Színházi Élet, 1938. szeptember 30. (28. évfolyam, 41. szám)
1938-09-30 / 41. szám
ban ápolják, mint treitert. Kegyetlenül megluggatták behemót testét a »puskagolók« és két bordáját is kimetszették a tudós doktor urak. Felgyógyult, kevéskét sétafikált még a kaposi főutcán, mesélik, a város vendéglőjében asztalra ültette a cigányokat, — hét tagból állott akkor Fűzi Pika Káról megyeszékhelyi bandája — s asztalostól együtt tartván a levegőbe a bandát, ezt húzatta: Hideg szél fuj édesanyám, Adja ki a kendőm ... De az útilaput adták ki neki s pár hét múlva már Galiciában verekedett Gogula, az óriásköteles. Onnét aztán fogságba került. Orosz pusztaságok zsombékjaiba" bujdokolt. Tobolszk. Poruszk barakk poklaiból hol megszökött, hol »elvándorolt«. Kimondhatatlan sokat szenvedett, egyszer őt ütötték, máskor ő ütött, nagy, körbenyírt orosz szakáll fedte be széles és törhetetlen csontú képét, rágta malária, soványította tábori tífusz, hol megkopaszodott, hol drótszálas üstöke, s míg megsűrűsödött dobálta őt Szibéria irdatlan mocsarakból fogolyvárosokig, bőrrel fedett cserkesz sátraktól a novgorodi börtönig, megtartott bent, de egyet veszített el lelke: minat Istent. Gogula Lajos békebeli, atádi kötelessegéd olyan hitetlenné vált, hogy ha feszület mellett haladt el, — a feszület belesápadt. Amikor írhatatlan szenvedések után végre hazaért Atádra, — rég vége volt már a világháborúnak — a kóbor vad életét kezdte élni. Hertelendy kötelesmester úr még haldokoltatta a kéziüzemet. Gogula beállt kötelet verni, keresett kevéskét ételre, italra, egy rendruhára s konyhaágyra valót, s mégis hajléktalanná vált hetek alatt. Meg kell vallani nem csoda. Gogulát félelmetessé váltotta irtózatos hitetlensége. Ha elhaladt a ferencesek ó-szépségű temploma előtt, ökölbe szorította a kezét s felordított: — Isten pedig nincsen sehol Isten a valóság! Frányóné téniasszony, a földbe költözött járásbírósági írnok tipegő özvegyecskéje egyik ilyen tauradó-kiáltás hírére megkérdezte a kék szemmel világot gyűlölő óriást: — Kegyed nem hisz Istent, Gogula úrt — Van a ténsasszony párnája alatt pengő ezüstben , egymillió — Nincs. — No lássa. Hiszi, hogy lesz valahai — Nem. — Hát Ippen így lesz Isten se, tuggya, nem — Hát akkor úgy se lesz, Gogula úr, pakoljon! Istentagadó Gogulát hetek múltán egyetlen arádi ház 8« fogadta be szállásra. Künn hált a várospajta padlásán, a vágóhíd mögött. Emberkerülő lett, csak egy ház körül csonkodott néha, leginkább holdfényes és szépcsillagos éjjelidőn, a Berkes-ház körül. A Berkes-ház ott fehérlett a Gráblikköz alján, a kisváros ajkan szegélyén. Két fehérnép lakta, Berkes néni, meg a lánya, Berkes Ilona. Berkes Ilona szép szál teremtés volt, muzsikálva remegett fehér blúza alatt érett lányos kebele, fekete szeme tüzében boldogan fürdött minden férfi tekintete, sokan vágyták Ilona karjának ölelését, csak az volt a baj, hogy Ilona magasabbra nőtt a kisváros valamennyi nadrágviselőjénél. Nem csoda hát, ha Gogula úgy gondolkodott: Ilona illenék az ő jegenye alakjához. Berkes Ilona, házuk is van, kertészkednek is és mama bakternéi nyugdíja sem megventendő állami segítség. Gogula ekkor nagyon jól keresett. Pedig diploma se kellett a kitűnő foglalkozáshoz: zsákolt az új malomban. De amíg tíz munkás két nap alatt rakott meg négy vagont, Gogula úgy fogyasztotta a zsákokat, hogy a malomigazgató, — a kis, vörösszakállú Dreier Samu bácsi — kezét dörzsölve nézegette az irodaablakból s egy szép napon kinevezte mindenkori éjjeli őrnek is... Gogula virult. Steiner szabó úrnál nyolc gombbal ékesített sötétkék úri ruhát szabatott magára. Piszár suszter cuggos-cipőt készített, hírlik, külön kaptafát kellett faragnia... úgy 60-as szám körülit. Gogula vasárnaponként kisétált a templomparkba, megvárta, míg feltűnik Berkes Ilona nagyasszonyi tekintélyt keltő szép alakja, köszönt neki, Ilona elpirult, ő meg tovament. A templom előtt elhaladva — hangosan káromkodott. — Szereted? (Róna Emy rajzai) 67