Színházi Élet, 1937. november 7–13. (27. évfolyam, 46. szám)
1937-11-07 / 46. szám
gozott érte, örül-e neki? Nagyon. Csak attól fél, hogy egyszercsak fölébresztik és kiderül, hogy csak álmodta az egészet. Szégyenkezve mentegetőztem, hogy e fáradságos, zsúfolt napokban a nyakára telepedtem, de ő teketória nélkül átölelt, lenyomott egy bő karosszékbe és vidáman mondta: — Dehogy! Boldog vagyok, ha egy művésszel beszélhetek! Imádom a művészeket! Valóban, a következő pillanatban már messze vagyunk a Nobel-díjtól és a vitaminok titokzatos társadalmától. A régi kabaréról beszél, hogy mint ifjú diák mennyit lelkesedett ott. — Tudod, mi tetszett a legjobban benne? A bátorsága. Nézem az arcát, amíg beszél. Ez is bátor ember ám. Van bátorsága, hogy nekivágjon a tudomány makacs titkainak és van bátorsága, hogy kitartson a hite mellett mindenféle divatos áramlatban. Különös, különös egy ember. Szegeden mindenki szerelmes belé és most, hogy megkapta a Nobel-díjat, mindenki úgy örül, mintha külön-külön ő is a kezében szorongatná a kétszázezer pengőt. Én mindössze néhány perc óta ismerem és magam is szerelmes lettembelé. Tessék elhinni, nem lehet másképp. A tanári szobája előtt a folyosónak van egy kis bemélyedése. Ezt ő rendezte be halinak. A falakat teleaggatta tulipántos függönyökkel, tréfás okmányokkal, rajzokkal, fényképekkel, az asztalt körülrakatta kényelmes karosszékekkel és amikor a laboratóriumi munkában pihenőt tart, a tanítványaival ide szokott átvonulni. Az asztalra odateszi a szamovárt és a dohányosdöbözt, teázgatva, pipázgatva, tréfálgatva, tereferélve szoktak elüldögélni itt A rideg egyetem épületében ez a barátságos, színes Szent-Györgyiné (Foto Kováts) Szent-Györgyi (Foto Liebmanni Szent-Györgyi kislánya (Foto Kováts) nusz evvei ezelott . . .