Színházi Élet, 1932. február 28–március 5. (22. évfolyam, 10. szám)

1932-02-28 / 10. szám

A veszélyes zene írta: SZOMORY DEZSŐ Azt kérdezném tisztelettel: miért kellett Faustnak megfiatalítani magát, hogy Margarétát elcsábítsa, ha voltak neki ékszerei? Miért? Mert nem volt zenész. A zenésznek elég a zene a csábításhoz. Ha Faust el­dirigálhatta volna a IX. szimfóniát Margaréta előtt, egé­szen biztos, hogy nem­ kellett volna neki a továbbiakhoz se fiatalság, se egy egész kazetta ékszer. Mert a zene több, mint nagy varázsló, ahogy ezt a menyecske mondta a m­últ héten, ezeken a hasábokon. A Weingartner húszéves felesége. A zene, az a legveszedelmesebb kerítő, ezt kell mondani bátran. Például egy férfi s egy nő leül a zongorához, egy négy­kezesre. Ártatlanul egy négykezesre. De ha ez Beethoven vagy Bach, ez a négykezes, ez már jelent annyit ennek a férfinak s ennek a nőnek, ez a Bach, mint például egy kis anyakönyvvezető egy szürke kerületben. Lehet mondani, hogy lelki izgalomban többet is jelent. Aztán . . . aztán, az egy borzasztó dolog, ami kezdődik. Átszellemül­ten, elragadtatva, mind izzóbb kontaktusban a zseni szel­lemével, lelkével és érzésével, átitatva s I f­élig ájultan hangoktól és harmóniáktól, átmenetektől s fordulatoktól, félig őrülten az ilyen utasításoktól, mint in gehen­der Bewegung, doch mit Ausdruck s amit hirtelen követ egy attacca vivacissimamente! — a lábszáruk összeér a pedálnál! Találkozik a pedálnál! Két lábszár, ha találko­zik egy pedálnál, az a legnagyobb baj. Az súlyosabb, mintha találkozik egy ebédlői asztal alatt vagy a vil­lamoson. Egy férfi s egy nő, ha leül négykezesre egymás mellé egy zongoránál, ez többet jelent, mintha leülnek egy diványra. A zongora előtt nincs kor, csak öröm van s a nagy élmény. Az ilyen négykezesek, még mielőtt egymásé lennének, már egyesültek a művészetben s a szép­ségben. Mind a kettő, amit érez, úgyszólván átönti egy-

Next