhoz és újságolvasásba merül.) PINCÉR (jobbról be, körülnéz, majd észreveszi Bekecset): No mi az, Bekecs úr, maga már megint itt van? BEKECS: Nézze, kérem, Gyula, ne legyen már olyan szívtelen. Valamiből elvégre csak élnem kell! És elvégre maga sem panaszkodhat, hiszen minden üzletből leadok magának 20 percentet. PINCÉR: Na jó, jó, hiszen nem mondom, de félek, hogy egyszer csak feltűnő lesz a dolog. A végén még engem kirúgnak innen maga miatt. BEKECS: Ugyan, dehogy rúgják ki! És egyáltalában mert volna feltűnő az egész? Maga csak mindössze annyiban működik közre az én életemben, hogy megmutatja, hogy ki az, akire szükségeim van. PINCÉR: Hiszen nem is itt van a baj, kérem,hanem az a baj, hogy a Bekecs úr (végignéz rajta) öltözéke kissé gyenge. Nem egy ilyen jobb, dunaparti caffé restaurantba való. BEKECS: Hja, barátom, ez az tartozik. Hát, öregem, ne beszéljünk üzlethez olyan sokat, hozzon nekem tízóraira egy vajaskenyeret, de sóik snidlinggel. Aztán legyen résen, öregem, ha valaki akad, olyan nekemvaló, rögtön szóljon. PINCER: Tessék csak rámbízni, Bekecs ur. (El.) MÁKOS (pillanatnyi szünet után balról jön, körülnéz, majd észreveszi Bekecset): Nézz oda, kit látnak szemeimi Szervusz, Bekecs ! BEKECS: Nézzenek oda, a Mákos Ákosl Hát te hol jársz erre? Nem láttuk egymást az iskolapadok óta! MÁKOS: Nahát, ez aztán csakugyan véletlen szerencse. BEKECS: Hát hogy véletlen, azt elismerem, de hogy szerencse, ebben nem vagyok biztos. A Rothschilddal, ha volna, az lett volna egy szerencsés találkoztál MÁKOS: Azért én mégis szerencsének tartom. Mert a mai viszonyok között még az is szerencse, ha két szegény ember találkozik, mert legalább megvan az az hogy elmondják egymásnak, hogy örömük, milyen rosszul megy nekik. BEKECS: Hát hogy rosszul megy nekem, azt éppen nem mondhatnám. Nincs palotám az Andrássy úton, nem vagyok hitbizománytulajdonos, de azért még 10—20 pengőért nem megyek a szomszédba. MÁKOS: Na, ne beszélj! Szóval jól megy neked? Pedig a kinézésed után ítélve . . . BEKECS: Egész jól hitted. Azért, mert egy pár pengőért nem megyek a szomszédba, attól én még nézhetek így ki, ahogy kinézek!... Van mit ennem, barátom és van egy kis lakásom, ahol el-ellakom. MÁKOS: Szóval istenien megy neked! OTA KEDVENC MARKAJAa HORNIMAN5 ZAMATOS T £ A „ _ KIADÓS ECESZXEGES. 119-