Színházi Élet, 1932. november 13–19. (22. évfolyam, 47. szám)

1932-11-13 / 47. szám

A parasztk­öltő első szerelme Sértő Kálmán szerelmeslevelei és versei Bojár Lilihez, a pécsi Nemzeti Színház primadonnájához Úgy jött föl gyalog Baranyából néhány hét előtt, mint a garabonciás diák. Vé­kony, széljárta kabát volt rajta, csizmás lábát belepte az országút pora. Ezenkívül egy átvető tarisznya volt nála és a tarisz­nyában nem hamubasült pogácsa, hanem versek. A húszesztendős baranyai paraszt-gara­bonciás nevét azóta az egész ország emle­geti. Az esztéták azt mondják, hogy csi­szoltatlanságában is gyémántként tüz ki Sértő Kálmán verseiből az őserejű tehet­ség. Nemcsak tiszta és szép érzéseket, de meglepő gondolatokat ontott magá­ból a verses tarisznya. A legelőkelőbb lapok közölték verseit, őt magát Hatvany Lajos báró vette gondjaiba. A parasztfiú tehát bevonult az iroda­lomba és most már bizonyos elégtétellel gondolhat vissza arra a levélre, amit két évvel ezelőtt Sértő Kálmán, a pécsi 8-as honvédgyalogezred közlegénye írt egy fiatal pécsi színésznőnek: „Nyugodtan rábízhatja sorsát tollam­nak hegyére. Magáért fogok irni és dol­gozni, hogy nevét megismerjék az embe­rek milliói." Ezt a hittel teli naiv és rajongó leve­let Bojár Lilinek, a pécsi Nemzeti Szín­ház akkori drámai primadonnájának írta Sértő Kálmán közlegény. Sértő Kálmán tizennyolcéves korában önként bevonult a pécsi 8-as honvéd­gyalogezredhez. A fiatal bittsei paraszt­legény csöndes lényét egyszerre felza­varta a „nagyváros" élete. Egyszer, va­sárnap délután elment a színházba is. A Tábornokot adták Bojár Lilivel a fősze­repben. Csodálatos volt ez a délután és m­ég furcsább az utána következő este. A fiatal baka, aki Petőfin kívül egyetlen magyar költőt sem ismert, úgy érezte, hogy versben kell elmondania érzéseit annak a Valakinek, aki a révületnek ezt az állapotát előidézte: a darab primadon­nájának. És megírta Bojár Lilihez első szerelmes, verses levelét: Nem vagyok nagy úr, egyszerű baka, Ki csak mosolyát, szavát Pedig érzem, hogy alacsony keresem, vagyok És így a szivét meg nem lelhetem. Nem közeledhet magához baka, Habár a szive tiszta, mint a hó, Nekem csak kin az emlék hangja is, Magának pedig a pompa való. Könyörgöm azért ifjú hangomon, írjon választ a levelem után. Nekem nagyon lesz minden kis betű, Óh, ennyit írjon: sajnálom csupán! S ne tiltsa meg, hogy hódoljak tovább Hisz ebben üdvöm s örömem Oka nem vagyok, maga a hibás, lelem, Hogy lelkem mélyén ég a szerelem. A primadonnát meghatotta a verses szerelmi vallomás naiv bája. Azonnal vá­laszolt a baka-költőnek és buzdította, hogy ne hagyja abba az írást. Erre érkezett másnap Bojár Lilihez a következő levél: „Nagyságos Művésznő! Először is há­lás, köszönetemet kell kifejeznem bá­jos soraiért. Tanácsa, amely a föld minden kincsénél többet ért, hogy ne hagyjam abba a verselést, arra ösztökélt, hogy legszentebb érzéseimet közöljem önnel..." Bojár Lili, a parasztköltő első szerelme (Iritz ioto)

Next