Színházi Élet, 1935. január 13–19. (25. évfolyam, 3. szám)
1935-01-13 / 3. szám
assz Krnai történet 1üa: Wead S. Buche A férfi haragosan bámult a tömegre, amely szülőfalujának kis utcáján sereglett össze. Szomszédai ott álltak körülötte és felesége körül, harminc-negyven ember formálta a kört, férfiak és nők, arcuk komoly és figyelmes. A nyári forróságban pucérra vetkőzött kis gyerekek nyugtalanul bújtak át a felnőttek lába alatt, hogy jobban láthassák a középső üres kis területet, ahol a férfi és felesége állt, hogy semmit se mulasszanak el a veszekedésből. A férfi nem nézett síró feleségére, durcásan, mogorván hajtotta le fejét s meglátta a gyerekeket, köztük a sajátját is, a nyolc-kilencéves fiút. Igen, a két fiatalabb is itt volt, eljöttek megnézni, hogy mi történik s mindhárman elképedve bámultak szüleikre. A férfi nem bírta tovább. Már éppen elég volt mindez, feleségének könnyei és veszekedése annyi napon át, rejtett haragja és gyanúsítása, amelyet nem mondott ki. A férfi nagyot kiáltott, legkisebb fiának szaladt, megütötte és ráordított: — Eredj haza, te kis kutya, te! A gyerek hangos bőgésbe tört ki, fejét dörzsölgette és azt várta, hogy valaki megvigasztalja. Az asszony felkiáltott fojtott sírása közben, könnyáztatta arcát hol erre, hol arra fordította: — Látjátok, milyen, szomszédok ... látjátok, milyen! A tömeg szemrebbenés nélkül bámult a férfira, teljes csöndben. Mindent meghallgattak: az asszony vádját, a férfi kurta válaszait. De a a néma fenyegetést. férfi érezte, hogy mindenki ellensége itt. Lenézett meztelen, keménytalpú lábára és lassan mozgatni kezdte ujjait a porban. A por száraz földjét juttatta es»be, amely öntözésre vár. — Ott vár a sok munkám — morogta — én meg itt vesztegetem az időt! Ez a gondolat parázslott benne egy ideig. Kerek, sötét arca hirtelen bíborvörös lett, az erek feketén dagadtak ki halántékán. Gyorsan emelte föl fejét, egyetlen mérges pillantást vetett feleségére és rákiáltott: — Hát mit akarsz?!... Mondd meg, aztán hadd menjek vissza a dolgomhoz. Honnan szerezzek pénzt a ti ételetekre és a ... a .. — Látjátok, milyen! — jajgatott az asszony. — Halljátok, hogyan beszél velem? Két hónappal ezelőtt ő volt a legjobb, legjóságosabb ember. Asszonyok, ti gyakran hallhattátok, amikor azt mondtam: megáldottak az istenek, mert ilyen férfinak adtak. Minden fillért a kezembe adott, amit szerzett s mint a kisgyerek, jött el hozzám s kért egy keveset, hogy ünnep előtt leborotváltassa a haját, vagy kockázzon egy kicsit vagy egy kevés dohányt vásároljon. És én örömmel adtam. De most már két hónapja nem kaptam tőle semmit, nem én, pedig eladta a rizst, az utolsó rizsünkat; jól adta el, de azt sem mondta meg, mit kapott érte! Hangosabban kezdett sírni: kis, barna. —« Eredj haza, te kis kutya, te! 41