Színházi Élet, 1936. május 31–június 6. (26. évfolyam, 23. szám)
1936-05-31 / 23. szám
dk szerelmesek könyve ária : Szásj Joltán A háború, azaz ezer év előtt az írónők általában szelíd, rózsaszínű, idealizáló szellemben írtak, az író-férfiak viszont merészségekben tobzódtak, a túlzott naturalizmus hívei voltak és bizonyos erkölcsi nihilizmusban tetszelegtek. Persze, volt már akkor is kivétel, de nagyjában ez volt a helyzet. A mai állapotok megfordított képet mutatnak. Az írók rettenetesen szociálisak, olykor moralisták is, sőt mindenféle rejtett politikai célokat is szolgálnak írásaikban, a nők ellenben kéjelegnek a szerelmi, sőt nemi leplezetlenségek bemutatásában. Igazi jó, vaskos, pornográfiát ma már csak egy írónőtől kaphatunk! Ez persze csak egész általánosságban áll. Megyery Sári, a kedves költőnő és regényírómé például, bár szintén tipikus mai írónő, ennek a típusnak szelíden és ízlésesebb író példánya. Mostan írt egy könyvet, melynek már a címe is vallomás. Ez a cím ugyanis: »A szerelem a [UNK] szerelmesé.« Éspedig nemcsak abban az értelemben vallomás, amit a cím egy Walt Whitmann verssor nyomán ki akar fejezni, hogy ugyanis a szerelem nem azé, akit szeretnek, hanem magáé azé a lényé, aki szeret, hanem tisztán azáltal is, hogy kétszer fordul elő benne a szerelem fogalma. Már könyveimé is mintegy zsúfolva van szerelemmel. Olyan ez, mintha valaki egy könyv címéül ezt adná: Szerelem a második hatványon. Vagy: Szerelem plusz szerelem. A felejthetetlen Újhelyi Nándor adott ilyen stílű címeket a regényeinek. Például: Feleségem, feleséged, feleségünk. Az ember, mármint az az ember, aki érdeklődik a szerelmi élet iránt, már a cím alapján érzi, hogy ebben a könyvben, — most megint a Megyery Sáriéról beszélek, —■ otthonosan fogja érezni magát. Nem túlságosan bonyodalmas történet ez a regény. Egy asszony szeret egy férfit, aki átmenetileg egy más nőhöz pártol, de aztán visszatér hozzá. De nem is a történet fontos itt, hanem egy női lélek feltárulása, az érzelmek áradása, egy nagy szerelem története. Rendkívül: lendülettel, soha ki nem fogyó svádával ontja az írónő mondanivalóit, amik mind szorosan a női szerelmi élet nagy és kis ügyei körül forognak. A nagy ügyek, ezek a lélek, a szív odaadó vágyódása, az egyetlen, igazi férfi, s ezentúl a gyermek után, a kis női ügyek, a szerelem és szeretkezés mindennapi eseményei, apró viszályai és nagy mámorai. Ezeknek a kis női ügyeknek a leírásában a rokonszenves szerző hölgy kifogyhatatlan. Igazán soha egy másodpercig se felejtheti el az ember azt, hogy ezt a könyvet egy szép, fiatal és szerelmes nő írta. Mintha nem is az agyvelő gondolkozó központjaiból, hanem valahonnan a hátgerinc gócából származnék ez a rengeteg mondat. A női testiség, az öltözködés, az elegancia, a mondaviség légköre lengi át az egészet. Van itt selyempizsama, hattyúprémes ágytakaró, bársonycipő, francia párfőm, szétdúlt ágy, fürdőszoba, mindaz, ami a szerelem színpadának díszlete és kelléktára. De meg kell adni, hogy ennek a forró, lobogó világinak a leírása közben az ízlés perzseletlen marad. Bár folyton érezzük egy szerelmes asszony testi forróságát is, az olcsó érzéki hatások sohasem jutnak szóhoz. Végmérlegként azt lehet mondani, hogy nagyon kedves, rokonszenves, nőies könyv ez. Megérdemli, hogy minél többen elolvassák. Nemcsak a »szerelem a szerelmeseké«, de ez a könyv maga is egyenesen a szerelmesek számára íródott. MEGYERY SORI