Színházi Élet, 1938. május 7. (28. évfolyam, 20. szám)

1938-05-07 / 20. szám

Ezen a héten csak egy újdonság van a színházi fronton, Ancúré Julien du Breuiil »Tolakodó fráterek című darabja, melyet a Művész Színház hoz színre. Mulatságos, könnyű, franciás esprittel fűszerezett, vígjátéknak nevezett, de inkább bohózati jellegű darab, mely oly simán és könnyen gördül végig a láthatólag csak mesterségesen felállított zökkenőkön, mint valami elsőrendű Renault vagy Packard. Alaptétele az, hogy a női lélek titkon a, veszedelmes, sőt akár gonosztevő, de erős és érdekes férfi után vágyódik, s ezt az ismert témát ügyesen, fordulatosan, gyorsan pergőn és ötletesen kezeli. Az egyik újság azt írja róla, hogy a »kellemes színházi esték« sorába tartozik az előadás. Tökéletesen igaza van. Én is igen kellemes estét töltöttem és mint a nyilvános köszönőlevelekben szokás mondani, »bárkinek nyugodtan ajánlhatom«. A főszerep Mezey Máriáé, aki szerepről szerepre haladást mutat. Olyan pikáns, intelligens, szellemes jelenség, amellett, hogy csinos és kitűnően öltözködik (barna tüllszoknyájú és rózsazinderekú estélyi ruhája igen merész összeállítás, csak rendkívül karcsú nőknek ajánlható), hogy mindig öröm a színpadon látni. Azonkívül sokoldalú is. Éppoly jó drámai szerepekben, mint rigjátékban. Rátkai Márton, mint szerelmes rendőrfőnök, kedves és mulatságos, de azonkívül még valamivel több is. Mert megvan az az adománya, hogy mindig többet hoz ki szerepéből, mint amennyi abban van. Marshall hiába mondja róla folyton, hogy rossz rendőrfőnök, sohasem sikerül neki semmi, Andi a bűnös kisiklik kezéből, van benne valami olyan fölény, hogy ezt nem hiszi el. Az az érzésünk, hogy alapjában mégis csak kezében tart minden zálat és megengedheti magának azt a f ényűzést, hogy saját magát kifigurázza, mert más úgy sem merné megtenni, úgy a szerelemben mégis alul maradtstenem, szerelemben nem érdem egy a dolog, az valami rajtunk szerint kívül jó tényezőn múlik, melyeket sem megnevezni, sem megmagyarázni nem lehet. Nem a legjobb, nem a legszebb, nem a legokosabb, még csak nem is a legerősebb az, aki elviszi a pálmát, hanem... hát ha én ezt meg tudnám mondani, akkor én lennék a legbölcsebb és leghatalmasabb, esetleg mellékesen a legboldogabb ember is a világon. Dehát nem tudom. Csak azt tudom, hogy ez valahogy nem egészen igazságos így, ám nem lehet rajta változtatni és így akarva nem akarva, kénytelenek vagyunk beletörődni. Most pedig, e nem egészen tárgyhoz tartozó kilengés után, térjünk vissza a Tolakodó fráterhez. Fent nevezett, név szerint Tom (Belly Ferenc), három hét óta nyomon követi Olivettát, fiatal amerikai özvegyet. Színházban, szabónőnél, kalaposnál, utcán és cukrászdában, legkülönbözőbb boltokban és sétahelyen, egyszóval mindenütt, ahol MARSHALL: Addig kérem meg, amíg hozzám nem jön. OLIVETTA: Vigyázzon! Több baja lenne velem, mint Párizs összes gonosztevőivel. Rutkai Márton — Mezey Mária Művész Színház: Tolakodó fráter (Foto Angelo;