Színházi Élet, 1935. december 29–1936. január 4. (26. évfolyam, 1. szám)

1935-12-29 / 1. szám

Megszólaltak a vészcsengők. Rendőrök rohantak be a banképületbe és Dirck felügyelő elsápadt, amikor megtudta a titokzatos rablást. Aztán Ted Shirpeyre villant a szeme. — Különös dolgokat művelt ma éjjel, Shirpey. Azokkal a kulcsokkal ! Van valami bizonyítéka rá, hogy megvoltak még a trezorban éjszaka a Kilk­ington­kincsek? Úgy hiszem, magának volt egy kis ideje itt, rá zárásig! Vagy amíg hoz­zám került! Ted Shirpey őszinte, becsületes arca elpirult, a két igazgató pedig egyszerre tiltakozott- Igen, a kincs ibiifk­osítva volt, őket nem éri nagyobb baj. De a rablás mégis rablás mar­ad. — Leh­et, hogy néhány percemről nem tudok szlámot adni, felügyelő úr. — mondta a fiatal pénztáros az izg­alomtól remegő hangon. — De megkísérlem. Úgy tudom, este a menyasszonyomnál voltam fél kilencig. Akarom mondani, Grace Bliack kisasszonynál, hiszen most gyanúsított vagyok! Később Jean, Thompson as­­szony villájában mulattunk nagy társasággal, úgy tiz­enegyig. Aztán a kocsiban eszem­be jutott a rendőrség és az, hogy ott vannak a legjobb helyen a kulcsok! A többiről már önni is tud, felügyelő úr! Jegyezték minden sa­­­v­át é­s megígérték nneki, hogy alapos­an utánanéznek az alibijének. De ezt mind nem elég. Sam Thompson igazgató megfigyelte az innfra­vörös sugarak biztosítókészülékének jegyzését. A sugarak körébe éjszaka senki sem kerülhetett! A készülék azt is bizonyította, hogy ide volt állítva ezen az éjisza­kán és szabályosan működött. Morton Black igazgató pedig a híres Push-trezor zárójelzését vette vizsgálat alá. Csak egy pillanatra tekintett rá, aztán felsikított, különös, vékony hangon: — Hajjanali három óra! Hallatlan! — Micsoda három órát — kérdezte Dirck felügyelő. — A trecztorzár mutatja, hogy mikor zárták le utoljára!' ,Tüs itt is, a jelzése! Hajnali három órakor eresztették le ismét a trezor csaparollóját, a megfúrhatatlan Bilgey-acélfedőt! Hajnali három órakor hát mégis járt itt valaki. És az vitte el a Killington-kincseket, felügyelő úr! — Három órakor! De hiszen .. . Megnézte a zárjelzést. Csakugyan. Órakészülék működött a rolló belső oldalán és az félreismerhetetlenül mutatta, hogy hajnali három órakor leeresztették a tre­zor védőlapját! Ugyanakkor, amikor ő erre járt és amikor tán éppen benézett a megvilágított üvegen! Cormick rendőrkapitány is kinn volt már, nagyképű, okoskodó ember, aki min­denáron híressé akart lenni. Hosszan bámult a zárra, meghallgatott mindenit, aztán vizsgálódott. Később hirtelen Mike Dirck felé fordult és hallkan mondotta: — Mike Dirck felügyelő. Vegyen, maga­ mellé két embert és menjen be a köz­pontba. Az épületet nem hagyhatja el, megértette — Kapitány úr! . — Minden sír­ó fölösleges. A szolgálati revolvere két óra­ hosszat még magánál maradhat és amit akar, m­egírhatj­a. Másnak nem kell tudnia róla. Úgy intézte, hogy a Killington-kincset én találhassam meg. Én tisztán akarom tartani a bronx­villei rendőrség hírnevét. Mehet! Ilyenkor aztán nem lehet több szó. Dirck sötétvörös arccal tisztelgett és ki­sietett a nagy teremből. Hát őt gyanúsítják! Ide jutott azáltal, hogy éjszaka ál­ruhában settenkedett a bank körül és vigyázott, hogy bbaj ne lehessen! Ostobaság. Nem, nem lesz öngyilkos, nincs okla rá! Hiszen csak egy kulcsot kapott meg az átkozott Ted kezéből és a trezort csak három kulcs nyitja! Kétségtelen azonban, hogy Shirpey sem lehetett Hiszen ő le volt zárva a rendőrségi foghászban éppen akkor, amikor a betörő ráeresztette a redőnyt a kifo­szített trezorra. Ez ördöngös­ség! Miért nem jelzett az infravörös sugárkészülék­ is detektívregény IRTA : LELESZ­Y BÉLA (Ennek az izgalmas detektívtörténetnek első része a Színházi Élet karácsonyi számában jelent meg.)

Next