Színházi Élet, 1938. szeptember 30. (28. évfolyam, 41. szám)
1938-09-30 / 41. szám
S* I. A hatalmas termetű emberek általában szelídek, morózusak és játékosok. Jegenyévé nőtt gyermekek, akik kissé röstellik, hogy olyan magasra nőttek, mint az óriások, s bosszantja őket, hogy minden küszöbön fejet kell hajtaniok. Mert máskép bevernék homlokukat az ajtó tetőgerendába. Pöttömnyi koromban úgy néztem fel Qogula Lajosra, mint valami csodára. Alig értem a térdéig. De szerettem, mert el-eljátszott velem, felemelt, horkantás-szerű nevetést hallatott és így kiáltott: — No most, fődoblak kisifiját a csillagokba, pedig azok olyan magasan szedik a lélegzetet, hogy amire visszaesei, már régen learattak. De nem dobott fel, hanem szeliden és óvatosan visszatett a földre s én úgy meredtem óriás-árnyékot vető, távolodó alakja után, annyi kigyúlt gyermekfantáziával, mintha valóban ő lett volna az egyetlen hatalom, aki a csillagokba dob. És este, amikor vacsorához teritettek leanderekkel megrakott, vadszőlőlugasos udvarunkban, felbámultam a kigyulladó csillagok mezejére s képzeletemben zuhantam, zuhantam, képzeletemben napok, hetek, hónapok, húsvétok és piros pünkösdök vágtattak át s csak akkor értem földet, amikor a betakarodó aratók éneke zendült meg a határban, így: Hej, de édes íze van a Péter-napi csóknak, Ha van kaszád eriggy rózsám Részes aratónak ... Ma is, annyi-annyi aratás és búbetakarás után, valahányszor feltéved tekintetem az égiek országútjára, éjszakánként, amikor hazatértemben megunja a szemem a világváros neonfényvilágításait, — nézvén a csillagok Istenadta színét, mindig Gogula Lajos jut eszembe. Merre vagy Lajosi Hova vitte óriásalakod a minden óriásokkal könnyedén elbánni tudó vihart Az a vihar, amit kegyes szóval beszélni tudó szépszó-szónokok »az élet viharának« szoktak nevezni. Nem tudom. De ma este, hogy felnyitottam ablakomat s kinézvén a félfelhőkbe borult Göncöl-szekér rúdjára — eszembe jutott Gogula, a »megtért« óriás. Miért nevezték »megtért« óriásnak . Engedjék meg, hogy elmeséljem. II. Gogula Lajos foglalkozás szerint kötelessegéd volt. Köteles volt Hertelendy kötélgyártó úr udvarán, a kerékkel dolgozó fagép mellett ülve, megmérhetetlen hosszúságú köteleket készíteni kenderből. Ruhaszárító, gerendakötő, építkezési, rakománykötő kötelet, amellett minden rokonanyagot, ami csak e rég kihalt iparhoz tartozott. Kötőféket, eresztőt, csikónyakat s minden más hasznosan szépet. Gogula pödörgette is a kendfflrt mindaddig, míg meg nem gyilkolták Ferenc Ferdinándot. Az óriás ekkor olyan irtózatos haragra gerjedt, hogy ordítása felverte a kisváros csendjét, a rétet, a farkasdűlőt, a csebegényerdőt is eltűnt. Egyszerre híre járt, hogy a kaposvári kórház is SZITNYATA A csillagok alatt... /jlc&U írta: BABAY JÓZSEF N Köszönt neki, Ilona elpirult.