Színházi Élet, 1933. augusztus 6–12. (23. évfolyam, 33. szám)

1933-08-06 / 33. szám

kete művésznő követi, kecsesen meghajol publikum felé, azután ő­­ is eltűnik. így jelennek meg sorban az amatőr filmszínésznők és szí­nészek az vásznon, hogy a nézőtéren ülő rendező és szcenáriumíró kivá­laszthassa közülük­ kö­vetkező filmje fősze­replőjét. Előadás után megín­tervjú voltunk az amatőr filmsztárokat filmisze­repléseikről és élmé­nyeikről. SZÉKELY ERZSÉ­BET, karcsú, magas, fe­kete leány, magyar neve ellenére, egy SZÓt Sem­ban született, ahol édes­­apjának repülőgépgyá­ra van: — Fél éve vendéges­kedem Budapesten, — mondja — és itt kerül­tem először felvevőgéppel, szembe a Termé­szetesen szigorúan ama­tőr alapon. Az Ezüst há­romszög című amatőr­film főszerepét játszot­tam. Vígjátéki­­ szerep volt, azonban úgy ér­zem, hogy igazán szé­pet csak mint drámai hősnő tudnék produ­kálni. A filmet megsze­rettem és elhatároztam, hogy hazatérésem után filmszínésznő leszek. GOGOLAK EDITH egyetemi gál, francia hallgató, ön-és művé­szettörténet-szakos. Ti­zenkilenc éves. A télen bálkirálynő volt Pes­ten, most amatőr film­sztár. Lénárd Endréné, képzett filmtechnikus, a férje vígjátékát vitte liken» (Kis Pál felv.) tud magyarul. Amerika- Kljnai Erzsi Lénárd Endre <«A föld halála cimü drámájának hősnője (»« pál felv->

Next