Színházi Élet, 1933. július 30–augusztus 5. (23. évfolyam, 32. szám)

1933-07-30 / 32. szám

— Annyi baj! Majd nye­regbe száll egyszer a Su­mik Jani és akkor az egész utca meg fog gaz­dagodni. Arról ábrándozott, hogy betéti társaságot alapít és a Sumik-gyerek irányítá­sa mellett fölvirágoztatja az egész környéket. Hej, mert sokat tudnak azok a zsokék! Hiába beszél akár­ki akármit, a pakli már a verseny előtt készen van. A Jani pedig ezalatt a lovakat jártatta és hol tőlük, hol az emberektől kapott egy-egy rúgást. Néha megengedték neki hogy «munkában» lova­goljon is s ami a legfon­tosabb, testsúlyban alig gyarapodott. Tizenötéves korában még csak huszon­hét­ kiló volt, ami igen szép karrierre engedett következtetni. Magasságra is alig felelt meg egy tíz­éves gyereknek és ha néha­napján hazavetődött, Havlicsek bácsi sietve aggódó anyja és odaállították az ajtófélfa mellé, ahol bevágott mutatták a Jani gyerek lassú vonalak növeke­dését. — Ejnye, te haszontalan, — ripakodott rá a szabó — már megint nőttél egy fél centit! És sietve elvitte Janit a szomszéd pálinkamérésbe, ahol addig ittak, míg a gyerek össze nem esett. Mert a pálinka és általában a szeszes italok, hasznos szerek a növés ellen. A sors fonalát azonban nem bír­ták a gömb utcai úriszabóra, így történt, hogy Sumik Jani négy év alatt is csak egyet­len egy versenyben szállt nyeregbe. Ez az egy vigaszverseny-féle volt és Wil­kins tréner hirtelenében nem talált más kissúlyú lovast, hát felültette a Sumik­gyereket egy Trófea nevű macakára, amelynek mellesleg semmi keresnivalója nem volt ebben a versenyben. Az indu­lók listáján tehát ott szerepelt a Sumik neve is, igaz, hogy nem rendes nyomta­tott táblán, csak egy kék ceruzával heve­nyészve beírt kartonpapíron. A legtöbb turflátogató föl sem jegyezte a pro­gramra, csak Havlicsek szabó lótott­futott az ismerősök között és minden pénzével megnyomta a kancát. Így is fizetett volna háromszázszoros pénzt, ha bejön. Maga Sumik dobogó szívvel öltötte fel a fehér vállszalagos kék dresszt ss ami­kor macskája hátán először repült el a zsúfolt tribünök előtt, úgy érezte, hogy a ló lábai a füvet sem érik. Kimenni remekül ment ki a starthoz és visszafelé is első lett, csak egy kis baj történt. Tudniillik a lovak az ovális alakú pálya hosszabbik ívén futottak, míg Sumik lova, a Trófea, a start pillanatában sze­rencsétlenül megfordult és a nézőközön­ség nagy mulatságára visszafelé futott be a célhoz magával ragadván gyönge­képű lovasát, aki egész úton öngyilkos­ságra gondolt. Nem ölte meg magát és abba a pár pofonba sem halt bele, amit Wilkins tré­nertől kapott. A lovászgyerekek azonban sokáig nem tudtak röhögés nélkül rá­nézni és ha valahol meglátták, azt kia­bálták feléje: — Itt jön a rák! Ez a gúnynév aztán végérvényesen rajta ragadt. Senki sem mondta többé, hogy Sumik, hanem­ a Rák. Wilkins tré­nernek pedig soha többé eszébe nem ju­tott, hogy nyeregbe ültesse a Rákot. * Pedig... Sumik Jani nagy, fékezhetet­len vágyat érzett magában, hogy le­mossa egykori szerencsétlen szereplésé­nek gyalázatát. Hányszor könyörgött, hányszor szí­rt és esküdött, hányszor fe­nyegetődzött öngyilkossággal, hogy csak egyszer, egyetlen egyszer mutathassa meg lovastudományát a nagyközönség­ Az indulók listáján ott szerepelt Sumik neve is . 41

Next