Színházi Élet, 1937. november 7–13. (27. évfolyam, 46. szám)

1937-11-07 / 46. szám

gozott érte, örül-e neki? Nagyon. Csa­k attól fél, hogy egyszercsak föl­ébresztik és­ kiderül, hogy csak ál­modta az egészet. Szégyenkezve men­tegetőztem, hogy e fáradságos, zsú­folt napokban a nyakára teleped­tem, de ő teketória nélkül átölelt, le­nyomott egy bő karosszékbe és vidá­man mondta: — Dehogy! Boldog vagyok, ha egy művésszel beszélhetek! Imádom a művészeket! Valóban, a következő pillanatban már messze vagyunk a Nobel-díjtól és a vitaminok titokzatos társadal­mától. A régi kabaréról beszél, hogy mint ifjú diák mennyit lelkesedett ott. — Tudod, mi tetszett a legjobban benne? A bátorsága. Nézem az arcát, amíg­ beszél. Ez is bátor ember ám. Van bátorsága, hogy nekivágjon a tudomány ma­kacs titkainak és van bátorsága, hogy kitartson a hite mellett min­denféle divatos áramlatban. Külö­nös, különös egy ember. Szegeden mindenki szerelmes belé és most, hogy megkapta a Nobel-díjat, min­denki úgy örül, mintha külön-külön ő is a­­ kezében szorongatná a kétszáz­ezer pengőt. Én mindössze néhány perc óta ismerem és magam is sze­relmes lettem­­belé. Tessék elhinni, nem lehet másképp. A tanári szobája előtt a folyosónak van egy kis be­mélyedése. Ezt ő rendezte be hali­nak. A falakat teleaggatta tulipán­tos függönyökkel, tréfás okmányok­kal, rajzokkal, fényképekkel, az asz­talt körülrakatta kényelmes karos­székekkel és amikor a laboratóriumi munkában pihenőt tart, a tanítvá­nyaival ide szokott átvonulni. Az asztalra odateszi a szamovárt és­ a dohányosdöbözt, teázgatva, pipáz­gatva, tréfálgatva, tereferélve szok­tak elüldögélni itt A rideg egyetem épületében ez a barátságos, színes Szent-Györgyiné (Foto Kováts) Szent-Györgyi (Foto Liebmanni Szent-Györgyi kislánya (Foto Kováts) nusz evvei ezelott . . .

Next