Színházi Élet, 1934. október 14–20. (24. évfolyam, 43. szám)
1934-10-14 / 43. szám
(Tánc. Tánc után a görlök széthúzzák a függönyt és a hátsó ajtón távoznak.)Lisette csinos szobalány, a jobboldali ajtó előtt egy széken áll és láthatóan az ajtót őrzi. Kézimunkázik és közben dúdolja: »Viharfelnikkel terhes az ég. . .« Majd a baloldali ajtó nyílik, François, elegáns inas, belép, kezében levél és néhány csomag. Lisette ügyet sem vet rá.) FRANÇOIS : Lisette ! LISETTE (tovább dúdol, nem telel). FRANÇOIS : Lisettkém, gyöngyöm, miért nem méltat feleletre? LISETTE (hátat fordít, tovább dúdol). FRANÇOIS (hozzálép és kopog a hátán, mintha ajtón kopogna) : Szabad? LISETTE (haragosan megfordul) : Zárva ! FRANÇOIS : Bocsánat . . . LISETTE : Hogy mer hozzám nyúlni? Kicsoda maga tulajdonképpen? FRANÇOIS : Csak a vőlegénye vagyok. LISETTE : Ne vegye úgy a szívére ezt az állapotot. FRANÇOIS : Nem értem, miért bánik velem így egy idő óta. Talán megbántottam tudtomon kívül? LISETTE (élvállról) : Maga? Engem? FRANÇOIS : Hát akkor miről van szó? LISETTE : Maga ezt úgy sem érti. FRANÇOIS : Talán kegyeskedjék megmagyarázni. Ez így nem mehet tovább. Végre is nemsokára házastársak leszünk. LISETTE: Vájjon?! FRANÇOIS: Ha nem ismerném a nőket, most meglepődnék. És mi ingatta meg szerelmét Lisettkém? Talán vetélytársam akadt? LISETTE (titokzatosan) : Gondoljon, amit FRANÇOIS: Legalább méltó vetélytárs? Valami előkelő úr? LISETTE : Ki tudja . . . FRANÇOIS : Nagykövet? Bankvezér? Főpincér? LISETTE (mosolyog) : Meg lesz vele elégedve. FRANÇOIS : Ohó, micsoda rendkívüli ügy ez? Mit jelent ez a titokzatosság? Beszéljen Lizi. LISETTE: Máris többet mondtam, mint amennyit kellett volna. Azonfelül nem vagyok Lizi. A maga számára Lisette kisasszony vagyok. Megértette? De térjünk a tárgyra. Mit óhajt? FRANÇOIS: Úrnőm, a méltóságos báróné beszélni kíván a báró úrral. LISETTE: Sajnálom, de gazdám, a méltóságos báró úr ma nem fogad. FRANÇOIS: Akkor szíveskedjék a báróné levelét kézbesíteni a báró úrnak. (Levelet ad át.) A választ itt várom. LISETTE : Jó, de ne foglaljon helyet. (Jobbra kimegy. François egyedül marad. Tovább dúdolja a musívumot, amit Liselle kezdett : t Vihar/elhókkal terhes az ég . . .) LISETTE (visszatér) : Nincs válasz. FRANÇOIS: Akkor szíveskedjék a báróné ajándéka.) bevinni a báró úrnak. (Átadja a csomagokat.) LISETTE: Pillanat. (Bemegy jobbra, kisvártatva visszatér a csomagokkal.) A méltóságos báró úr nem fogadja el az ajándékokat. FRANÇOIS (veszi a csomagokat, fejét csóválva) : Jóságos Isten, micsoda házasság . . . LISETTE : Alkalmazott, tartózkodjék a kritikától. FRANÇOIS (balra kimegy): LISETTE (visszaül a helyére és folytatja a munkát. Most a baloldali a tó nyílik, Annie, karján óriási virágcsokorral belép, nagyon szép fiatalasszony). ANNIE : Lisette kérem? LISETTE: Parancsol? ANNIE : Maga ugyan a férjem alkalmazottja s ezért nekem nem tartozik rendelkezésre állni, de azért talán megkérhetem egy szívességre? LISETTE : Miért ne? Legalább mi nők legyünk szolidárisak. ANNIE : Nagyon kedves. Kérem, vigye be ezt a csokrot az uramnak. LISETTE (kis részvéttel) : Szívesen, méltóságos báróné . . . (Jobbra el.) ANNIE (várakozás közben a zongorához megy, néhány ütemet játszik a nagy valcerből és énekel). A legforrób vágyamn te vagy. Egyedül csak te vagy. Az üdvösségem csak te vagy. Egyetlen szerelmem. Lesz idő, mikor egy csókos éjszakán Megszeretsz talán Engem . . . A legforróbb vágyam te vagy, Egyedül te vagy ! Te észre se veszel S nincs egy szavad Hozzám soha, kedvesem. De én a magányos Órák alatt Várok rád türelmesen. A legforróbb vágyam te vagy Egyedül csak te vagy . . . LISETTE (jobbról visszatér). ANNIE : Nos, LIsette? LISETTE : A méltóságos báró úr azonnal kijön. (Hátul kimegy.) ANNIE (tovább dúdolja a melódiát). FRED (bosszúsan jön jobbról). ANNIE (abbahagyja a dúdolást, a zene halkan folytatódik és aláfesti a dialettát). FRED (elegáns harmincas fiatalember, kezében a csokor , végig mogorván) : Mit óhajt. ANNIE (végig nyájasan) : Jónapot. Fred, FRED (a csokrot rázza) : Mi ez? ANNIE : Egy kis csokor drágám. Szekfűkből, mert tudom, hogy ez a kedvenc virága. És engedje meg, hogy egyúttal szívből gratuláljak. FRED: Miért? Mi történt? ANNIE : Ma van a házasságunk első évfordulója. Nem nagyon kedves, hogy elfelejtette. FRED : Utálom a dátumokat. Történelemből mindig négyesem volt. ANNIE: Nem baj, nekem történelemből is jelesem volt. De ez nem történelem, ez házasság. FRED : Legalább annyi benne a csata, mint a történelemben. ANNIE : Ez túlzás. A jó házastársak kiegészítik egymást. FRED : Én nem akarom magát kiegészíteni. ANNIE : No, ne legyen olyan mogorva ezen a szép napon. FRED : Hagyjuk ezt kérem, hagyjuk. Van még valami kívánsága? ANNIE: nem kérek Igen. A házassági évfordulónkra kolhét vagy gyűrűt, mint más asszony. FRED : Óvatos, azt meg kell adni. ANNIE : Én valami mást kérek. Vigyen el 114