Szocializmus, 1907-1908 (2. évfolyam, 1-20. szám)
1907-09-01 / 1. szám
Szocializmus Most azonban, amikor a parlamenti reform megalkotásának küszöbén állunk, úgy egyes emberek, mint a hivatalos sajtó, azzal akarja megtéveszteni a munkásságot politikai küzdelmének nagy hadereje tekintetében, hogy azt állítják „vájjon mit használ a munkásnak az a tény, hogy ötévenként oda mehet a szavazó urnához?“ Semmit, mondják ők. Ezzel azt akarják elérni, hogy a munkásságnak nem érdemes a politikai jogok kivívásáért áldozatokat hozni. Nekünk az a feladatunk, akik azt a nagy és hatalmas munkáspártot vezetjük, hogy a polgárságnak eme hamis teóriájával szemben rámutassunk, hogy a magyarországi munkásságnak elsőrangú feladata a politikai jogok megszerzése, mert mivel addig a munkásság nálunk nem képes emberi szükségleteinek szellemi és anyagi föltételeit megteremteni, amíg a törvényhozásban szándékának és akaratának kifejezést nem tud adni. Ha már most megszerezte magának a munkásság a politikai jogokat és képviseletével bevonult a törvényhozás termébe, mi az, amit elsősorban meg kell döntenie? Ez nem egyéb, mint a mai álhazafiság megdöntése. A munkásság erős meggyőződéssel ledönti a hamis hazafiság bálványait azáltal, hogy a törvényhozás termében elhelyezkedő pártokat gazdasági érdekek szerint, haladó vagy reakciós álláspontra kényszeríti. S ha egy törvényjavaslat, amely például a népparlamentben az állampolgárok adózási kötelezettségét volna hivatva szabályozni, ennek a javaslatnak a tárgyalásánál a munkások képviselői követelnék, hogy az állam terheit a progresszió elve szerint azok tartoznak fedözni, akiknek termelő eszközeik után olyan jövedelmeik vannak, hogy az egyéni megélhetésük megingatása nélkül járulhatnak hozzá a közterhek viseléséhez és azonkívül a munkások képviselői azt is követelnék, hogy azt a munkást, aki két keze munkája után él, legalább 1800 korona évi keresetig adómentesben kell. Erre ma, az osztályparlamentben, azt felelnék az agrárius képviselők, hogy az ilyen törekvés a magyar nemzet „érzelmeivel“ ellenkezik és hazafiatlan cselekedet s miután ilyen irányban rossz hazafi nem akar lenni senki sem a szociáldemokratákon kívül, fizeti a nép azokat a terheket is, amelyeket minden emberi igazság szerint a vagyonosoknak kellene fizetni. Abban a pillanatban, amikor a földbirtoknak képviselői a szociáldemokrata képviselőkkel állanak szemben, nem lehet az ilyen nagy, egész néprétegeket érintő kérdéseket a hazafiatlanság vádjával elintézni, hanem a szociáldemokraták támadásai miatt őrülten védenék a javaslatokat s kitűnne, hogy mindaz, ami idáig hazafias volt, az csak a vagyonosok érdekében volt, s az a híres hazafiság, amelyre századokon át büszkék voltak, nem jelentett mást, mint a közterheket levenni a vagyonosok vállairól és a vagyontalan népre rakni s ; hazafias fösvények nem céloztak soha egyebet, mint a közterhei súlya alatt nyögő nép teherviselésének állandósítását s a népne abból a „paradicsomi“ állapotokból kivezető utaknak az eltorlaszolását. A nép nyög és vonszolja terheit, amíg erejében meg nem rőt