Szocialista Nevelés, 1972. szeptember-1973. június (18. évfolyam, 1-10. szám)
1973-04-01 / 8. szám - Czine Mihály: Petőfi öröksége
Petőfi öröksége* CZINE MIHÁLY Kiskőrös és Kiskunfélegyháza máig vitatkozik a bölcsőjén, a nép hite szerint azonban nem város, még csak nem is falu volt a születési helye, hanem útszéli csárda, a jeges határban. Pusztaiak, juhászok, csikósok, gulyások köszöntötték először, mint a betlehemi kisdedet, ostort és kisbárányt adtak neki ajándékba. S mikor csodálatos életének vége szakadt, úgy temették el, ahogy a régi nagy fejedelmeket: az ütközet után visszamentek érte a huszárok, kihozták a csatatérről, koporsóba tették, a koporsó deszkájába vasszegekkel verték ki a nevét, s folyóvízbe temették el. Ahogy valamikor Attila királyt... Ez a legenda nem lehet nagyon régi, csak akkor születhetett, mikor Petőfi Sándort már semmiképpen sem lehetett élő embernek hinni. Mert míg az emberi életkor határa ki nem zárta, mindig visszavárták. Addig nem hitték, nem hihették, hogy meghalt. Hitték: ha a szabadságért vívott csata el is veszet, az eszme él, s nem halhatott meg az sem, aki az eszmét fogalmazta. A lázálmokat, a titkos reménykedéseket ez a hit táplálta; ezért vélték annyi bujdosó katonában, s politikai üldözöttben felismerni látták a Balaton partján, s Kolozsvár piacán is, fényes nappal. S mikor már élőként el nem képzelhették, a sírjára véltek rátalálni. Az első világháború magyar katonái Szerbiában, hadifoglyai Szibériában ismertek a fejfájára, s Székelykeresztúron — utolsó estéjét ott töltötte; a körtefa, amely alatt vacsorázott, ma is áll, kiszáradtan, körbekerítve — máig őrzik a „sírját“. A sírgondozó öreg tanító tudja, hogyne tudná, hogy mások csontjai borulnak össze a hantok alatt, de ez az ismeret miért is zavarná? Petőfi Sándornak minden faluban lehetne sírja — mondja bölcsen, — talán nem is a földben, de fent a magas égben pihen, s ez rajta a szemfödél: „magasan szállj és hosszan énekelj haldokló hattyúm, szép emlékezet.“ Legendák csak igaz mag körül szövődhetnek, s Petőfinek minden legendánál szebb volt az élete. A világirodalom egyik legnagyobb költője, s — ami oly ritka a művészetek történetében — költészetével teljesen egybehangzott az élete. Az irodalomtörténet alig győzi leltározni költői hozományát — a népiség fölfedezőjeként új korszakot nyitott, megteremtette az új magyar költői nyelvet, a népiség és romantika szintézisét hozta, a világirodalomban is egyedülálló jelenségként, új embertípust teremtett, a valóságban gyökerező, egekbe nőtt embert , s költészetét szinte megtetézve az életéből is csodálatos műalkotást formált: egyetlen ponton nem került soha ellentétbe a meggyőződéssel. Hite szerint élt mindvégig. S verseit még a halálával is tovább írta: a szabadság költője a szabadságért vívott harcban, csatamezőn, pusztult el. Halálával vált jelképpé, szimbólummá. A szabadság — a magyar és világszabadság — költőjévé. Tüneményesen szép volt az élete. A magyar irodalomnak, ahogy Illyés Gyula mondja, „az a rendkívüli ajándéka Petőfiben, hogy talán a világirodalom nagyjai között ő az egyetlen, aki nemcsak óriási költő, de óriási példakép, óriási jellemkép is“. Lehetnek, vannak nagy költők, óriási tehetségek, kik igazolják a szenvedésüket, de „arra, hogy miként kövessen valaki egy szép, tiszta, egyenes utat az életben, arra példát a mi Petőfink adott, ez az ő egyedülisége, szinte az egész világirodalomban“. Petőfi mindvégig a szabadságra esküdött, az éltette költészetét, ez sugallta tetteit. A legnagyobb kérdést tette fel népének: „Rabok legyünk vagy szabadok?“. A társadalmi és nemzeti szabadságharc elé trombitált, olyan korban, mikor a nép nemzetté ébresztése volt a halaszthatatlan feladat. Jókor érkezett. Szerencsés időt kapott Borstól, együtt nőhetett a szabadság ügyével. Költői útját nagy elődök, Csokonai, Vörösmarthy készítették elő, kortársként Arany Jánost, Jókait és Vajda Jánost tujhatta maga mellett, a politikában Kossuth és Széchenyi fogalmazta az új eszméket; a nép a szabadságeszmére visszhangzott, s Európa más népei is tavaszra vártak. Ebben a Jelen cikket „A tanító 1973. 1. számából vettük. 230